A Szombat esti láz az RTL táncos showműsora, amelyben nyolc közismert ember lép a táncparkettre, hogy megmutassa tánctudását a közönségnek. Táncpartnereik profi magyar táncosokból, valamint feltörekvő ifjú versenyzőkből (nagyrészt az előbbiek tanítványai) kerülnek ki. Az ötödik évad tematikus szezon lesz, amiben ismert, magyar sztárpárok fognak szerepelni. A műsor a tematika miatt az új szezonra A nagy félrelépés alcímet kapta. Az előző szériákkal ellentétben ez az évad nem élő adásokkal megy, hanem előre felvettekkel.

A műsor a BBC-n már több éve futó Strictly Come Dancing magyar változata.

Műsorvezető és a zsűritagok Az ötödik évad műsorvezetője Ördög Nóra.

A zsűri tagjai Esztergályos Cecília: Jászai Mari díjas színésznő, érdemes- és kiváló művész. Táncolt a Pécsi Balettben, később számos rangos színház szerződtette már színészként. Egy született komika, aki egyben kíméletlenül őszinte is. A műsor negyedik évadában szintén a zsűri tagja volt. Keleti Andrea: Eredményeit nehéz lenne felsorolni, tízszer volt amatőr magyar bajnok, emellett hatszoros profi magyar bajnok, és még hosszan sorolhatnánk. Több mint, 10 000 embert tanított meg táncolni. Az előző szezonban is a zsűri tagja volt. Jáksó László: Rádiós és televíziós műsorvezető. Csonka András: Színész, énekes és műsorvezető. Keleti Andrea partnereként nyerte meg a Szombat esti láz második évadát, valamint a negyedik évad társműsorvezetője volt Lilu mellett.

Szabályváltoztatások Az előző négy szezonhoz képest az ötödik évadban nincsenek kiesők.

A zsűri minden produkciót pontozza 1–10-ig. Miután az összes pár előadta a táncát, a zsűritagok fejenként még +5 pontot adhatnak, a szerintük legjobb párnak. Az adások végén az összesített zsűri szavazatok alapján epizódgyőztest hirdetnek. Az epizódgyőztesek maguk választják ki, hogy melyik táncot szeretnék táncolni a következő adásban, míg a többi versenyzőnek egy táncválasztó gomb segítségével sorolják ki a táncát. A nézők csak a műsor döntőjében szavaznak, ahol a nézői szavatok alapján az 1. helyezett pár nyeri az évadot.

Szereplők

Versenyzők Amatőrök Profik Eszményi Viktória Cseh-Szakál Tibor Heilig Gábor Südi Iringó Szinetár Dóra Angyal András Makranczi Zalán Práger Kitty Szabó Győző Karcagi Dalma Rezes Judit Lehoczky György Máté Krisztina Orosz József Bárdos András Molnár Andrea

Eredmények

AmatőrökProfikAdások 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.Rezes JuditLehoczky György33 37 40 7345 40451.Szabó Győző Karcagi Dalma 29 2943 77 424545 2.Szinetár DóraAngyal András 2938 36 7645 38 35 3.Eszményi Viktória Cseh-Szakál Tibor 23 27 38 62 34 39 34 Heilig GáborSüdi Iringó 24 29 32 63 37 40 34 Makranczi ZalánPráger Kitty 26 27 3679 36 37 43 Máté Krisztina Orosz József33 34 33 65 35 34 36 Bárdos AndrásMolnár Andrea 24 30 34 62 31 41 44

Adások

1. adás # Pár Tánc KeletiAndrea CsonkaAndrás EsztergályosCecília JáksóLászló +5 Zsűri(Összesen) Helyezés 1 Szinetár Dóra és Angyal András szamba 6 6 7 5 +5 29 2. 2 Heilig Gábor és Südi Iringó jive 6 5 6 7 — 24 4. 3 Makranczi Zalán és Práger Kitty jazz 6 5 6 4 +5 26 3. 4 Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor bécsi keringő 5 5 7 6 — 23 5. 5 Bárdos András és Molnár Andrea disco 5 5 7 7 — 24 4. 6 Rezes Judit és Lehoczky György rumba 7 7 7 7 +5 33 1. 7 Máté Krisztina és Orosz József valcer 7 7 7 7 +5 33 1. 8 Szabó Győző és Karcagi Dalma pasodoble 8 8 7 6 — 29 2.

2. adás # Pár Tánc KeletiAndrea CsonkaAndrás EsztergályosCecília JáksóLászló +5 Zsűri(Összesen) Helyezés 1 Szabó Győző és Karcagi Dalma country csacsa 7 7 7 8 — 29 5. 2 Máté Krisztina és Orosz József tangó 8 8 7 6 +5 34 3. 3 Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor pasodoble 7 7 8 5 — 27 6. 4 Bárdos András és Molnár Andrea slowfox 7 8 7 8 +5 30 4. 5 Heilig Gábor és Südi Iringó charleston 8 6 8 7 — 29 5. 6 Szinetár Dóra és Angyal András csacsacsa 8 9 8 8 +5 38 1. 7 Makranczi Zalán és Práger Kitty quickstep 7 6 8 6 — 27 6. 8 Rezes Judit és Lehoczky György salsa 8 8 8 8 +5 37 2.

3. adás # Pár Tánc KeletiAndrea CsonkaAndrás EsztergályosCecília JáksóLászló +5 Zsűri(Összesen) Helyezés 1 Makranczi Zalán és Práger Kitty csacsacsa 8 7 8 8 +5 36 4. 2 Rezes Judit és Lehoczky György foxtrott 10 9 9 7 +5 40 2. 3 Szinetár Dóra és Angyal András broadway 9 9 9 9 — 36 4. 4 Heilig Gábor és Südi Iringó bécsi keringő 8 8 9 7 — 32 7. 5 Máté Krisztina és Orosz József jazz 8 8 8 9 — 33 6. 6 Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor disco 9 8 8 8 +5 38 3. 7 Szabó Győző és Karcagi Dalma hiphop 9 9 10 10 +5 43 1. 8 Bárdos András és Molnár Andrea tangó 9 8 9 8 — 34 5.

4. adás Részletes eredmények # Pár Tánc KeletiAndrea CsonkaAndrás EsztergályosCecília JáksóLászló Párbajok 1 Szinetár Dóra és Angyal András rock ’n’ roll 9 8 8 8 Makranczi Zalán és Práger Kitty 9 8 9 9 2 Bárdos András és Molnár Andrea pasodoble 8 8 8 8 Máté Krisztina és Orosz József 7 7 8 7 3 Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor quickstep 8 8 8 7 Heilig Gábor és Südi Iringó 8 8 7 8 4 Szabó Győző és Karcagi Dalma szamba 8 9 8 9 Rezes Judit és Lehoczky György 9 8 9 9 Közös táncok 5 Máté Krisztina és Bárdos András jive 8 7 8 8 7 8 8 7 6 Szinetár Dóra és Makranczi Zalán rumba 10 9 10 9 10 9 10 10 7 Eszményi Viktória és Heilig Gábor tangó 8 7 9 7 8 7 9 8 8 Szabó Győző és Rezes Judit kortárs 10 9 10 9 10 9 10 9

Összesített eredmények Pár Párbaj Közös +5 Összesen Helyezés Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor 31 31 — 62 7. Heilig Gábor és Südi Iringó 31 32 — 63 6. Szinetár Dóra és Angyal András 33 38 +5 76 3. '''Makranczi Zalán és Práger Kitty 35 39 +5 79 1. Szabó Győző és Karcagi Dalma 34 38 +5 77 2. Rezes Judit és Lehoczky György 35 38 — 73 4. Máté Krisztina és Orosz József 29 31 +5 65 5. Bárdos András és Molnár Andrea 32 30 — 62 7.

5. adás # Pár Tánc KeletiAndrea CsonkaAndrás EsztergályosCecília JáksóLászló +5 Zsűri(Összesen) Helyezés 1 Máté Krisztina és Orosz József szamba 9 8 9 9 — 35 6. 2 Makranczi Zalán és Práger Kitty tangó 9 8 9 10 — 36 5. 3 Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor rock ’n’ roll 9 8 8 9 — 34 7. 4 Bárdos András és Molnár Andrea rumba 8 7 9 7 — 31 8. 5 Szinetár Dóra és Angyal András kortárs 10 10 10 10 +5 45 1. 6 Heilig Gábor és Südi Iringó csacsacsa 8 8 8 8 +5 37 4. 7 Szabó Győző és Karcagi Dalma jazz 9 9 9 10 +5 42 3. 8 Rezes Judit és Lehoczky György bécsi keringő 10 10 10 10 +5 45 1.

6. adás # Pár Tánc KeletiAndrea CsonkaAndrás EsztergályosCecília JáksóLászló +5 Zsűri(Összesen) Helyezés 1 Heilig Gábor és Südi Iringó disco 9 9 9 8 +5 40 3. 2 Máté Krisztina és Angyal András modern 8 8 9 9 — 34 8. 3 Makranczi Zalán és Práger Kitty kortárs 9 9 9 10 — 37 7. 4 Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor rumba 8 8 9 9 +5 39 5. 5 Bárdos András és Molnár Andrea quickstep 9 9 9 9 +5 41 2. 6 Rezes Judit és Lehoczky György freestyle 10 10 10 10 — 40 3. 7 Szinetár Dóra és Angyal András hiphop 10 9 10 9 — 38 6. 8 Szabó Győző és Karcagi Dalma keringő 10 10 10 10 +5 45 1.

7. adás # Pár Tánc KeletiAndrea CsonkaAndrás EsztergályosCecília JáksóLászló +5 Zsűri(Összesen) Helyezés 1 Szinetár Dóra és Angyal András disco 9 8 9 9 — 35 6. 2 Máté Krisztina és Orosz József slowfox 9 9 9 9 — 36 5. 3 Heilig Gábor és Südi Iringó rock ’n’ roll 8 9 9 8 — 34 7. 4 Szabó Győző és Karcagi Dalma argentin tangó 10 10 10 10 +5 45 1. 5 Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor csacsacsa 8 8 9 9 — 34 7. 6 Makranczi Zalán és Práger Kitty jive 9 10 9 10 +5 43 4. 7 Rezes Judit és Lehoczky György charleston 10 10 10 10 +5 45 1. 8 Bárdos András és Molnár Andrea keringő 10 9 10 10 +5 44 3.

8. adás – Döntő

# Pár Tánc Helyezés Egyéni produkciók 1 Heilig Gábor és Südi Iringó revü — 2 Eszményi Viktória és Cseh-Szakál Tibor jive — 3 Makranczi Zalán és Práger Kitty electric boogie — 4 Szinetár Dóra és Angyal András keringő 3. 5 Máté Krisztina és Orosz József bollywood — 6 Szabó Győző és Karcagi Dalma rumba 2. 7 Bárdos András és Molnár Andrea csacsacsa — 8 Rezes Judit és Lehoczky György jazz 1. Közös produkciók 9 Eszményi Viktória és Heilig Gábor disco — 10 Szinetár Dóra és Makranczi Zalán kortárs 11 Máté Krisztina és Bárdos András tangó 12 Szabó Győző és Rezes Judit bécsi keringő

Nézettség A +4-es adatok a teljes lakosságra, a 18-59-es adatok a célközönségre vonatkoznak. {| class="wikitable" style="width:630px; font-size:85%; text-align:center" |- ! Epizód !! Vetítés !! +4 !! Arány (%) !! Heti helyezés !! 18-59 !! Arány (%) !! Heti helyezés !! Forrás |- |style="text-align:left"| 1. adás ||style="text-align:left"| 2014. április 5. || 1 031 462 || 22.4 || 2. || 535 219 || 20.2 || 5.

|style="text-align:left"| 2. adás || style="text-align:left" | 2014. április 12. ||1 045 366 ||23.3 ||4. ||513 545 ||20.2 ||5.

|style="text-align:left"| 3. adás || style="text-align:left" | 2014. április 19. || 843 701 ||19.3 ||7. ||396 555 ||16.2 ||12.

|style="text-align:left"| 4. adás || style="text-align:left" | 2014. április 26. || 937 582 ||21.1 ||4. ||482 444 ||18.8 ||7.

|style="text-align:left"| 5. adás || style="text-align:left" |2014. május 3. || 944 603 ||21.1 ||4. ||455 189 ||17.7 ||7.

|style="text-align:left"| 6. adás || style="text-align:left"|2014. május 10. || 683 299 ||18.1 ||12. ||299 368 ||15.3 ||20.

|style="text-align:left"| 7. adás || style="text-align:left"|2014. május 17. || 979 664 ||22.3 ||4. ||437 930 ||17.9 ||7.

|style="text-align:left"| 8. adás || style="text-align:left"|2014. május 24. || 977 527 ||24.4 ||3. ||422 944 ||18.2 ||7.

Jegyzetek

További információk Szombat esti láz

Kategória:Az RTL saját gyártású műsorai Kategória:Magyar televíziós évadok