Gyöngyösi István (Budapest, 1945. július 15. –) agrármérnök, statisztikus.

Életútja 1967-ben szerzett agrármérnöki oklevelet, 1971-ben egyetemi doktori címet a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. 1986-ban címzetes egyetemi docensi címet kapott. 1987-ben felsőfokú társadalomstatisztikai képesítést szerzett.

1967–1968-ban a felsőpetényi, 1968–1969-ben (főmezőgazdászként, majd termelési főmérnökként) a szécsénkei termelőszövetkezetben dolgozott. 1969 és 1982 között a Nógrád Megyei Tanács Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztályának mérnök-közgazdásza, csoportvezetője, osztályvezető-helyettese, 1982 és 1989 között a Központi Statisztikai Hivatal Nógrád megyei igazgatója volt. 1989 és 1991 között a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi (a rendszerváltás után: Földművelésügyi) Minisztérium sajtóirodáját vezette főosztályvezetői rangban. 1991-től 1995-ig az Országos Kereskedelmi és Hitelbank hálózatirányítási osztályvezető-helyetteseként működött. 1995-től a KSH tájékoztatási, 2003-tól elnöki főosztályán dolgozott.

1974-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, 1975-től a Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni tagozatán oktatott. 1979-től részt vesz a gödöllői és a gyöngyösi állam- és záróvizsga-bizottságok munkájában.

Munkássága Több mint kétszáz publikáció szerzője, amelyeket többek között a Figyelő, a Gazdaság és Statisztika, a Gazdálkodás, a Tudomány és Mezőgazdaság és a Területi Statisztika közölt. Írásaiban elsősorban agrárgazdasági, szövetkezeti, családszociológiai és statisztikatörténeti témákkal foglalkozik. Több jegyzete elhangzott a Kossuth Rádióban.

Társasági tagságai 1975 és 1990 között a Magyar Agrártudományi Egyesület Nógrád megyei vezetője volt. 1987-ben a Magyar Vidék Társasága országos elnökségének, valamint a gödöllői címzetes professzorok és docensek kari tanácsának tagjává választották. 1997-től tagja, 1998 és 2001 között elnöke, majd 2007-ig ismét tagja volt az OTKA statisztikai, illetve statisztikai-demográfiai zsűrijének. A Magyar Statisztikai Társaság és a Magyar ENSZ Társaság tagja.

Elismerései 1969-ben Kiváló Ifjú Mérnök elismerésben részesült. 1975-ben elnyerte a Munka Érdemrend bronz fokozatát, 1985-ben a Pro Re Rustica Promovenda díjat. Öt országos nívódíj birtokosa.

Főbb művei Termelőszövetkezeteink sokoldalú fejlesztése. Utak, útvesztők, taktikák (Budapest, 1982) A kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek fejlesztési problémái Nógrád megyében. Területi Statisztika, 1983. 1. sz. 29–36. o. Földtölte, népfogyatkozás. Népesedési folyamatokról (Salgótarján, 1986) Besztercebánya és Salgótarján néhány jellemzője. Területi Statisztika, 1987. 1–3. sz. 89–99. o. A család változásai társadalmunkban. A Nógrád megyei családok jellemzői (Salgótarján, 1988) Málnatermesztésről jelen és múlt időben (Salgótarján, 1988) Az építőipar a kilencvenes években nemzetközi összehasonlításban. Statisztikai Szemle, 1999. 9. sz. 732–746. o. Időutazás, azaz tényképek a kilencvenes évek Magyarországáról a statisztika tükrében. Palócföld, 2003. 1. sz. 67–73. o.

Források

Ki kicsoda a hírközlésben? Újságírók, a sajtó, a rádió és televízió szerkesztői, tudósítói. Szerk.: Bodrits István – Viczián János. Szekszárd, 1994, Babits. 129–130. o. Ki kicsoda a magyar mezőgazdaságban? I. köt. Szerk.: Balogh Margit. Szekszárd, 1997, Babits. 423–424. o. [Nádudvari Zoltán]: Számból a kenyér. Grafikon, 2007. 1–2. sz. 4–6. o. M. Szabó Gyula: „Táncolni kell, uram...” Nógrád, 1986. november 29. 4. o.

Kategória:Magyar agrármérnökök Kategória:Magyar statisztikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Élő személyek