A Sárga Császár (egyszerűsített kínai: 黄帝; hagyományos kínai: 黃帝; hangsúlyjelekkel: Huángdì) a kínai mitológia egyik legjelentősebb uralkodója és kultúrhérosza. Nem zárható ki, hogy alakját egy késő neolit kori törzsfő inspirálhatta. A hagyományos kronológia szerint i. e. 2697-től i. e. 2597-ig vagy i. e. 2698-tól i. e. 2598-ig uralkodott.
Alakja különösen a Hadakozó fejedelemségek és a korai Han-dinasztia idején vált kiemelkedővé, amikor is a központosított állam egyik korai megteremtőjének, valamint az ezoterikus művészetek pártfogójának tekintették. A hagyomány számos, a civilizáció megteremtéséhez nélkülözhetetlen találmányt, újítást, sőt írásművet is neki tulajdonít. A Sárga Császárt ma általánosan a kínai civilizáció létrehozójának és a kínai nép ősének tekintik.
Vannak azonban olyan, a kínai történelemmel foglalkozó kutatások, melyek megkérdőjelezik valós történelmi szerepét. Azt feltételezik, hogy egyfajta isten vagy istenség lehetett, akit a Hadakozó fejedelemségek idején élt írástudók keltettek életre.
Történelmi hitelessége , a kínai történetírás atyja művében, A történetíró feljegyzéseiben a Sárga Császárt éppúgy hiteles történeti személynek tekintette, mint a többi legendás kultúrhéroszt (pl. , vagy császár). Sőt, monumentális művében a kínai történelmet a Sárga Császár életének leírásával kezdi, s tőle indulva folytatja az uralkodók és uralkodóházak kronologikus bemutatását.
A kínai történelem során a filozófusok, gondolkodók is mind úgy tekintettek alakjára, mint valós történeti személyre. Történetiségét csak 20. században kezdték megkérdőjelezni, például 顾颉刚 / 顧頡剛 (1893–1980), az „ősiségben kétkedők iskolája” ( 疑古派) elnevezésű tudóscsoport megalapítója az 1920-as években. Ő és a követői azt próbálták bizonyítani, hogy a kínai történelem legkorábbi alakjai és eseményei csupán a mitológia tárgykörébe tartoznak. Azon az állásponton voltak, hogy a Sárga Császár, akárcsak a többi hasonló, hagyományosan történetinek tekintett kultúrhérosz kezdetben egyfajta isten, istenség lehetett, akiket a Hadakozó fejedelemségek idején élt írástudók, tudósok historizáltak. 杨宽 (1914–2001), kínai ókortörténész példának okáért rámutat arra, hogy a Sárga Császárt csak a Hadakozó fejedelemségek idején kezdték az első kínai uralkodóként leírni. Yang ebből arra a következtetésre jutott, hogy a Sárga Császár alakja nem más, mint a -dinasztia legfőbb istenének, nek egy későbbi változata, átformálása.
Ugyancsak az 1920-as években két francia sinológus, Henri Maspero (1882–1945) és Marcel Granet (1884–1940) kritikai tanulmányokat publikált az ókori kínai mitológia témakörében. Granet az 1926-ban megjelent Danses et légendes de la Chine ancienne („Táncok és legendák az ősi Kínában”) című könyvében például „historizált legendának” nevezi a Sárga Császár történetét.
Ma a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a Sárga Császár eredetileg egy istenség lehetett, aki csak jóval később, a kínai írástudók historizációs törekvései nyomán öltött emberi alakot és lett történeti személlyé. Kwang-chih Chang 張光直 (1930–2001) úgy véli, hogy a Sárga Császár, akárcsak a többi kultúrhérosz egy „ősi kínai vallás alakjai”, akiket a Hadakozó fejedelemségek és a Han-dinasztia idején euhemerizáltak. Mark Edward Lewis (1954–), a kínai ókor szakértője a Sárga Császárt egyfajta természetistennek tekinti, míg a Cambridge-i Egyetem professzora, Roel Sterckx legendás kultúrhérosznak nevezi.
Neve Nemzetségneve A történetíró feljegyzéseiben az áll, hogy a Sárga Császár családneve ( 姓) 公孫, míg a személyneve ( 名) 轩辕 / 軒轅 volt. Az utóbbit egyes tudósok úgy magyarázzák, hogy mivel a 轩 / 軒 jelentése: „kocsi”, a 辕 / 轅 jelentése pedig „kocsirúd”, elképzelhető, hogy ebben a névben a Sárga Császár egyik hőstettét, nevezetesen a kocsi feltalálását rögzítették. Vannak olyan elméletek is, amelyek kapcsolatot feltételeznek ebben a névben a Sárga Császárról alkotott asztrális képzetekkel, nevezetesen a Sárga Császárt például Wolfgang Münke nagy kocsira emlékeztető csillagképnek képzelte.
Más forrásokban az olvasható, hogy a Sárga Császár a 轩辕 / 軒轅 vagy a 有熊 nemzetségből ( 氏) származott. A 3. századi tudós, 皇甫謐 (215-282) megjegyzi, hogy a eredetileg annak a hegynek a neve volt, ahol a Sárga Császár eredetileg élt, és amelyről később ő maga is a nevét kapta. A mandzsu idején élt kommentátor, 梁玉繩 (1745–1819) ezzel szemben azon az állásponton van, hogy épp az említett hegyet nevezték el a Sárga Császár eredeti neve után.
A brit sinológus Herbert Allen Giles (1845–1935) úgy tartja, hogy a (melynek jelentése: „medvével rendelkező”) a Sárga Császár nemzetségének felvett neve lehetett, emellett pedig megjegyzi, hogy a pedig annak a helynek a neve volt, ahol a Sárga Császár élt. William Nienhauser, A történetíró feljegyzéseinek modern fordítója azon az állásponton van, hogy a Sárga Császár eredetileg annak a nemzetségnek, törzsnek a főnöke, vezetője lehetett, amely a mai tartományban található környékén élt.
A Sárga Császár név Valamikor a Hadakozó fejedelemségek kései korában a Sárga Császár alakját összekapcsolták a hagyományos öt elem tanával, mely szerint a sárga szín a földdel, a sárkányokkal és az égtájak közül pedig a középpel asszociálható. Ez az elmélet tükröződik a által adott névmagyarázatban is, amely szerint „s merthogy a föld elem ómenjével ( 土德之瑞) rendelkezett, elnevezték őt a Sárga Császárnak”.
A már említett , aki amellett érvel, hogy a Sárga Császár nem más, mint egy változata a panteonja legfőbb istenének, nek, a következőképpen vezeti le a név eredetét: 上帝 < 皇上帝 < 皇帝 < 黄帝. A 'sárga' jelentésű huang 黄 írásjegyet a 'felség, felséges' jelentésű huang 皇 írásjegy variánsának tartja, illetve azzal magyarázza, hogy az utóbbi használata egykor tabunak számíthatott, így a hangzásban hozzá közelálló 黄 írásjeggyel helyettesítették.
A történész Mark Edward Lewis egyetért gal abban, hogy a 黄 és 皇 gyakorta felcserélhető lehetett, de nem ért egyet ama állításával, hogy a 'sárga' jelentésű huang jelent volna meg először. Szerinte ugyanis a huanghoz 黄 fonetikailag közelálló 尪 írásjegy lehetett az eredeti változat, melynek jelentése: 'az égetést végző sámán', akik tevékenységének a esőkeltő rituálék során volt jelentős szerepük. Lewis szerint tehát a Sárga Császár nevében szereplő Huang titulus eredetileg „esőkeltő sámánt” vagy „esőkeltő szertartást” jelenthetett. Ezt az álláspontját a Sárga Császár Hadakozó fejedelemségek korából, illetve a korai Han-korból fennmaradt mítoszaival igyekszik alátámasztani, miszerint a Sárga Császár az ellenségével, Császárral vívott ütközet során az eső és a felhők erejét testesíti meg, míg ellenfele a tüzet és a szárazságot.
Sarah Allan szintén nem ért egyet elméletével, mert valószínűtlennek tartja, hogy egy ilyen népszerű mítoszban szereplő figura nevének eredete csupán egy esetleges névtabu-helyettesítéssel lenne magyarázható. Álláspontja szerint a korai panteon egy meg nem nevezett alvilágisten, az alvilág (vagy a „Sárga forrás” – 黄泉) ura lehetett, , a felső, az égi főisten ellenpárja. A uralkodóinak legendáit és őseit, miután hatalmukat az i. e. 11. században a megdöntötte, átértelmezték. Így vált lehetségessé, hogy ezeket a mítoszokat és legendás személyeket néven történetivé tették. A Han-korra pedig, amikor i. e. 100 körül összeállította a Sárga Császár egyik első fennmaradt és legfontosabb legendáját tartalmazó, A történetíró feljegyzései című művét, az egykori alvilág ura már szimbolikus kapcsolatban áll a , melyet majd az ő leszármazottai alapítanak meg.
Ecsedy Ildikó a Sárga Császár nevének etimológiája kapcsán a következőket írja: „Nevének első fele a -folyó nevéből való, melynek völgyében a kínai földművelés megszületett. Nem teljesen pontos a 'sárga' fordítás, hiszen a folyó nevének leírásában inkább az árvíz 'barna' fogalma, a folyó barnássárga vize szerepel. S bár a árhullámait a lösz piszkossárgára színezte, a császár nevét kiejtve az alattvalók inkább a császárok aranysárga ünnepi díszruhájára gondoltak.”
Megjegyzendő, hogy a Sárga Császár nevének legkorábbi említésével egy bronzüst feliratán lehet találkozni, mely az i. e. 4 század első feléből származik, és a fejedelemség uralkodócsaládjának tulajdonában volt. Michael Puett többek között erre a bizonyítékra hivatkozva állítja, hogy a Sárga Császár alakja és legendája a Hadakozó-fejedelemségek idején, valamikor az i. e. 4. és 3. század között alakulhatott ki.
Legendája bélyegkép|jobbra|A Sárga Császár születési helyének emlékére állított kősztélé ban Korai évei A Sárga Császár legendájának korai kommentátora, Huangfu Mi szerint a Sárga Császár ban 寿丘 („Hosszúélet-domb”) született, mely a tartománybeli város határában található. Törzsével kezdetben a 姬 -folyótól (amely feltehetően a mai Fen 汾 -folyó tartományban) északnyugatra élhetett, majd később áttelepültek a mai tartományban található 涿鹿 / 涿鹿 vidékére. Földművelő lehetett, de emellett több különleges vadállatot is megszelídített: a medvét ( 熊), a barna medvét ( 罴 / 羆), a -leopárdot (貔貅), a -párducot (貙) és a tigrist ( 虎). 叶舒宪 ez alapján hívja fel a figyelmet arra, hogy a medve alakjának összekapcsolása a Sárga Császár legendájával kapcsolatot mutat más északkelet-ázsiai népek legendáival, különösen a Koreából ismert tangun-legendával.
A Sárga Császár éppúgy egy törzsfő lehetett, mint a vele rivális császár, sőt a két törzs etnikai rokonsága sem zárható ki. Mindkét törzs a Sárga-folyó azon vidékén élt, melyet ma a kínai civilizáció bölcsőjének tekintenek, és olyan társadalmi szerveződésben, melyet a mai kínai történelemtudomány úgynevezett „primitív társadalomként” ( 原始社會) aposztrofál. A legendák szerint egy idő után a két törzs között a területi terjeszkedés, a hatalom megszerzése és a belső rend megszilárdítása miatt a fegyveres konfliktus elkerülhetetlenné vált.
Találmányai, újításai thumb|Az i. sz. 2. század közepéről származó síron látható Sárga Császár ábrázolás, melyen a következő felirat olvasható: "A Sárga Császár megannyi dolgot létrehozott és megváltoztatott; elkészítette a fegyvereket, (kidolgozta) a kútföldek (rendszerét), elkészítette a felső és az alsó ruházatot, palotákat és házakat emelt." A fennmaradt források, beszámolók tanúsága szerint a Sárga Császár fáradhatatlanul azon munkálkodott, hogy nomád-vadász törzse számára minél könnyebbé, kényelmesebbé tegye az életet, amellyel megvetette nem csupán a földművelés, hanem a civilizáció alapjait is. Megtanította népének, hogyan kell házat építeni, amely biztonságot nyújtó menedékként szolgálhat, hogyan kell megszelídíteni az állatokat, hogyan kell megművelni a földeket és termeszteni a táplálékként szolgáló gabonaféléket. (Ez utóbbit egyes források egy másik kultúrhérosznak, az Isteni Földmívesnek, nak tulajdonítják.)
A hagyomány a Sárga Császárnak tulajdonítja az uralkodói fejdísz, diadém ( 冠冕), a trónterem ( 宮室), az íj és a nyíl, a mozsár, a ruházat, a cipő, az asztronómia, a matematikai műveletek, sőt még a kínai labdarúgás ( 蹴鞠) feltalálását, megalkotását is. Ő tanította meg az embereket harangot és háromlábú áldozati bronzüstöt ( 鼎) önteni, kutat fúrni, szekeret és csónakot ácsolni. Ő készített először hangszereket, például úgy vélték, hogy csodálatos dobot készített a mennydörgés istenének bőréből, vagy a jellegzetesen kínai citerát, a t is ő alkotta meg. A hagyomány az ő nevéhez kapcsolja az Isteni Földmíves, tevékenységének folytatását, a növények gyógyító tulajdonságainak felismerését, a gyógyítás, az orvoslás kezdeteit. A mitológiai hagyomány szerint a Sárga Császár egyik segítő társa 倉頡 / 仓颉 alkotta meg a kínai írásrendszert, egy másik segítőtársa vagy mestere pedig, bizonyos alkotta meg a naptárt. A című mű szerint a Sárga Császár írta elő először, hogy a férfiak és a nők különböző ruhát viseljenek. Első felesége, fedezte fel a selyemhernyó-tenyésztést és a selyemkészítést, a selyemszövést. A Sárga Császár soha nem pihent, hegyoldalakat tisztított meg, hogy növelje a földművelés alá vonható területeket, valamint utakat is épített.