Csöbör Katalin (Miskolc, 1965. január 20. –) magyar kulturális antropológus, politikus. 2010 és 2026 között a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei (2022-ig: megyei) 1. sz. országgyűlési egyéni választókerület országgyűlési képviselője.

Életpályája Érettségije után a Budapesti Tanítóképző Főiskolán tanult két évet. 2010-ben a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakán szerzett diplomát. 1986-ban kiköltözött Franciaországba, ahol férjhez ment. Férje matematikus, két fiuk van. 1994-ben a politikai változások hatására hazaköltöztek. Ezután 10 évig egy textilipari vállalkozást vezetett Alsózsolcán.

Fia, Mike Martin református lelkész a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés tagja, hernádkaki alpolgármester.

Politikai tevékenysége Politikai tevékenységét hazaköltözésük után kezdte, számára természetes módon, a polgári jobboldalon. Kezdeményezésére és aktív közreműködésével 2005 elején megalakult a Fidesz alsózsolcai csoportja, amelynek vezetőjévé választották.

2002 óta Alsózsolcán önkormányzati képviselőként is tevékenykedik.

2008-tól Borsod-Abaúj-Zemplén megye 01. számú választókerületének elnöke. A 2010., 2014. és 2018. évi országgyűlési választásokon egyéni mandátumot szerzett. A 2018-as parlamenti választás legszorosabb versenyében, mindössze 127 szavazatnyi különbséggel győzött Jakab Péter jobbikos politikussal szemben.Megvan a legszorosabb egyéni végeredmény is: Csöbör Katalin győzött a borsodi egyesben 444.hu, 2018. április 14.

Viszont 2026-ban az országgyülési választáson Juhász Roland, a TISZA Párt által le lett győzve.

A Nő a Siker Alapítvány alapítója; az alapítvány rászorulóknak oszt élelmiszercsomagot, például Alsózsolcán a parlamenti választás előtti hetekben, amikor Csöbör nevével ellátott vödrökben szállították a segélycsomagokat.Csak a Fidesznek aláíró rászorulók kaptak élelmiszercsomagot?

Jegyzetek

Források Csöbör Katalin életrajza Interjú Csöbör Katalinnal

Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Református magyarok Kategória:Országgyűlési képviselők (2010–2014) Kategória:Országgyűlési képviselők (2014–2018) Kategória:Országgyűlési képviselők (2018–2022) Kategória:Országgyűlési képviselők (2022–2026) Kategória:Országgyűlési képviselők (Fidesz) Kategória:Miskolciak Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban Kategória:Magyar nők a politikában