A G.U.Y. (a Girl Under You rövidítése) Lady Gaga amerikai énekesnő dala a 2013-as Artpop című harmadik nagylemezéről. A dal produceri munkáját és a dalszerzést Gaga és Zedd végezték. Az olasz rádiókban 2014. március 28-án jelent meg az album harmadik kislemezeként. Gaga Born This Way Ball című turnéja során készítette a dalt, és több alkalommal is felvették, mielőtt elkészült volna a végleges változata. Zeneileg az EDM stílusba sorolható, de az indusztriális zene, az R&B és a house jegyei is felfedezhetőek rajta. Dalszövege olyan témákkal foglalkozik, mint a szexuális dominancia, az alárendeltség és a nemi szerepek.

A G.U.Y. vegyes fogadtatásban részesült a zenei kritikusoktól, akik dicsérték a szám kompozícióját és Gaga vokálját, de negatív véleményt fogalmaztak meg a produceri munkája és a dalszövege miatt. A dalnak sikerült felkerülnie néhány nemzet slágerlistájára, de a legtöbb országban nem került az első tíz közé. Az Egyesült Államokban a G.U.Y. lett Gaga egyik legalacsonyabb helyezést elért kislemeze, miután a 76. lett a legelőkelőbb helyezése a Billboard Hot 100 listán. Az első tízbe sikerült bejutnia Bulgária és Horvátország rádiós listáin, a Billboard görög digitális kislemezlistáján és az amerikai Hot Dance Club Songs elnevezésű listán.

A dal videóklipjét a kaliforniai San Simeon közelében található Hearst-kastélyban forgatták. A videóban szerepet kaptak a The Real Housewives of Beverly Hills televíziós valóságshow szereplői, illetve Nathan Sawaya képzőművész munkái és a Minecraft egyik YouTuber tartalomgyártója, SkyDoesMinecraft is. A 11 perces klipben Gaga egy égből lezuhant, bukott angyalként jelenik meg, akit követői újjáélesztenek egy medencében. Feléledése után bosszút áll a férfiakon, akik felelősek megpróbáltatásaiért, és helyükre úgynevezett G.U.Y. klónokat helyez. A videóklip pozitív kritikákat kapott a képvilágáért és a görög mitológiára való utalásaiért. Gaga előadta a G.U.Y.-t a hét koncertből álló Roseland Ballroomos koncertsorozatán, és a 2014 márciusában útnak indult ArtRave: The Artpop Ball című turnéján is.

Háttér és elkészítés bélyegkép|balra|175px|Zedd a G.U.Y. társszerzője és producere. Gaga harmadik nagylemezének, az Artpop-nak a munkálatai nem sokkal a második, Born This Way (2011) című nagylemezét követően kezdődtek el, és a rákövetkező évre a felvétel majdnem el is készült. A G.U.Y. a Stylist magazinnal készített interjúban került megerősítésre, ahol Joanna McGarry a feminizmusról való nézeteiről kérdezte Gagát. Az énekesnő elmondta McGarry-nek, hogy a dal a New Age feminizmusról szól, amelyet meg akart vizsgálni, és ahol a férfinak való alárendeltségből származik az erő. „Éppenséggel írtam egy dalt erről az albumomon, 'GUY'-nak hívják, a 'Go Under You' rövidítése. Szóval a smink viselése, finom illatúnak lenni, és a szívható, csókolható, ehető dolgok a lábaid közt azok olyasvalamik, amelyeket megerősítőnek találok, mert tudom, hogy amikor kiválasztom a megfelelő pasit, hagyhatom neki, hogy az övé legyen. A nők egy része elnyomottnak érzi magát a sminktől és a ruháktól, és minden joguk is meg van rá, hogy így érezzenek.”

A közösségi média oldalán, a Littlemonsters.com-on Gaga később kijavította a dal címét, amely valójában G.U.Y., és a Girl Under You (Lány alattad) rövidítése. Azt is bejelentette, hogy a dal produceri munkáját és szövegét együtt készítette Zedd-del, aki Gagával turnézott a Born This Way Ball-on. Zedd korábban készített egy remixet a Marry the Night című kislemezéhez, amely a Born This Way: The Remix remixalbumán kapott helyet, és Gaga pedig Zedd Stache című dalának egyik változatához adta énekhangját. A férfi az MTV Newsnak elmondta, hogy „mindketten a zenekészítést szeretik a legjobban, így mondhatni természetes volt számukra, hogy együtt dolgozzanak zenéken”. Azt is megerősítette, hogy körül-belül tíz dalt szereztek Gagával, és majdnem be is fejezték rajtuk a munkát, habár abban nem volt biztos, hogy közülük melyikek lesznek majd elérhetőek az Artpop végleges számlistáján.

2013 januárjában Zedd egy interjúban elmondta, hogy a zsúfolt időbeosztásuknak köszönhetően nehéz volt befejezni a projektet, és főleg a turné közben haladtak a munkával. A Sirius XM Radio-nak 2013 decemberében Gaga egy mélyreható elemzést adott mindegyik dalról az albumon, amely során tovább magyarázta a New Age feminizmus koncepcióját. „A felvétel teljes egészében arról szól, hogy kényelmesen érezd magad alul, mert elég erős vagy ahhoz, hogy tudd, hogy nem kell felül lenned hozzá, hogy tudd, értékes vagy”, összegezte.

Felvételek és kompozíció

Az Artpop dalainak első felvételei a Born This Way Ball turnéval egyidőben készültek el. Zedd azonban nem volt elégedett a felvételek kezdeti eredményeivel, így azt javasolta Gagának, hogy csinálják újra az egész folyamatot. Gaga alapelképzelése a Zedd-del való közös munkával az volt, hogy nem akarta magukat korlátozni azért, hogy egy rádióra készült slágert hozzanak létre, hanem szeretett volna pusztán kreatív lenni, és olyan dalokat készíteni, amilyeneket csak akartak. Zedd a Rolling Stone-nak elmagyarázta: „nem próbáltunk EDM albumot csinálni – ugyanakkor nem is próbáltunk nem EDM albumot megalkotni. Sok olyan dolgot csináltam, ami igazán távol áll attól, amit általában szoktam. Volt egy dal, ami abból indult ki, hogy megadott nekem nagyjából 10 szót, amivel leírt egy érzelmet, és aztán ebből kellett zenét készítenem. Ez egy nagyon kísérletezgetős módja a zene megközelítésének.”

A dalt a Record Plant Studiosban (Hollywood, Kalifornia) Dave Russell vette fel Benjamin Ladder segítségével. A hangkeverést Zedd végezte a Zeddlben. A szám elején hallható bevezető szöveget Sonja Durham mondta fel. A teljes folyamathoz Ryan Shanahan és Jesse Taub asszisztáltak. Végül Rick pearl végezte a zenei programozást, Gene Grimaldi pedig a maszterelést a kaliforniai Burbankben található Oasis Mastering Studiosban.

A Musicnotes.com szerint a G.U.Y. 4/4-es ütemben íródott dance-pop tempóval és 110-es percenkénti leütésszámmal. A dal C-molban íródott, Gaga hangterjedelme pedig D3-tól C5-ig terjed. A G.U.Y. műfaját tekintve egy EDM dal, indusztriális, R&B és house elemekkel. Kompozícióját tekintve emlékeztet Gaga első albumának, a 2008-as The Fame-nek a hangzására. Az MTV Newstól John Walker szerint dalszövegében olyan témák jelennek meg, mint a szexuális preferenciák, a dominancia és alárendeltség illetve a nemi szerepek. Jason Lipshutz a Billboardtól azt írta, hogy a „vibráló” dance ütem mögött „megkülönböztetésre kerül a gender egyenlőség és a szándékos szexuális alárendeltség”. A Hot Presstől Ed Power szerint a dal kompozíciójában rövid időre a barokk zene hatása is felfedezhető. A dal azzal kezdődik, hogy Gaga egy vendéglátó szerepében jelenik meg, amiről Maura Johnson a Spintől azt írta, hogy hasonlónak találja az 1993-as Cyborgasm című erotikus albumhoz.

Kritikusi fogadtatás bélyegkép|jobbra|230px|Gaga és táncosai a G.U.Y. előadása közben a Roseland Ballroomban az énekesnő hétnapos koncert rezidenciájának részeként Megjelenését követően a G.U.Y. vegyes fogadtatásban részesült a zenekritikusoktól. Pozitívan reagált a dalra Lipshutz, aki dicsérte Zedd produceri munkáját a dalban, mert szerinte jól illeszkedik Gaga vokáljához, így számára a G.U.Y. volt az első kiemelkedő szám az Artpopról. Robert Copsey a Digital Spytól méltatta a dal basszusát és szintihangjait, illetve a „hipnotikus” refrént. Andy Gill a The Independenttől úgy vélte, hogy Gaga „robotszerű” vokáljától a dal szexuális vonzalomról szóló tematikája „nyomasztóan denaturáltnak tűnik”. Walker dicsérte a szám szövegét és ötből négycsillagos értékelést adott a G.U.Y.-nak, de a hangszereléséről már kevésbé volt pozitív véleménnyel. Owen Myers a Dazed & Confusedtól méltatta a dalban szereplő témákat, és azt írta, hogy ez a „popcsoda” jobban működött volna az Artpop első kislemezeként. A Harper’s Bazaar magazintól Justin Miller is osztotta ezt a véleményt, és azt gondolta, hogy a dance zenei kompozíció és a dalszöveg is leginkább az album Venus-inspirációjával hozható összefüggésbe.

Johnson a dalt egy „komolyan dörömbölő pop EP-nek” írta le, és örömmel vette tudomásul, hogy eltér az album első két dalától, az Aurától és a Venus-tól. Leírása szerint a dal „egy óda az alárendelt szerep választásáról a párkapcsolatban”. Stacy-Ann Ellis a Vibe-tól a dalt „majdnem jól sikerültnek” vélte. Brian Tank a The Buffalo Newstól „fülbemászónak és szórakoztatónak” hívta a számot, ami az embert „boldoggá teszi és szívesen táncol rá”. A Factnek készített írásában William Bennett a dalt hihetetlennek nevezte. Mikael Wood a Los Angeles Timestól úgy érezte, hogy a G.U.Y. segített az Artpop albumnak, hogy „friss” hangzása lehessen. Annie Zalenski a The A.V. Clubtól méltatta a dalt és az album egyik fénypontjának nevezte. A dalt „azonnali slágernek” kiáltotta ki Mike Driver a Clashtől, aki a tapsolás használatát és a refrént addiktívnak vélte. Clare Considine a Time Outtól azt gondolta, hogy a dalt Madonna és David Bowie munkái inspirálták a „kozmikus pánszexuális játékosságában”. Brad Wheeler a The Globe and Mailtől a szám erotikus témáit emelte ki, majd viccesen hozzátette, hogy „úgy képzelem, Gaga koreográfusa épp keményen dolgozik, hogy kiaknázza a dal erotikájában rejlő lehetőségeket élőben”.

Negatív kritikát fogalmazott meg Sal Cinquemani a Slant Magazinetól, aki szerint a dal nem mutatja meg Gaga zenei fejlődését, zenei szempontból pedig nem sikerült megkülönböztetni más szexuális tartalmú daloktól. Kevin Fallon a The Daily Beasttől azon a véleményen volt, hogy a G.U.Y. egy „bonyolult” szám, amelyben a produceri munka annyira kaotikus, hogy elfojtja az egyébként dicséretes hook-ot a dalban, és az egésznek olyan hangzása van mint egy „zümmögő méhkasnak”. Melinda Newman a Hitfixtől „C” osztályzatot adott a dalnak, és szintén a produceri munkát emelte ki a dal legnagyobb problémájaként. Preston Jones a Fort Worth Star-Telegramtól a dalt „tompának” nevezte, és véleménye szerint megmutatta, hogy Gaga „egy ideje, sőt egész idő alatt kreatív szempontból becsődölt”. Allan Moses Rodricks a The Hindutól úgy érezte, hogy a zenével való túl sok kísérletezgetés ahhoz vezetett, hogy a dal produceri munkája alacsony minőségű lett. Allison Stewart a The Washington Posttól kritizálta a dal szövegét, amiért szerepel benne „szerepjáték, rossz szóvicc és egy gyilkos hook”. Stewart ezen kívül kiemelte, hogy „túlságosan szexualizált, ami mást jelent mintha szexinek neveznénk”. Chris Bosman a Timetól a dal szexuális témáját „nagyon hasonlónak” találta a Venushoz, és emiatt fölöslegesnek vélte. A The New Zealand Heraldtól Lydia Jenkin számára nehéz volt eldönteni, hogy a dal szövege érdekes vagy „csak zavaros”.

Megjelenés és borító 2013 októberében Gaga egy 12 másodperces részletet tett közzé a G.U.Y.-ból, az Artpop album előzeteseként. A részletben a „Love me, love me, please retweet. Let me be the girl under you that makes you cry” szövegsor hallható. Az Interscope Records kiadó később a Gypsy című dalt feltöltötte SoundCloud fiókjára azon kislemezek listájára, amelyeket kiküldenek a rádióknak játszásra. Ez ahhoz vezetett, hogy több médiaforrás úgy vélte, hogy a Gypsy lesz az Artpop harmadik kislemeze. Gaga ezen kívül bejelentette, hogy új videóklipet tervez forgatni, amelyet sokan összekötöttek az említett kislemez pletykákkal. 2014 márciusában aztán az NBC bejelentette, hogy az Artpop következő kislemeze a G.U.Y. lesz, és március 22-én mutatják be a videóklipjét. Az All Access Music Group szerint hivatalosan 2014. április 8-án jelent meg az Egyesült Államok úgynevezett „mainstream” és „rhythmic” formátumú rádióállomásaiban. Egy rádiós verziót feltöltöttek az Interscope SoundCloudjára; ebben a változatban a 20 másodperces bevezető kivágásra került. Az Universal Music bejelentette, hogy Olaszországban 2014. március 28-ától kezdik el adni a rádiók, míg a BBC Radio 1 2014. április 21-én sorolta az új zenék közé a G.U.Y.-t.