Tracy Chapman (Cleveland, Ohio, 1964. március 30. –) négyszeres Grammy-díjas amerikai zeneszerző, énekesnő. Legismertebb számai a Fast Car, Talkin' Bout a Revolution, Baby Can I Hold You, Crossroads, Give Me One Reason és a Telling Stories.

Életpályája Már gyermekként elkezdett gitározni és dalokat írni. Középiskolai és egyetemi tanulmányait a A Better Chance alapítvány támogatta. Egyetemi tanulmányait a massachusettsi Tufts University-n végezte, ahol 1986-ban diplomázott néprajz és afrikanisztika szakon.

Zenei pályafutása Alsóéves egyetemista korában utcazenéléssel próbálkozott, kávéházakban lépett fel. Később az egyetemi rádióban vett fel számokat és a bostoni folkzenészek körében szerzett ismertséget. 1986-ban leszerződött az Elektra Records kiadóhoz, és megjelent első albuma (Tracy Chapman). A lemez sikeres, Tracy turnézni kezdett, ismertsége és népszerűsége növekedett. Az igazi áttörést a Nelson Mandela 70-ik születésnapjára szervezett televíziós koncerten való részvétele hozta meg. A koncert után két nap alatt 12.000 lemeze fogyott el, a Fast Car c. szám megjelent az amerikai slágerlistákon, a Tracy Chapman album platinalemez lett és négy Grammy-díjat nyert. 1988-ban az Amnesty International emberi jogokért szervezett Human Rights Now! koncertkörútján már kiemelt előadó volt.

A következő album (Crossroads 1989) kevésbé volt sikeres, Tracy népszerűsége alábbhagyott. Az 1992-ben megjelenő Matters of the Heart már egy kisebb, de odaadó rajongótábornak szólt. 1996-ban jelent meg a következő album (New Beginning), amelyről a Give Me One Reason átütő siker lett és elnyerte a legjobb rockdal Grammy-díját. A soron következő album (Telling Stories, 2000) főleg Európában volt népszerű. Hatodik albuma 2002-ben jelent meg, Let It Rain címmel, amelyet 2003-ban amerikai és európai koncertkörút követett. 2005-ben jelent meg hetedik stúdióalbuma, a Where You Live, amellyel Európában és Amerika jelentősebb nagyvárosaiban turnézott.

Az 1990-es évek közepén Alice Walker írónő volt a partnere.

Lemezei 1988 – Tracy Chapman (US #1, UK #1) "Fast Car" – US 6; UK 5 (88 > 73 > 46 > 26 > 10 > 7 > 5 > 7 > 12 > 18 > 30 > 50 > 61 | 13 héten át) "Talkin' 'Bout A Revolution" – US 75 [24 – US Modern Rock]; UK 85 (90 > 85 > 86 | 3 hétig) "Baby, Can I Hold You?" – US 48; UK 94 (100 > 94 | 2 hét) 1989 – Crossroads (UK #1) "Crossroads" – US 7 (Modern Rock chart); UK 61 (69 > 61 > 75 | 3 hétig) "Subcity" "All That You Have Is Your Soul" 1992 – Matters of the Heart (UK #19) "Bang Bang Bang" "Dreaming On A World" 1995 – New Beginning "Give Me One Reason" – US 3 "New Beginning" "Smoke and Ashes" "The Promise" 2000 – Telling Stories "Telling Stories" 2001 – Collection (best of album) (UK #3) "Baby, Can I Hold You?" 2002 – Let It Rain (UK #36) "You're the One" "Another Sun" 2005 – Where You Live (US #49) "Change" – UK 89 "America" 2008 – Our Bright Future (US #57) "Our Bright Future" "Thinking of You"

Jegyzetek

További információk

Tracy Chapman-ről Brit Tracy Chapman rajongók oldala Tracy Chapman dalszövegek Tracy Chapman a MusicBrainzen

Kategória:Amerikai zeneszerzők Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Amerikai nők Kategória:LMBT zenészek Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Clevelandiek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai dalszerzők Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Brit Awards-győztesek Kategória:American Music Awards-győztesek Kategória:Afroamerikaiak