Balogh Norbert (Hajdúböszörmény, 1996. február 21. –) magyar válogatott labdarúgó, csatár.

Pályafutása Klubcsapatokban Utánpótláskorú játékosként Ötéves korában kezdett el futballozni szülővárosában Hajdúböszörményben. Tehetsége korán megmutatkozott, ezért hamarosan a nála 3 évvel idősebb korosztályban vitézkedett. 2006-ban, 10 évesen egy edzőmeccsen felfigyeltek rá a DUSE csapatától, elhívták egy edzőmeccsre, ami annyira jól sikerült neki, hogy azonnal marasztalták, maradjon a csapatnál. A DVSC válogatóján is megfelelt, így már az első osztályú csapat U16-os keretében találta magát, majd a Debreceni Labdarúgó Akadémia több korosztályos csapatában is futballozott.

Debreceni VSC 2014-ben igazolta le a Debreceni VSC fiókcsapata, a Létavértes SC ’97, így már a felnőttek között is csillogtathatja kivételes tehetségét.

2014. augusztus 1-jén pályára lépett első felnőtt, első osztályú bajnoki mérkőzésén, az MTK Budapest–Debreceni VSC összecsapáson, igaz, csak pár percet kapott a találkozó utolsó perceiben.

2015-ben egyre több bajnoki mérkőzésen lépett pályára eleinte mint csere, később már mint kezdőjátékos. Május 17-én, a Lombard Pápa elleni mérkőzésen megszerezte élete első felnőtt bajnoki gólját és mindjárt kettőt is egymás után a találkozón.

A 2015-ös év őszi szezonjában a nemzetközi porondon is bemutatkozott, a Debrecen Sutjeska Nikšić elleni Európa-liga selejtező mérkőzésén, egy félidőt töltött a pályán. A 2. selejtezőkör hazai visszavágóján a debreceni 9 gólból ő is kivette a részét, egy csodálatos góllal és két gólpasszal. A bajnokságban is rendszeresen lehetőséget kapott, 3 gólt lőtt, és játéka üde színfoltja volt az egész magyar bajnokságnak. Teljesítményére több külföldi klub is felfigyelt.

Palermo 2016. január 13-án az US Palermo bejelentette szerződtetését, mintegy 2.2 millió eurót fizetve a játékjogáért. 2020. június 30-ig szóló szerződést írt alá és a 20-as számú mezt kapta a klubnál. A szicíliai csapatban 2016. január 17-én mutatkozott be, a 70. percben állt be a Genoa CFC elleni bajnokin. A 2017-2018-as szezonban csak 2 tétmérkőzésen lépett pályára ismétlődő sérülései miatt.

APÓ Ellínon 2018. augusztus 21-én egy évre kölcsönbe a ciprusi bajnok APÓ Ellínon csapatához került. Újabb sérülései miatt csak hónapok múltán, decemberben mutatkozott be új csapatában. Az Apollon ellen 5–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen csereként 23 percet játszott. December 12-én, a Ciprusi Kupában megszerezte az első gólját az APÓEL színeiben az Ajía Napa ellen. 2019. január 2-án a kupa következő körében a Doxa elleni 2–1-es győzelem alkalmával újra eredményes volt. A párharc visszavágóján kétszer is eredményes volt, csapata pedig bejutott a legjobb nyolc közé. Február 24-én csereként beállva szerzett győztes gólt az Apóllon Lemeszú elleni idegenben megnyert bajnoki rangadón. A szezon végén bajnoki címet nyert a csapattal.

Hull City 2019 nyarán a Palermo felbontotta Balogh szerződését. A játékost ezt követően szóba hozták a Fehérvár és a Legia Warszawa csapatával is, azonban végül az angol másodosztályban szereplő Hull Cityhez írt alá egy évre. Október 23-án mutatkozott be tétmérkőzésen a Hull színeiben, a bajnokság 13. fordulójában a Nottingham ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen a 78. percben állt be csereként. Mindössze három bajnokin szerepelt a csapat színeiben, 2020 májusában közösmegegyezéssel felbontották a szerződését a klubnál.

Budapest Honvéd Bár sajtóhírek szerint volt klubjával, a DVSC-vel is tárgyalt, végül a Budapest Honvédhoz írt alá kettő plusz egy évre szóló szerződést.

DAC 2022. február 14-én jelentették be, hogy opciós joggal, az idény végéig kölcsön vette a DAC csapata.Honvéd: Balogh Norbert a DAC-ban folytatja – hivatalos Február 18-án mutatkozott be a Zlaté Moravce elleni bajnoki mérkőzésen Brahim Moumou cseréjeként.A második félidő döntött – kikapott az Aranyosmarót otthonában a DAC A mérkőzést 2–0-ra elvesztették.DAC: A klub és a szurkolók nem ezt érdemlik – Balogh Március 13-án harmadik alkalommal lépett pályára és a Spartak Trnava ellen megszerezte első gólját a klub színeiben.Légiósok: Kicsit keserves a gólöröm – Balogh NorbertÚgy tűnt, Balogh góljával nyer a DAC, aztán jött a 94. perc... 2022. július 1-től a kölcsönszerződés végeztével a klub játékosa lett. A 2022-es évben 19 élvonalbeli mérkőzésen 2 gólt szerzett.

Vasas 2023 februárjától a szezon végéig kölcsönben a fővárosi együtteshez került.Balogh Norbert kölcsönben a Vasashoz távozik www.dac1904.sk/hu, 2023. február 14.

A válogatottban 2017. június 5-én Oroszország ellen debütált a magyar válogatottban. 2019 márciusában Marco Rossi újra meghívta a felnőtt válogatott keretébe a szlovákok és a horvátok elleni 2020-as Európa-bajnoki selejtezőkre.

Statisztika A válogatottban Magyarország ÉvMérk.Gólok201720Összesen20

Mérkőzései a válogatottban

Sikerei, díjai APÓEL Ciprusi bajnok: 2018-19

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Hajdúböszörményiek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:A Létavértes labdarúgói Kategória:A Palermo labdarúgói Kategória:A Hull City labdarúgói Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A DAC 1904 Dunajská Streda labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Élő személyek