thumb|270px|right|Báthory István lengyel királyi pecsétje
Báthory István lengyel királlyá választásakor 1576-ban Báthory István erdélyi fejedelmet Lengyelország királyává választották. 1586-ig haláláig volt lengyel uralkodó is.
1574-ben Valois Henriket lengyel királlyá koronázták, de rövid idő után magára hagyta alattvalóit, és a megüresedett francia trónt foglalta el. Nem mondott le a lengyel koronáról, de a lengyelek és a Rzeczpospolita magára maradt, és nem működött a központi hatalomgyakorlás, ezért a királyválasztás mellett döntöttek.
A trónra – bár Valois Henrik hivatalosan nem mondott le – sorra jelentkeztek aspiránsok, és kialakult az interregnum az úgynevezett király nélküli állapot. A lengyel trónra jutás lehetősége sokak előtt lehetséges volt ebben a helyzetben, mégis az esélytelennek tartott Báthory István erdélyi fejedelmet választotta meg a királyválasztó országgyűlés.
Előzmények
1574 februárjában Valois Henriket lengyel királlyá koronázták, ám nem sokkal később bátyja, IX. Károly francia király váratlanul meghalt, és a „nemesi köztársaság” királya alig 4 hónap uralkodást követően június 19-re virradóan titokban elhagyta Lengyelországot, hogy elfoglalja a megüresedett francia trónt. Henrik ugyan a későbbiekben sem mondott le a lengyel koronáról, címei között élete végéig szerepelt a titulus, de soha többé nem tért vissza a Rzeczpospolita területére.
A király szökését követően a Rzeczpospolita kiszolgáltatott helyzetbe került, hiszen a rendszer működésképtelenné vált a központi hatalom hiányában. A szoros függőségnek köszönhetően a Res Publica uralkodó nélkül magatehetetlen volt. A törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a végrehajtás megbénult – és ezzel együtt maga az állam is. Az országban anarchia ütötte fel a fejét, amely Krakkó környékét érintette legsúlyosabban. thumb|balra|Valois Henrik lengyel király, később III. Henrik néven francia király A pártok vezetői egymásnak estek, megindult az erőszakos korteskedés, a fegyveres csoportok egymás birtokait dúlták fel, és nem volt ritka a vallási alapon történő erőszakoskodás sem. Kezdetben még arról sem tudtak dönteni, mi történjen az uralkodóval, így az 1574 augusztusában ülésező szejm hat hónap türelmi időt adott Henriknek, hogy visszatérjen a trónra. A nemesség csak ennek letelte után, 1575. május 12-én a Stężyca melletti gyűlésén nyilvánította hivatalosan is megüresedettnek a köztársaság trónját, melyet az érsekprímás (a gnieznói érsek), jelen esetben Jakub Uchański jelentett be. Ő, az egyházi hatalom első számú embere jogosult intézkedni a király nélküli országban beállt interregnum alatt, mint interrex. A királynélküliség ideje alatt az interrex feladata volt (régensként) a királyválasztást előkészítő (convocatio), illetve a királyválasztó (electio) országgyűlés összehívása, és ő jelöltethette ki azt a bizottságot, amely előkészítette a pacta convecta-t.
Mindeközben sorra jelentkeztek a trónjelöltek, hiszen a Rzeczpospolita jelentős, egyelőre független politikai tényező, uralkodójának kiléte valamennyi európai eseményre hatással lehet, így a király személye az egész kontinensre kiterjedő általános jelentőséget kapott. A Habsburg-ház három jelölttel képviseltette magát, Miksa császár mellett fia, Ernő, valamint I. Ferdinánd fia, Ferdinánd herceg is jelentkezett a trónra. IV. (Rettegett) Iván orosz cár is részt kívánt venni a vetélkedésben, valamint I. (Öreg) Zsigmond lengyel király lányának, Jagelló Katalinnak a férje III. (Vasa) János svéd király is. A ferrarai Alfons d’Este herceg gazdagsága révén jöhetett számításba, de voltak támogatói a cseh Rosenberg Wilhelmnek is. Természetesen Piastokat, nemzeti királyjelölteket is emlegettek a megüresedett trónnal kapcsolatban, leggyakrabban Jan Kostka sandomierzi, Mikołaj Mielecki podóliai és Andrzej Tęczyński bełzi vajdák kerültek szóba. A lista végén pedig ott szerepelt a gyakorlatilag esélytelen Báthory István erdélyi fejedelem neve.
Báthory a lengyel trónra pályázók között Lengyel királynak a törvény szerint bármely katolikus nemes jelöltethette magát, legyen az hazai, vagy külföldi, aki fogadja, hogy a Rzeczpospolita területéről fogja irányítani az államot, és leteszi a koronázási esküt. A lengyel trónra jutás lehetősége tehát gyakorlatilag bárki előtt nyitva állt. Ennek ellenére Báthoryt 1574-ben egyáltalán nem foglalkoztatta lengyel királlyá koronázásának gondolata. Ugyanakkor Valois Henrik szökését követően a Habsburgok nagy eséllyel pályáztak a Rzeczpospolita trónjára, s a Habsburgok lengyelországi befolyásának érvényesülése fokozta volna az Erdélyre nehezedő nyomást. Báthory István számára tehát az elsődleges cél a Habsburg hatalom erősödésének megakadályozása volt, és ennek érdekében minden követ megmozgatott. thumb|balra|I. Miksa magyar és cseh király, II. Miksa néven német-római császár Eleinte közvetett módon próbált nyomást gyakorolni a királyválasztás eseményeire. Három hónappal megelőzve a lengyel diplomáciát már 1574 júliusában (mindössze néhány héttel Henrik távozása után) tájékoztatta az Oszmán Birodalmat a Rzeczpospolita megüresedett trónjáról és az esetleges királyjelöltek személyéről. Rácz Péter a fejedelem követe természetesen csak olyan dezinformációkat továbbított a Porta felé, amelyek a Fejedelemség érdekeit legjobban szolgálták. A szultán közvetlen tanácsát, a divánt nyugtalanította a hír, miszerint Erdélyben „úgy tudják” IV. (Rettegett) Ivánt, vagy valamely Habsburg jelöltet vették számításba a köztársaság nemesei, mivel mindkét nagyhatalom térnyerése felborította volna a közép- és kelet-európai erőegyensúlyt – a törökök rovására. Egy koalíció ugyanis, amely felborítja a hódításképtelenség egyensúlyát egyáltalán nem szolgálta a Porta érdekeit. Báthory elképzelése tehát tökéletesen egybeesett a Porta politikai célkitűzéseivel. A követ mondandója végén óvatosan közölte, vannak olyan vélemények is Krakkóban, melyek Báthory Istvánt szeretnék a trónon látni.
A birodalmi ügyeket intéző díván azonnal elindította lengyel területre futárát, így a csausz már 1574. szeptember 10-én közölhette az országgyűlésre összegyűlt nemesekkel, miszerint a Porta nem nézné jó szemmel a trónon IV. Ivánt vagy a Habsburgokat. Ugyanakkor nincsen ellenvetésük Jan Kostka vajda és II. János svéd király ellen, „de nem emelne kifogást Báthory István, a szultán hű alattvalójának személye ellen sem”. Az Oszmán Birodalom ebben a sorrendben, csak harmadikként javasolta az erdélyi fejedelmet lengyel királynak, és nem egyetlen támogatottként. Mind ezidáig pusztán néhány határ menti nemes hallott csak az erdélyi fejedelemről, de számukra is csak annyit jelentett, mint bármelyik másik lengyel vajdaság urát. Ez a Portának elhintett, és általuk továbbított hamis információ azonban megalapozta az erdélyi fejedelem útját a lengyel koronáig.
Az interregnum és a királyjelölő országgyűlés 1575. májusi kihirdetését követően megindultak a diplomáciai küzdelmek. Ettől a pillanattól kezdve a jelöltek minden eszközt bevetettek befolyásuk növelésére, a Rzeczpospolitán belüli hatalmi, politikai bázisuk kiépítésére, és a királyválasztás küzdelmeibe ekkor már az erdélyi fejedelem is bekapcsolódott – ugyan egyelőre még mindig csak közvetett módon. Báthory első lépése a császár Lengyelországi térnyerését volt hivatott megakadályozni: 1575. július 13-án (tehát a már kihirdetett interregnum időszakában) levélben értesítette a lengyel szenátust, miszerint Miksa német-római császár és magyar király uralkodói szavát megszegve Bekes Gáspárt bátorította, sőt, támogatta az erdélyi fejedelem ellenében. Ez a jogsértő magatartás nagy csorbát ejtett a Habsburg uralkodó tekintélyén.
thumb|A krakkói Wawel a 16. század végén
Báthory kezdetben csekély hírnevét tovább növelte, hogy 1575 nyarán, a Habsburgok által támogatott és az erdélyi trónra szánt Bekes Gáspáron győzelmet aratott. A Valois Henrik által gyilkosság miatt örökre száműzött Zborowski Samuel az erdélyi fejedelem seregében harcolt a lengyel zsoldosok élén Kerelőszentpálnál, és a csata után hazatérő lengyel katonák országszerte Báthory hadvezéri képességeiről, műveltségéről, vallásosságáról, bőkezűségéről, Erdély gazdagságáról áradoztak. Az erdélyi fejedelem részben a Zborowski család ösztönzésére kapcsolódott be direkt módon is a királyválasztás küzdelmeibe, és ugyancsak nekik köszönheti nevének ismertté válását Kis-Lengyelországban. A Porta levelét követően a lengyel zsoldosok és a Zborowski fivérek által a Báthory név lassan beszivárgott az országos politikába.
Népszerűségét és ismertségét tovább növelendő Báthory István Lengyelországba küldte orvosát, Giorgio Biandratát, aki jól kiismerte magát a lengyel viszonyok között, hiszen I. (Öreg) Zsigmond lengyel király és litván nagyfejedelem második feleségének, Bona Sforzának, majd lányuknak, Izabellának volt az udvari orvosa. Miután Izabella hozzáment Szapolyai Jánoshoz Biandrata sorsa összefonódott Erdély sorsával. Követte Izabellát Magyarországra, és idővel fiánál, az első erdélyi fejedelemnél, János Zsigmondnál folytatta mesterségét. Így „örökölte meg” Báthory az udvari orvost, aki 1575 augusztusától Krakkóból igyekezett megszervezni a fejedelem számára a politikai bázist – szavakkal és pénzzel. Báthory követe az első perctől kezdve kettős diplomáciát folytatott: egyrészt kereste a Habsburg-párti főurak jóindulatát, másrészt (a kulisszák mögött) mindent elkövetett hogy eltérítse a császárt támogató szenátorokat, akár vesztegetéssel is. A Zborowski fivéreknek például 63 ezer aranyat adott át, hogy segítsenek minél több nemest Báthory pártjára állítani. Az évekig a lengyelek közt élő, és az ottani főurakkal jó kapcsolatokat ápoló Báthory-ágens, Biandrata korteskedése (eleinte Krakkóban, majd Varsóban) tovább növelte az erdélyi fejedelem ismertségét. Munkáját kissé lassította, hogy egymaga volt, megbízatása sem volt mindenre, ráadásul ariánus vallása sokakban bizalmatlanságot keltett a katolikus országban. A trónjelölteknek azonban nem volt szabad személyesen megjelenni a királyválasztás ideje alatt, így csak diplomatáik révén növelhették befolyásukat és ismertségüket. Valamennyi idegen követ csak a gnieznói érsek (az interrex) által kiállított engedéllyel léphetett lengyel földre, és az érsek jelölte ki számukra tartózkodási helyüket is.
A királyválasztás bélyegkép|A Szent János katedrális thumb|Varsó 1589-ben 1575. október 3-án összeült a királyjelölő országgyűlés Varsóban. Ez a választási procedúra első szakasza, és ekkor döntöttek a választási szejm időpontjáról is: 1575. november vége. Mivel a lengyel nemesség egyöntetű döntésével született, szabad akaratból történő királyválasztáshoz való joga a Rzeczpospolita legfontosabb szabadságjoga, az új király megválasztása egyben fordulópontot, egy új politikai irányvonalat is jelentett a lengyel történelemben. A Rzeczpospolita uralkodójának a lublini megállapodások értelmében való közös megválasztásához a szlachta valamennyi olyan tagjának a szavazata szükséges, aki csak részt vesz a varsói országgyűlésen. A királyt jelölő (előkészítő, convocatio) valamint a királyválasztó (electio) országgyűlésre minden nemes fejenként (viritim) megjelenhetett, a gyakorlatban viszont a szejmik, vagyis a vajdaságok és a tartományok választott nemesi képviselői csoportosultak Varsóban.
Az 1575-ös királyjelölő és királyválasztó szejm „Na Woli”, azaz a Varsó és a Wola közötti mezőn került megrendezésre. Szokás szerint árokkal és sánccal vették körbe a helyszínt, melyre három irányból érkezhettek a nemesek: a keleti kapun a nagy-lengyelországi, a déli kapun a kis-lengyelországi, a nyugati kapun pedig a litván küldöttek. Az eseményt a varsói Szent János-templomban meghallgatott misével nyitották meg, melyet általában a gnieznói vagy a lwówi érsek celebrált. A királyválasztást a képviselők által, kötelezően az első napon megválasztott marsall vagy házelnök irányította, ezt követően ő ügyelt annak törvényességére és szabályosságára. Az ő feladata volt a mandátumok ellenőrzése és az ülések levezetése is.