Sebastian Stan (Konstanca, Románia, 1982. augusztus 13. –) Golden Globe-díjas román-amerikai színész.

Legismertebb filmjei az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, az Amerika Kapitány: A tél katonája és az Amerika Kapitány: Polgárháború, amelyekben James Buchanan 'Bucky' Barnes, azaz a Tél Katonája szerepét kapta. További ismertebb szerepei Carter Baizen a Gossip Girl – A pletykafészek, valamint Jefferson / Őrült Kalapos az Egyszer volt, hol nem volt című sorozatokban.

Fiatalkora és tanulmányai Sebastian Stan Románia Konstanca nevű városában született. Szülei két éves korában elváltak. 8 éves korában édesanyjával (Georgeta Orlovschi) Bécsbe költöztek, ahol az asszony zongoristaként dolgozott. Négy évvel később New Yorkban, Rockland megyében telepedtek le, miután Stan édesanyja feleségül ment egy amerikai férfihoz, Anthony Fruhaufhoz, a Rockland Country Day School igazgatójához, amelyik iskolában Stan is tanult. Itt töltött évei nehezen indultak, elmondása szerint nehezen illeszkedett be az iskolába akcentusa miatt. Stan több szerepet is játszott iskolai színdarabokban (Harvey, Cyrano de Bergerac, Little Shop of Horrors, Over Here!, West Side Story). Részt vett a Stagedoor Manor nyári táborban, ahol megismertették a színészettel, és beválogatták több tábori színdarabba is. Ekkor döntötte el, hogy ezentúl komolyan veszi a színészkedést, és több egyetemre is beadta jelentkezését. Miután felvették a Rutgers Egyetemre, megadatott neki a lehetőség, hogy egy éven keresztül a londoni Globe Színház falai közt tanulhassa a szakmát. Az amerikai állampolgárságot 2002-ben kapta meg.

Pályafutása Miután kisebb szerepet kapott a 71 töredék a kronológiájából című osztrák filmben, karrierje 2003-ban kezdődött az Esküdt ellenségek egyik epizódjában. Ezután számos filmben szerepelt – Tony n' Tina's Wedding, A rombolás ideje (Az építész), A testvériség – mielőtt 2007-ben megkapta Carter Baizen szerepét Gossip Girl – A pletykafészek című sorozatban. Fontos szerepet kapott a 2009-es, Kings című sorozatban Jack Benjaminként.

2010-ben feltűnt Darren Aronofsky Fekete hattyú című thrillerében. Ugyanezen év februárjában kezdték el forgatni A jelenés című horrorfilmet, mely 2012-ben debütált.

A 2010-es Vissza a jelenbe című filmben ő alakította a fő antagonistát, Blaine-t. 2010-ben megkapta James Buchanan 'Bucky' Barnes szerepét az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló című képregény adaptációban, amelyet a következő év júliusában mutattak be.

A 2012-es Elveszett című thrillerben is játszott, valamint elvállalta az Őrült Kalapos visszatérő szerepét az amerikai Egyszer volt, hol nem volt című sorozatban. Alakítása pozitív visszajelzéseket kapott. Továbbá feltűnt a Political Animals című minisorozatban, ahol az egykori first lady zűrös, homoszexuális fiát játszotta.

2013-ban megkapta Hal Carter szerepét a Piknik című színdarabban, az American Airlines Színházban. balra|bélyegkép|210x210px|Sebastian Stan a Mentőexpedíció sajtókonferenciáján 2015-ben. 2014-ben visszatért a Marvel-univerzumba egy kilenc filmre szóló szerződéssel, aminek az első filmje az Amerika Kapitány: A tél katonája, ahol az agymosott Bucky Barnest, a címadó Tél Katonáját játssza. 2015-ben Joshua Brummelt alakította a Dübörög a szívben, a NASA tudós Dr. Chris Beck-et a Mentőexpedícióban, Lance Tuckert a Tökéletlen talajfogásban, illetve egy camoeszerep erejéig megjelent A Hangya című Marvel-filmben. 2016-ban szintén az MFU Amerika Kapitány: Polgárháborújában tért vissza. 2017-ben a NASCAR versenyzőként, Dayton Whiteként szerepelt a Logan Lucky – A tuti balhé című filmben, Jeff Gillooly-t alakította a Tonya Harding életéről szóló Én, Tonya című életrajzi drámában, és szerepelt az I'm Not Here című drámában.

2018-ban ismét Bucky Barnes-t alakította mind a Fekete Párduc (cameoszerepben), mind pedig a nagy sikerű Bosszúállók: Végtelen háború című szuperhősfilmekben. Ugyanebben az évben szerepelt Nicole Kidman oldalán a Pusztító című filmben és Charles Blackwoodot alakította a Shirley Jackson regénye alapján készült, We Have Always Lived in the Castle című thrillerben. 2019-ben ismét Bucky Barnesként tért vissza a Bosszúállók: Végjátékban.

A tervek szerint főszerepet fog játszani a The Last Full Measure című, vietnámi háborúról szóló drámában és szerepelni fog a Monday című filmben is, mindkét produkció megjelenését 2019-re ütemezték. Továbbá helyettesítette a Marvel-filmekbeli kollégáját, Chris Evanst a The Devil All the Time című drámában. 2019 áprilisában a Marvel megerősítette Stan és Anthony Mackie közös, The Falcon and the Winter Soldier című sorozatát, amely 2020 augusztusában debütált a Disney+-on. 2019 májusában csatlakozott a 355 című kémdráma stábjához, a forgatást 2019 júliusában kezdték el.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1994 71 töredék a véletlen kronológiájából 71 Fragments of a Chronology of Chance gyerek a metróban Michael Haneke 2004 Tony n' Tina's Wedding Johnny Nunzio Roger Paradiso 2005 Mi lett a kislányaimmal? Red Doors Simon Georgia Lee 2006 A rombolás ideje The Architect Martin Waters Galgóczy Gáspár Matt Tauber A testvériség The Covenant Chase Collins Nagy Sándor Renny Harlin 2007 Charlie Banks: Az élet iskolája The Education of Charlie Banks Leo Reilly Hamvas Dániel Fred Durst 2008 Rachel esküvője Rachel Getting Married Walter Simon Kornél Jonathan Demme (1.) 2009 Toyboy – Selyemfiú a pácban Spread Harry Csőre Gábor David Mackenzie 2010 Vissza a jelenbe Hot Tub Time Machine Blaine Markovics Tamás Steve Pink Fekete hattyú Black Swan Andrew / Udvarló Szatory Dávid Darren Aronofsky 2011 Amerika Kapitány: Az első bosszúálló Captain America: The First Avenger Bucky Barnes Hamvas Dániel Joe Johnston 2012 Elveszett Gone Billy Joó Gábor Heitor Dhalia 2012 A jelenés The Apparition Ben Curtis Hamvas Dániel Todd Lincoln 2014 Amerika Kapitány: A tél katonája Captain America: The Winter Soldier Bucky Barnes / Tél Katonája Hamvas Dániel Joe és Anthony Russo (1.) 2015 A Hangya Ant-Man Bucky Barnes / Tél Katonája (cameo) Hamvas Dániel Peyton Reed Tökéletlen talajfogás The Bronze Lance Tucker Előd Álmos Bryan Buckley Dübörög a szív Ricki and the Flash Joshua Brummel Joó Gábor Jonathan Demme (2.) Mentőexpedíció The Martian Dr. Chris Beck Hamvas Dániel Ridley Scott 2016 Amerika Kapitány: Polgárháború Captain America: Civil War Bucky Barnes / Tél Katonája Hamvas Dániel Joe és Anthony Russo (2.) 2017 Logan Lucky – A tuti balhé Logan Lucky Dayton White Szatory Dávid Steven Soderbergh Én, Tonya I, Tonya Jeff Gillooly Szatory Dávid Craig Gillespie (1.) Nem vagyok itt I'm Not Here Steve fiatalon Moser Károly Michelle Schumacher 2018 Pusztító Destroyer Chris nyomozó Szatory Dávid Karyn Kusama We Have Always Lived in the Castle Charles Blackwood Stacie Passon Feteke Párduc Black Panther Bucky Barnes / Tél Katonája (cameo) Hamvas Dániel Ryan Coogler Bosszúállók: Végtelen háború Avengers: Infinity War Bucky Barnes / Fehér Farkas Hamvas Dániel Joe és Anthony Russo (3.) 2019 Bosszúállók: Végjáték Avengers: Endgame Hamvas Dániel Joe és Anthony Russo (4.) Lezárások, kezdetek Endings, Beginnings Frank Simon Kornél Drake Doremus Megkésett kitüntetés The Last Full Measure Scott Huffman Szatory Dávid Todd Robinson 2020 Mindig az ördöggel The Devil All the Time Lee Bodecker Hamvas Dániel Antonio Campos Hétfő Monday Mickey Moser Károly Argyris Papadimitropoulos 2022 355 355 Nick Fowler Schmied Zoltán Simon Kinberg Friss Fresh Steve Szatory Dávid Mimi Cave 2023 Simlis Sharper Max Benjamin Caron Ghosted God Dexter Fletcher Pénzeső Dumb Money Vlad Tenev Hamvas Dániel Craig Gillespie (2.) 2024 A Different Man Edward Aaron Schimberg The Apprentice – A Trump-sztori The Apprentice Donald Trump Zámbori Soma Ali Abbasi 2025 Amerika Kapitány: Szép új világ Captain America: Brave New World Buckey Barnes Hamvas Dániel Julius Onah Mennydörgők* Thunderbolts* Buckey Barnes Hamvas Dániel Jake Schreier

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2003 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order Justin Capshaw 1 epizód 2007–2010 Gossip Girl – A pletykafészek Gossip Girl Carter Baizen 11 epizód 2009 A királyság Kings Jonathan „Jack” Benjamin 13 epizód 2012 Egyszer volt, hol nem volt Once Upon a Time Jefferson / Őrült Kalapos 6 epizód Political Animals Thomas "T.J." Hammond minisorozat (6 epizód) Labyrinth Will Franklin minisorozat (2 epizód) 2017 Szénné égek idefent I'm Dying Up Here Clay Appuzzo 1 epizód 2021 A Sólyom és a Tél Katonája The Falcon and the Winter Soldier Bucky Barnes / Tél katonája 2021–2024 Mi lenne, ha…? What If…? Bucky Barnes / Tél katonája (hangja) 2022 Pam és Tommy Pam & Tommy Tommy Lee 2023 Bupkis önmaga 1 epizód

Videójátékok ÉvCímSzerep 2011 Captain America: Super Soldier James Buchanan „Bucky” Barnes (hangja)

Videóklipek Év Előadó Cím Szerep 2008 Hayden Panettiere Wake Up Call barát

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Élő személyek Kategória:Konstancaiak Kategória:Golden Globe-díjasok