Kongresszusi Lengyelország vagy Kongresszusi Királyság, formálisan Lengyel Királyság (, ), a bécsi kongresszus döntése értelmében 1815-ben az Orosz Birodalom védnöksége alatt létrehozott autonóm alkotmányos Lengyel Királyság (), a Napóleon francia császár által létrehozott, 1807–1815 között fennállt Varsói Hercegség egyik utódállama. A királyság perszonálunióban állt az Orosz Birodalommal, a lengyel királyi címet Oroszország mindenkori cárja viselte. Helyzete alig volt több bábállamnál, liberális alkotmánya révén mégis 1831-ig meg tudta őrizni különálló státuszát. Autonómiáját az orosz kormányzat az évek során fokozatosan csökkentette. Ez kiváltotta a lengyel országlakosok tiltakozását. Az 1830-as és 1860-as években nemzeti felkelések törtek ki. Az orosz hatalom ezeket véresen leverte, megtorlásul a Lengyel Királyság alkotmányos különállását teljesen megszüntette, és 1867-től az államot orosz tartományi szintre süllyesztve betagolta a cári birodalomba, Visztula menti határterület (Priviszlinszkij kraj) néven.
Előzményei A 18. század végére Lengyelországot belháborúk és külső támadások meggyengítették. A szomszédos nagyhatalmak, az Orosz Birodalom, a Porosz Királyság és az Osztrák Császárság több menetben felosztották területét egymás között: 1772-ben és 1793-ban egyre nagyobb területeket hasítottak le, majd 1795-ben teljesen bekebelezték az egész országot, az egységes lengyel állam megszűnt létezni. Varsó körzetében a poroszok új tartományt hoztak létre, Dél-Poroszország (Südpreußen) néven. Napóleon császár a negyedik koalíciós háború győzelmes lezárása után, az 1807-es tilsiti békeszerződésben a poroszoktól és az osztrákoktól visszavett lengyel területeken létrehozta a Varsói Hercegséget, a Francia Császárság csatlós államát, perszonálunióban saját szövetségesével, a Szász Királysággal. Varsó hercegének címét I. Frigyes Ágost szász király viselte.
Napóleon oroszországi veresége után, 1813-ban a cári csapatok megszállták a Varsói Hercegséget, felszámolták intézményeit. 1815-ben a bécsi kongresszus a győztes nagyhatalmak, elsősorban Oroszország igényei szerint újraosztotta a megszüntetett Varsói Hercegség területét.
A Porosz Királyság visszakapta az első (1772-es) felosztásakor megszerzett, de 1807-ben elvesztett északi és nyugati lengyel területeket, itt létrehozta a Poseni Nagyhercegséget, Posen (Poznań) székhellyel, összesen kb. területtel. Ezen felül Poroszország megkapta még Lubawa, Thorn (Toruń) és Chełmno vidékét is.
A Varsói Hercegség területéből lecsípték még Krakkót és környékét. Erre Ausztria formált igényt, de a terület mégis semleges szabadállami státust kapott. Itt megalakult a kicsiny Krakkói Köztársaság, semlegességét a három szomszédos nagyhatalom garantálta. A kondomínium 1846-ig állt fenn, ekkor Ausztria annektálta.
A megszűnt Varsói Hercegség területének zömét, mintegy a bécsi kongresszus az orosz cár védnöksége alá rendelte. Itt hivatalosan helyreállt a „Lengyel Királyság”, ismertebb nevén a Kongresszusi Lengyelország vagy Kongresszusi Királyság, – neve a bécsi kongresszusra utal – perszonálunióban az Orosz Birodalommal.
A Kongresszusi Lengyel Királyság Megalakulása bélyegkép|jobbra|Kongresszusi Lengyel Királyság, 1820. A bécsi kongresszus 1815. június 9-én kiadott záróhatározata a lengyel monarchiát a győztesek közt helyet foglalt Orosz Birodalom protektorátusaként állította helyre. A lengyel monarchia bizonyos autonómiát élvezett a birodalmon belül, ez jó részben I. Sándor orosz cár jó barátjának, Adam Jerzy Czartoryski hercegnek volt köszönhető. Az állam hivatalos neve a „Kongresszusi” Lengyel Királyság lett, utalva a bécsi kongresszusra.Lengyelország története. A Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségének honlapja.
Az alkotmányos királyság bélyegkép|jobbra|150px|Adam Jerzy Czartoryski herceg A Lengyel Királyság a bécsi kongresszus által 1815-ben meghatározott formájában fél-autonóm monarchia volt, perszonálunióban az Orosz Birodalommal. Uralkodója Oroszország cárja volt, ő viselte a lengyel királyi címet is. A Kongresszusi Királyság alkotmánya a 19. század egyik legliberálisabb alkotmányának számított. A bécsi kongresszus arra kötelezte I. Sándor cárt (lengyel királyi minőségében), hogy adjon alkotmányt a királyságnak az utolsó lengyel nemzeti alkotmány, az 1791-es alapjain. Az új 1815-ös alkotmány kidolgozásában jelentős részt vállalt Adam Jerzy Czartoryski herceg, I. Sándor személyes barátja, tapasztalt államférfi. A szöveg elkészítésében maga a cár és orosz tanácsadói is részt vettek. Sándor 1815. november 27-én írta alá. Oktrojált alkotmány volt, az uralkodó bocsátotta ki, nem a parlament szavazta meg.Harold Nicolson: The Congress of Vienna: A Study in Allied Unity: 1812-1822, Grove Press, 2001. , Google Print, p.179 and p.180 Szellemében hasonlított a megszüntetett Varsói Hercegség napóleoni alkotmányához, de erősebb jogokat adott a lengyel főnemességnek (a szlachtáknak), és megvont bizonyos korábbi jogokat a parasztságtól és a zsidóktól.
Az 1815-ös alkotmány előírása szerint a királyságot Államtanács vezette, amelyet két külön tanács alkotott: egyfelől az Államtanács Közgyűlése (Ogólne Zgromadzenie Rady Stanu) másfelől az Adminisztratív Tanács (Rada Administracyjna). Köznapi nyelvben „Államtanács” alatt általában az Államtanács Közgyűlését értették. Ezt 5 miniszter, 9 rendes tanácsos és változó számú rendkívüli tanácsos alkotta (őket az uralkodó delegálta), valamint a különböző államügyek szakreferensei. Az Államtanács törvényjavaslatokat és uralkodói dekrétumokat terjesztett a törvényhozó gyűlés, a szejm elé. Az Államtanács vonhatta felelősségre a hivatali visszaéléseket elkövető állami hivatalnokokat, és közigazgatási bíróságként működött. (Az Államtanácsot a lengyel alkotmány felfüggesztésével együtt, az 1831. novemberi felkelés után oszlatták fel.) A királyság saját parlamentje a szejm volt, amely a királynak volt felelős. A szejm törvényeket hozott, döntött az állami költségvetésről. A Kongresszusi Lengyelország saját hadsereggel rendelkezett, volt saját fizetőeszköze, a złoty, és saját büntető törvénykönyve. Területét rendes vámhatár választotta el az Orosz Birodalom többi részétől.<ref>Alekszandr Nikolajevics Makarov (1888–1973): Die russisch-polnischen Rechtsbeziehungen seit 1815 unter spezieller Berücksichtigung der Staatsangehörigkeitsfragen, Zeitschrift für ausländisches öffentliches Recht und Völkerrecht (ZaöRV), 1929, 330- old. (PDF)</ref>Wojciech Witkowski: Themis polska. Die erste polnische Rechtszeitschrift (1828–1830), in: Michael Stolleis – Thomas Simon (kiadó): Juristische Zeitschriften in Europa, 141.
A liberális alkotmány lebontása
A lengyel nemesség magasra értékelte saját szabadságjogait (aurea libertas), amelyek a korábbi nemesi köztársaságokban érvényre jutottak. Szembesülniük kellett azonban azzal, hogy Oroszország cárja „imperátor”, abszolút uralkodó, aki nem tűri uralkodói jogainak korlátozását. A szembeszegülőket elnyomta, az őt korlátozó törvényeket az orosz birodalmi tisztviselők figyelmen kívül hagyhatták.
bélyegkép|jobbra|150px|Nyikolaj Novoszilcev cári biztos
A cári autokrácia nem volt összeegyeztethető a lengyel liberális hagyományokkal és intézményekkel. A cár autokratikus törekvései erős ellenállásba ütköztek Lengyelországban, a központosító akaratot csak 15 év alatt sikerült rákényszeríteni a lengyelekre. Az első években I. Sándor cár még használta a „Lengyelország királya” címet, és elfogadta az alkotmány rendelkezéseit. Öccsét, Konsztantyin Pavlovics nagyherceget azonban rögtön 1815 júniusában kinevezte a lengyel (majd 1819-től még a litvániai) cári haderők főparancsnokává, diktátori jogokkal ruházta fel, akinek hatalma meghaladta a hivatalosan kinevezett cári helytartó (namiestnik) hatáskörét is.
A bécsi kongresszus lezárása után Oroszország szinte azonnal negligálni kezdte a lengyel alkotmányt. Az ifjú korában liberális eszmékért lelkesedő I. Sándor cár 1819-ben eltörölte a sajtószabadságot és bevezette a kötelező cenzúrát. Ez kiváltotta a lengyelek ellenállását. Az elégedetlenkedőket az orosz titkosrendőrség, az Ohrana vette üldözőbe, amelyet a lengyel-ellenességéről hírhedt Nyikolaj Novoszilcev jogász, a lengyel államtanácsba delegált cári biztos (1810-ig az Orosz Tudományos Akadémia elnöke) irányított. Javaslatára 1821-ben a cár betiltotta a lengyel titkos társaságokat, köztük a szabadkőműveseket, a lengyel hazafias hagyományok gondozóit. 1825-től megszüntették a szejm üléseinek nyilvánosságát, a tényleges végrehajtó hatalom az Államtanács kezébe ment át. Konsztantyin nagyherceg minden eszközzel üldözte a liberalizmust, a lengyel tisztviselők helyére oroszokat ültetett. 1820-ban azonban feleségül vette a lengyel Joanna Grudzińska grófnőt, akinek hatására valamelyest enyhített addigi szélsőséges lengyel-ellenes politikáján.
Interregnum és uralkodóváltás 1825-ben I. Sándor cár meghalt. Az öröklés törvényes rendjében legidősebb öccse, Konsztantyin Pavlovics nagyherceg követte volna, de ő (válása és morganatikus házassága miatt) már korábban, 1820-ban titokban lemondott trónöröklési jogáról, de megtartotta Lengyelország katonai főkormányzójának címét. Szigorúan titkos (halála esetére előkészített) rendeletében I. Sándor ezért nem is őt, hanem harmadik fivérüket, Nyikolaj Pavlovics nagyherceget jelölte utódjául. A titkosság miatt I. Sándor halálhírének nyilvánosságra kerülésekor, 1825 december elején zavar és interregnum keletkezett, kitört az ún. „dekabrista felkelés”. A felkelők Konstantin nagyherceget kívánták cárnak és alkotmányos monarchiát követeltek. A megmozdulást rövid idő alatt véresen leverték, I. Miklós cár december végén rendben trónra lépett, de ettől kezdve bizalmatlanul tekintett bátyjára. Eltérő politikai koncepciójuk miatt a két fivér gyakran vitában állt egymással, az 1828–1829-es orosz–török háborúban a Konstantinhoz lojális lengyel hadsereget nem is vetették be. Miklóst 1829. május 24-én Varsóban Lengyelország királyává koronázták annak ellenére, hogy a cár visszautasította, hogy esküt tegyen a lengyel alkotmányra.Agnieszka Barbara Nance: Nation without a State: Imagining Poland in the Nineteenth Century, doktori disszertáció, Texas Egyetem, Austin.
Az 1830–31-es felkelés és következményei
bélyegkép|jobbra|150px|Paszkevics herceg, cári tábornagy, Varsó kormányzója bélyegkép|jobbra|A Kongresszusi Lengyelország közigazgatási beosztása (1831) Az 1830-as európai forradalmi események (a júliusi francia forradalom és az augusztusi belgiumi felkelés) hatására 1830 novemberében Varsóban is nemzeti felkelés tört ki, alapvetően Belgiumból és Franciaországból hazatérő emigránsok vezetésével. A szejm I. Miklós cárt megfosztotta lengyel királyi címétől. Konstantin nagyherceget meglepetésként érte a lázadás ténye, és a lengyel sorezredek csatlakozása a felkelőkhöz. A lázadók merényletet kíséreltek meg ellene palotájában, de el tudott menekülni. Miklós cár energikus megtorló intézkedéseket sürgetett, orosz ezredek bevetésével, Konstantin habozott, úgy vélte, orosz haderő beavatkozása sérti Lengyelország alkotmányát, és elmérgesíti a viszonyt az uralkodóval. Mégis a Birodalomba távozott, zavart okozva a benne bízó mérsékelt lengyelek soraiban. (1831-ben elhunyt kolerában). Miklós cár Paszkevics herceg tábornagyot küldte Lengyelországba, aki orosz ezredek bevetésével 1831-re kíméletlenül leverte a felkelést.