Dimitrie Brândză (más néven Demetrius Brândză) (Bivolu, 1846. október 22. – Szlanikfürdő, 1895. augusztus 3.) román orvos, természettudós és botanikus, a román botanika atyja.
http://www.ipni.org/ipni/advAuthorSearch.do?find_abbreviation=D.Br%C3%A2ndz%C4%83
Pályafutása 1866 -ban beiratkozott a párizsi egyetem természettudományi karára, közben az orvosi kar előadásait is látogatta. 1866–1967-ben a jászvásári egyetemen tanított botanikát és állattant, majd folytatta párizsi tanulmányait. A természettudományi kart két év alatt végezte el, 1869-ban pedig orvosdoktori címet szerzett, majd 1870-ben visszatért hazájába. A jászvásári Szent Szpiridon Kórházban orvosként dolgozott, emellett a helyi középiskolában természettudományt tanított. 1874-ben Titu Maiorescu oktatásügyi miniszter a bukaresti egyetemre nevezte ki, ekkor felhagyott orvosi pályafutásával, és botanikával foglalkozott, ezzel egyidejűleg a bukaresti botanikus kert igazgatói tisztségét is betöltötte.
Szívbetegségben hunyt el 1895-ben, alig 49 évesen.
Munkássága 1870 és 1874 között három tankönyvet írt (állattan, növénytan, geológia), és számos konferenciát szervezett. Az ő erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre a bukaresti növénytani intézet és fejlődött ki a botanikus kert, valamint a növénytani múzeum. 1884-ben a növénytani múzeum leégett, a gyűjteménye megsemmisült, ezeket a tudósnak hat év alatt sikerült pótolnia.
Több tudományos művet írt Moldva, Havasalföld és Dobrudzsa flóráráról. 1879-ben a Román Akadémia rendes tagja lett.
Művei Histoire botanique et thérapeutique des Gentianacées employées en médecine. Paris: A. Parent. 1869 Despre vegetatiunea României : si exploratorii ei cu date asupra climei si a regiuniloru botanice. (társszerző Gregore Stefanescu). Bucuresci: Tipografia Academiei Române. 1880 Plante noue pentru Flora Dobrogei. Bucuresti: Academia Romana. 1889 Flora Dobrogei. Bucuresci: Institutul de Arte Grafice Carol Göbl Furnisor al Curtiĭ Regale. 1898 Prodromul florei române; sau, Enumeratiunea plantelor pana asta-di cunoscute in Moldova si Valachia. Bucuresci: Tip. Academiei Romane. 1879-1883
Emlékezete A bukaresti Bellu temetőben nyugszik. Sírja körül felesége egy miniatűr botanikus kertet alakított ki a Románia területén található ritka növényekből.
A bukaresti botanikus kert 1994 óta az ő nevét viseli.
Halálának 100. évfordulóján, 1995-ben a Román Posta bélyeget bocsátott ki tiszteletére.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Román botanikusok Kategória:A Román Akadémia tagjai Kategória:A Bellu temetőben eltemetett személyek Kategória:1846-ban született személyek Kategória:1895-ben elhunyt személyek