Iona Emmanuilovics Jakir (, Kisinyov, ma Chișinău, 1896. augusztus 3. – Moszkva, 1937. június 12.) szovjet katona, a Vörös Hadsereg tábornoka, az első világháború és a második világháború közötti időszak egyik legjelentősebb katonai reformere. Tuhacsevszkij marsallal együtt ő is a sztálini tisztogatások áldozata lett az úgynevezett Tuhacsevszkij-ügyben. 1957-ben rehabilitálták.
Fiatalkora Jakir Kisinyovban (ma Chișinău), Besszarábiában, a cári Orosz Birodalom területén született. Apja tehetős zsidó patikus volt. (négy különböző életrajzi szócikk Jakirról – orosz nyelven) (életrajzi szócikk Jakirról – orosz nyelven) 1914-ben érettségizett az ottani reáliskolában, ám mivel a zsidók továbbtanulását államilag korlátozták, Jakir külföldön (Svájcban), a Bázeli Egyetemen tanult, kémia szakon. Az első világháború kitörésekor hazatért, és (tartalékosként) egy fegyvergyárban végzett esztergályosmunkát Ukrajnában, Odesszában. 1915–17-ben a Harkovi Műszaki Egyetem hallgatója volt. Hatással volt rá a háború, illetve Lenin tanai, így amikor 1917-ben hazatért szülővárosába, áprilisban belépett a bolsevik pártba., 80. o. (angol nyelven) A Besszarábiai Kormányzósági Tanácsnak, a Kormányzósági Bizottságnak és a Forradalmi Bizottságnak is tagja lett. 1918 januárjától aktívan részt vett a bolsevikok besszarábiai hatalomátvételében. Amikor Románia fellépett Besszarábia visszaszerzése érdekében, Jakir és maroknyi serege fegyveres ellenállást tanúsított, de ezt hamar leverte a román reguláris hadsereg.
Az orosz polgárháborúban Jakir visszatért Ukrajnába, és a Vörös Hadsereg kínai parancsnokaként harcolt a megszálló osztrák–magyar seregek ellen. 1918 márciusában Jekatyerinoszlavnál súlyosan megsebesült. A bolsevikok és a fehérek, illetve más bolsevikellenes erők között kitört polgárháborúban Jakir a bolsevik párt tagjaként vett részt a Voronyezsi területen; katonai karrierjét komisszárként kezdte. Mivel tehetségesnek bizonyult, századparancsnokká nevezték ki. 1918 októberében tagja lett a 8. hadsereg Forradalmi Tanácsának a Déli Fronton, és ezzel párhuzamosan több fontos hadműveletet is vezetett Pjotr Krasznov doni kozákokból álló serege ellen. Lenin parancsára ő hajtotta végre a kozák civil lakosság kitelepítését és a kozák civil férfilakosság közel felének kiirtását, 101. o. – azaz az osztályharc elméletében hívő Jakir, a Kommunista Párt többi tagjához hasonlóan, a vörösterrorban is aktív szerepet vállalt. Szolgálataiért – az elsőként kitüntetett Vaszilij Blücher után – az országban másodikként (orosz nyelven) kapta meg a Szovjetunió akkor legmagasabbnak számító katonai kitüntetését, a Vörös Zászló érdemrendet (2-es jelöléssel).
1919 nyarán Jakirt Ukrajnába küldték, és kinevezték a 45. lövész hadosztály parancsnokává. 1919 augusztusában a 12. hadsereg Déli Csoportjának, így a 45. és az 58. lövész hadosztálynak is a parancsnoka lett. Mindkét odesszai hadosztályt körbevette a fehér hadsereg. Jakir ekkor a polgárháború egyik legeredetibb hadműveletét hajtotta végre: kitört a fehérek gyűrűjéből,, 104. o. (angol nyelven) és seregét mintegy 400 km-en át az ellenséges erők háta mögött vezetve Zsitomirnál egyesült a Vörös Hadsereg főseregével. Mivel (sok bolsevik parancsnokhoz hasonlóan) addig sosem részesült katonai képzésben, a hadművelet kidolgozásában a korábbi cári hadsereg tisztjei is segítették, ez azonban nem kisebbíti Jakir elméleti és gyakorlati érdemeit. A hadműveletért ő és mindkét hadosztálya megkapta a Vörös Zászló érdemrendet. Jakir részt vett a Nyikolaj Jugyenyics fehér serege által megtámadott Petrográd védelmében, Nesztor Mahno gerillavezér anarchista csapatainak leverésében, valamint a lengyel–szovjet háborúban. Háromszor kapta meg a Vörös Zászló érdemrendet (kétszer 1919-ben, illetve egyszer 1930-ban); ő lett a Vörös Hadsereg egyik legtöbbször kitüntetett parancsnoka.
A Vörös Hadsereg reformja bélyegkép|bal|Jakir egy 1966-os szovjet bélyegen A háború után Jakir hadsereg-alakulatokat vezényelt Ukrajnában. Szorosan együttműködött Mihail Frunzéval, és bekerült a Vörös Hadsereg azon fiatal, újító szellemű tisztjeinek szűk körébe, akik segítettek Frunze átfogó katonai reformjainak megvalósításában. E kör tagja volt Tuhacsevszkij is. A két fiatal tiszt barátságot kötött. 1924 áprilisában Jakirt egyszerre nevezték ki a Vörös Hadsereg alá tartozó Katonai Akadémiák Főigazgatóságának egyik vezetőjévé, illetve a hadseregreformot támogató és bemutató, havonta megjelenő katonai periodika, a Voennij vesztnyik (Katonai Közlöny) (angol nyelven) főszerkesztőjévé.
Frunze halála után, 1925 novemberében Jakir lett a Vörös Hadsereg egyik legerősebb szárazföldi alakulatának parancsnoka: ez volt az újonnan átszervezett Ukrán Katonai Körzet. Jakir, Tuhacsevszkijjel és más katonai reformerekkel együttműködve, különböző stratégiai, taktikai és hadműveleti eljárásokkal, alakulatokkal és felszerelésekkel kísérletezett a körzetben. A kiképzés során Jakir önálló kezdeményezések és döntések megtételére buzdította tisztjeit. 1928–29-ben Jakir a Szovjetunió és Németország közötti átfogó katonai együttműködés keretében a berlini Katonai Akadémián tanult. Innovatív hadászati szemlélete elismerésre talált német kollégái körében. Az első világháború híres német tábornagya, Paul von HindenburgSőt nemcsak ő – az utókor hadtörténészei szerint is Jakir volt a Vörös Hadsereg egyik legtöbbre hivatott tagja., 420. o. (angol nyelven) a világháború utáni időszak egyik legtehetségesebb katonai parancsnokánakHindenburg a képzés végén Jakirnak ajándékozta Alfred von Schlieffen gróf Cannae c. katonai traktátusát, és a következő szöveggel dedikálta: „Herr Jakirnak, az egyik legtehetségesebb jelenlévő parancsnoknak”. (orosz nyelven) tartotta. A német tisztek kifejezett kérésére Jakir külön előadásokat tartott a polgárháborúról.
Körzetébe 1930-ban visszatérve Jakir tovább folytatta katonai reformjait. A világon az elsők között vezényelt egyszerre nagyméretű harckocsizó és légi alakulatokat. Bár ő maga nem foglalkozott hadelmélettel, támogatta Tuhacsevszkij tevékenységét a mélységi hadműveletek elméletének kidolgozásával kapcsolatban, amit a hadtörténészek a mai napig forradalmi jelentőségű katonai elméletnek tartanak. 1934-ben Jakir kérelmezte, hogy Tuhacsevszkij külön elméleti kurzusokat tarthasson a Vörös Hadsereg vezérkarának tagjai és a katonai körzetek parancsnokai számára, noha tisztában volt a Sztálin és Tuhacsevszkij között feszülő ellentéttel. Bosszúból Sztálin megkérte a honvédelmi népbiztosként működő Klim Vorosilovot, hogy vonja meg Jakirtól a Honvédelmi Népbiztosság Tanácsadó Bizottságában betöltött tagságát. 1935-ben, hogy csökkentsék Jakir befolyását, az Ukrán Katonai Körzetet kettéosztották: az egyik központja Kijev lett – itt Jakir maradt a parancsnok –, a másiké pedig Harkov.
1935 szeptemberében Jakir vezetésével nagyszabású hadgyakorlatra került sor Kijevben, a Kijevi és a Harkovi Katonai Körzet egységeinek részvételével. Az eseményről több ízben is címlapon számolt be a minisztérium hivatalos lapja, a Krasznaja zvezda (Vörös Csillag). (angol nyelven) A hadgyakorlat célja a mélységi hadműveletek és a legújabb hadi technológiák gyakorlati kipróbálása volt. Az eseményen 65 ezer alakulat, köztük 1888 ejtőernyős, 1200 harckocsizó és 600 légi alakulat vett részt. Az első olyan alkalmak közé tartozott a világon, amikor jelentős harckocsizó, légi és légi szállítású erők összehangolt mozgatására került sor. Az alakulatok közel 250 km hosszú és 200 km mélységű frontvonal mentén haladtak. A hadgyakorlatot a világ legfontosabb hadseregeinek képviselői is megtekintették., 101. o. Lucien Loizeau francia tábornok a következő kijelentést tette: „A Vörös Hadsereg technikai színvonala láthatóan rendkívül magas. Nem kétséges, hogy a legközelebbi háborúban a szovjet katonák a legjobbak közé fognak tartozni. Az elkövetkező háború nehézségeinek elviselésére feltétlenül jobban fel vannak készülve, mint mások, és megvan bennük a fáradhatatlan kitartás képessége, ami kétségkívül a győzelem egyik legfontosabb tényezője lesz.” A német Wehrmacht a második világháborúra készülve a szovjetek hadi újdonságait másolta. A Frunze által megkezdett, majd Jakir, Tuhacsevszkij és más parancsnokok által folytatott reformoknak köszönhetően a Vörös Hadsereg korának egyik legfejlettebb haderejévé vált. Ezen idő alatt Jakir rendszeresen előadott a Vörös Hadsereg Vezérkari Akadémiáján, ahol megismertette a hallgatókkal a legújabb hadi fejlesztéseket; tanítványai kiváló szónoknak és tanárnak tartották., 143. o. 1935-ben, mindössze 39 évesen első osztályú komandarmmá (komandarm pervovo ranga, командарм 1-го ранга)Komandujuscsij armijej (командующий армией), hadseregparancsnok rövidítve. léptették elő, ami a Szovjetunió marsallja után a második legmagasabb rendfokozat volt abban az időben a szovjet hadseregben.Sztálin egyik életrajzírója így jellemzi röviden, bár kissé pontatlanul: „Jakir, a legfiatalabb marsall egy zsidó gyógyszerész fia, aki híres volt bátorságáról és trágár beszédéről.”, 436. o.
Politikai szerepvállalása bélyegkép|jobb|250px|A Szovjetunió Forradalmi Katonai Tanácsának tagjai 1927 decemberében. Első (ülő) sor (balról jobbra): Iona Jakir, Alekszandr Jegorov, Szergej Kamenyev, Klim Vorosilov, Szemjon Bugyonnij, Mihail Levandovszkij; második (álló) sor: Konsztantyin Avkszentyevszkij, Borisz Saposnyikov, Ivan Belov, Ijeronyim Uborevics
Sztálin, hatalma megszilárdítására törekedve, 1925-ben jóváhagyta Jakir kinevezését az Ukrán Katonai Körzet élére. Mivel az iránta való bizalma nem volt teljes, arra utasította politikai szövetségesét, Lazar Kaganovicsot, hogy barátkozzon össze Jakirral, és jelentéseket írjon róla., 228. o., 36–37. o. (angol nyelven) Jakir a kommunizmus őszinte híveként aktívan részt vett a belpolitikában és a párt munkájában. Tagja volt a Moszkvában működő Központi Bizottságnak, illetve az Ukrán Kommunista Párt Politikai Bizottságának (Politbüró). Míg katonai vezetőként eredeti és független gondolkodás jellemezte, a szovjet politikában a párt lojális tagjaként, hithű sztálinistaként volt ismert.Jakir – többek között Sztálinnal, Jezsovval és Krupszkajával együtt – tagja volt a Buharin letartóztatása után, a huszonegyek perének megkezdése előtt felállított különleges bizottságnak. A bizottság volt hivatott dönteni Buharin és társainak sorsáról. Jezsov javaslata szerint a Központi Bizottságból való kizárás és (gyors bírósági tárgyalás után) kivégzés várt rájuk. Posztisev javaslata alapján tárgyalásra igen, kivégzésre azonban nem került volna sor. Sztálin javaslata szerint az ügyet alaposabban ki kellett vizsgálni, ezért visszakerült volna az NKVD-hez. A bizottság tagjai ábécésorrendben szavaztak a három javaslat valamelyikére. Egyes visszaemlékezések szerint Jakir volt az egyetlen, aki tartózkodott, ami adott esetben hőstettel ért fel. Más visszaemlékezések szerint azonban Jakir (akinek neve az orosz ábécé utolsó betűjével kezdődik) kihasználta előnyös helyzetét, és – a számára legkényelmesebb módon – Sztálin javaslatára adta le a voksát., 241–42. o. (angol nyelven), 252. o.