Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij (, , Varsó (Velikije Luki?), 1896. december 21. – Moszkva, 1968. augusztus 3.), lengyel származású szovjet katonatiszt, a Szovjetunió és Lengyelország marsallja, illetve Lengyelország honvédelmi minisztere. A Vörös Hadsereg egyik kiemelkedő katonai parancsnoka a második világháborúban. Egyik legismertebb tette a Bagratyion hadművelet kidolgozása és végrehajtása, melynek során a szovjet fél igen fontos győzelmet aratott.
Gyermekkora és ifjúsága (1896–1914) Rokosszovszkij Varsóban (más – főként a hivatalos szovjet, és elsősorban 1945 utáni – források szerint Velikije LukibanEnnek a második világháború utáni propaganda az oka: szobrot akartak állítani a Szovjetunió Hőse kitüntetést kétszer is kiérdemlő marsallnak a szülőhelyén – természetesen szovjetbarát, sőt, lehetőleg maradéktalanul szovjet területen. Varsó nem volt az. Így esett a választás egy második világháborús hadszíntérre, ahol a marsall is harcolt. Rokosszovszkij (ahogy máskor is) indifferensnek mutatkozott az életrajzi adatai hivatalos meghamisítása iránt.), az Orosz Birodalomban született. A család azután költözött Varsóba, hogy az apja felügyelői állást kapott a Varsó–Bécs vasútvonal megépítésén. A Rokossowski család eredetileg a lengyel nemességbe tartozott, és az idők során több lovassági tisztet is adott a hadseregnek, ám Rokosszovszkij apja, Ksawery Wojciech Rokossowski (1853–1902) születésére már elszegényedett. Ksawery Rokossowski vasúti alkalmazottként dolgozott Oroszországban,Ezen a tényen alapult a Rokosszovszkij proletár származását sulykoló hivatalos szovjet életrajz, amelyből mind a Rokossowskik nemesi eredetét, mind a család polgári-értelmiségi életvitelét kihagyták. Rokosszovszkij sosem törekedett a korai éveivel kapcsolatos ellentmondások feloldására. Rokosszovszkij orosz (más források szerint belorusz) édesanyja, Antonyina Ovszjannyikova (?–1911) pedig tanítónő volt. A házaspárnak Konsztantyinon kívül még két lánya született, Maria (?–1915) és Helena (1898–1982). A család kétnyelvű és értelmiségi volt: a szülők (így a gyerekek is) sokat olvastak, zenéltek. Rokosszovszkij rendszeresen járt lovagolni a nagybátyja birtokára. (interjú Ariadna Rokosszovszkajával, Rokosszovszkij dédunokájával – orosz nyelven) Az iskolában jól tanult; az apja (Rokosszovszkij saját bevallása szerint) műszaki pályára szánta. 14 éves korára azonban a szülei mindketten meghaltak, így a fiatal fiú előbb egy cukrászatban, majd egy fogorvosnál, illetve egy harisnyagyárban vállalt munkát, végül pedig egy kőfaragó műhelyben lett inas a nagynénje férjénél. Ez a Lengyel Népköztársaság idején legendává alakult: e szerint Rokosszovszkij is részt vett a varsói Poniatowski híd megépítésében. Rokosszovszkij apai nevét (Ksawerovicz/Kszaverjevics) oroszosították, amikor az első világháború kitörésekor besorozták az orosz cári hadseregbe – így lett Konsztantyinovics, hogy könnyebben ki tudják ejteni az 5. kargopoli dragonyos ezredben, ahová önkéntesként bevonult. Az első világháború után egészen 1944-ig nem járt Lengyelországban.
Katonai pályafutásának kezdetei (1914–1937) bélyegkép|250px|balra|Rokosszovszkij az 5. kargopoli dragonyos ezred egyenruhájában, 1916-17-ben Az ezredbe lépése után hamar kiderült, hogy Rokosszovszkij egyaránt tehetséges katona és vezető; a háború végére, amely során végig a lovasságnál szolgált, tiszthelyettesi fokozatot ért el. Kétszer meg is sebesült, és Szent György-kereszttel tüntették ki. 1917-ben belépett a bolsevik pártba, nem sokkal később pedig a Vörös Hadsereg hivatásos tisztje lett.
Az oroszországi polgárháború alatt a Kargopoli Vörös Gárda Lovasságának lovasszázad-parancsnokaként harcolt Kolcsak admirális fehér seregei ellen az Urál-hegységben. 1919. november 7-én az általa vezetett lovasszázad lerohanta a fehérek parancsnokságát; a harcok közben meglőtte a vállán egy fehér tiszt (Voszkreszenszkij tábornok), akit Rokosszovszkij ezután a kardjával megölt., 127. o. Az akció végrehajtásáért kiérdemelte Szovjet-Oroszország akkor legmagasabb katonai kitüntetését, a Vörös Zászló érdemrendet.
1921-ben az Irkutszkban állomásozó 35. független lovasezred parancsnoka lett, és fontos szerepet töltött be Damdin Szühebátor, a Mongol Népköztársaság megalapítójának hatalomra jutásában. Ennek előjátéka volt, hogy a hírhedt és legendásan titokzatos fehér tábornok és kalandor, Roman Ungern-Sternberg, Dzsingisz kán állítólagos leszármazottja 1920-ban elűzte Mongóliából a megszálló kínai haderőt, és ezért megkapta a hadúri címet. A rákövetkező nyáron Ungern-Sternberg Troickoszavszk határvárosának elfoglalására indult, ami azzal fenyegetett, hogy a Szovjetunió távol-keleti része elválik az országtól. Rokosszovszkij gyorsan elindult Irkutszkból déli irányba, egyesült Szühebátor mongol seregeivel, és vereséget mért Urgern-Sternberg seregére, amely a kétnapos ütközetet követően felbomlott, és visszavonult. Rokosszovszkij itt ismét megsebesült – eltört a lába. Az egyesült mongol–szovjet seregek hamar elfoglalták a fővárost, Ulánbátort.
Rokosszovszkij Mongóliában ismerte meg későbbi feleségét, Julija Petrovna Barminát, aki gimnáziumi tanárnőként dolgozott, és négy nyelven beszélt. A fiatal és büszke lány szülei nem örültek a kérőnek – nem szerették volna, hogy a lányuk katonafeleség legyen., 179. o. A pár 1923. április 30-án végül mégis egybekelt. Egyetlen lányuk, Ariadna 1925. június 27-én született meg. Rokosszovszkij 1924–25-ben a Leningrádi Lovasakadémia hallgatója volt. Itt ismerte meg Georgij Zsukovot. Visszatért Mongóliába, ahol a Mongol Népi Hadsereg kiképzőtisztje lett. Nem sokkal később, Vaszilij Blücher Távol-keleti Különleges Hadseregének tagjaként részt vett a kelet-kínai vasútvonalat érintő konfliktusban. 1929–30-ban a szovjetek fegyverrel léptek fel azután, hogy a Kínai Köztársaságban működő hadúr, Csang Hszüe-liang megkísérelte kínai tulajdonba venni az addig közös kínai–szovjet felügyelet alá tartozó vasútvonalat. bélyegkép|jobbra|upright=1.25|A Leningrádi Lovasakadémia 1924/25-ös évfolyamának végzős hallgatóiA második (ülő) sorban jobbról az első Ivan Bagramjan, a harmadik Andrej Jerjomenko. A harmadik (álló) sorban jobbról az első Georgij Zsukov, az ötödik Rokosszovszkij Rokosszovszkij katonai pályafutása az 1930-as évek elején keresztezte először Szemjon Tyimosenkóét és Georgij Zsukovét, amikor is Rokosszovszkij a 7. szamarai lovashadosztály parancsnokaként, Zsukov (a beosztottjaként) dandárparancsnokként, Tyimosenko pedig (kettejük feletteseként) hadtestparancsnokként szolgált. Mindkét kollégája jelentős szerepet játszott az életében a második világháború alatt, mivel különböző időpontokban mindketten a közvetlen felettesei lettek. A Rokosszovszkij és Zsukov közötti híres világháborús feszültség és versengésA két tábornok már a kezdetektől legendásan ellentmondásos kapcsolatban volt egymással. Zsukov nagyhangú és durva, Rokosszovszkij kifinomult és romantikusabb lelkületű férfi volt. Ezt jól mutatja néhány konkrét eset: míg Zsukov a visszaemlékezéseiben azt írja Rokosszovszkijról, hogy „velem nagyon tapintatos volt”, ő maga nagyon másféle bánásmódban részesítette Rokosszovszkijt (és a vezérkar többi tagja szerint mindenki mást is) a világháborúban. Ahogy Rokosszovszkij beszámolt róla, Zsukov „nemcsak, hogy durván viselkedett a háború alatt, hanem szó szerint obszcén módon adta ki a parancsait. Mást sem hallottunk, mint hogy folyamatosan káromkodik, és agyonlövetéssel fenyegetőzik”. Egy másik esetben, miután egy hívás során Rokosszovszkij figyelmeztette Zsukovot, hogy amennyiben nem változtat a hangnemén, leteszi a telefont, Zsukov ordítozni és káromkodni kezdett vele. Zsukov durvaságát a vezérkar más tagjai (Malinyin, Jerjomenko vagy Csujkov) is nap mint nap tapasztalhatták., I. kötet, 117. o., 286. oldal (angol nyelven), 189. oldal (angol nyelven) kezdete és oka jól kimutatható egy 1930 novemberében készült hivatalos jelentésből, amelyben Rokosszovszkij Zsukovot jellemezte:
„Akaratos. Határozott és erélyes. Gyakran kezdeményez, és ezt a gyakorlatban is megvalósítja. Fegyelmezett. Megköveteli az engedelmességet. Kissé barátságtalan, és nem túl együtt érző. Igen makacs. Túlságosan büszke. Szakmai értelemben jól képzett. Katonai vezetőként rendkívül tapasztalt... Vezérkari és oktatási feladatokra egyaránt alkalmatlan, mivel mindkettőt teljes szívéből gyűlöli.”A jelentés egy másik fordításával együtt a jellemzés még árnyaltabb: „Akaratos és erélyes. Nagyfokú kezdeményező készséggel bír, és tudja, hogyan valósíthatja meg mindezt a gyakorlatban. Megköveteli az engedelmességet. Viszonylag kimért, és meglehetősen érzéketlen. Jellemzően makacs. Betegesen hiú. Katonailag igen felkészült. Katonai vezetőként rendkívül tapasztalt. Élvezi a katonaéletet, és folyamatosan képezi magát” (Stalin's Generals, 344. o.).
Rokosszovszkij az elsők között ismerte fel a páncélos hadviselésben rejlő lehetőségeket. Támogatta egy erős páncélos hadtest megalakítását a Vörös Hadseregen belül, Tuhacsevszkij marsallhoz hasonlóan, aki a mélységi hadműveletek elméletében fejtette ki ennek szükségességét.
A tisztogatások idején: letartóztatás, tárgyalás, börtönévek és rehabilitáció (1937–41) Rokosszovszkij 1937 augusztusáig főparancsnok volt, de őt is elérte a sztálini tisztogatások szele: kémkedéssel vádolták meg. Tuhacsevszkij marsall modern módszereivel való egyetértése bizonnyal zavarta az olyan régi vágású tiszteket, mint például Bugyonnij, akik továbbra is a lovasság fensőbbségét hirdették Tuhacsevszkij páncélos hadviselési elméletével szemben. A hadtörténészek többsége szerint a Vörös Hadseregben történt tisztogatások oka elsősorban nem a hadelmélet terén folytatott vita, hanem sokkal inkább politikai-katonai versengés lehetett. A tisztek egy részét kizárólag korábbi szakmai kapcsolataik miatt vették elő. Rokosszovszkij esetében ez az ok a Távol-keleti Különleges Hadseregben töltött szolgálati ideje, illetve az ottani parancsnoka – nem sokkal Rokosszovszkij előtt letartóztatott és a börtönben 1938-ban vallomástétel nélkül meghalt – Blücher marsall körüli intrikák lehettek; a kettő együtt már elegendő lehetett a letartóztatásához.
Többször is megvádolták a lengyel és japán titkosszolgálattal való együttműködéssel, illetve szabotázzsal a szovjet büntető törvénykönyv 58. cikkének 14. pontja alapján, amely 1937 júniusában került a szövegbe. Ez alapján szabotázsnak tekinthető „a meghatározott feladatok teljesítésének tudatos elmulasztása vagy szándékosan hanyag végrehajtása”.
A Rokosszovszkij elleni vádak „a 11. gépesített hadtest szovjetellenes, trockista katonai szervezetének” ügyében gyökereztek. Rokosszovszkij azután vált érintetté az ügyben, hogy letartóztatták Kasszian Csajkovszkij hadtestparancsnokot, aki (Rokosszovszkijhoz hasonlóan) az 1930-as évek elején a Távol-Keleten teljesített szolgálatot. A Bajkálontúli Katonai Körzet titkosszolgálati vezetője azzal vádolta Rokosszovszkijt, hogy 1932-ben, még a 15. bajkálontúli lovashadosztály parancsnokaként találkozott a japán katonai küldöttség vezetőjével, Komacubara Micsitaró ezredessel. Ezt Rokosszovszkij sem tagadta, de azzal indokolta, hogy a kínai foglyokkal kapcsolatos kérdések tisztázása miatt került rá sor. A vádat más, hűtlen kezeléssel kapcsolatos vádakkal és szándékos szabotázsként értelmezett hanyag vezetéssel is kiegészítették: például hogy hagyta leromlani a hadosztályához tartozó laktanyák állapotát, hogy nem tartott kiképzést, vagy hogy rossz időben kivezényelte a hadosztályát, ami miatt több ló megsérült vagy elpusztult, és a legénység több tagja megbetegedett. (Ez katonai értelemben természetesen bűnös hanyagság, de a vádlók szándékosan szabotázsként értelmezték.)
Letartóztatása után a felesége és lánya is száműzetésbe kényszerült; hogy meg tudjanak élni, az asszonynak alkalmi munkákat kellett vállalnia, amelyeket azonnal elvesztett, mikor kiderült, hogy a férjét letartóztatták, mert „áruló” és „a nép ellensége”. Rokosszovszkij rehabilitálásáig a két nő gyakorlatilag kitaszítottként élt.