Lorsy Ernő, idegen nyelvterületen Ernst vagy Ernest Lorsy, teljes nevén: Lorsy Móric Ernő, tévesen olykor Lorsy Jenő,Simonovics Ildikó: Lesznai Anna mesevilága. In Tanulmányok Budapest múltjából XXVI. Budapest, 1997, 150. o. Lorsy Emil,Utójáték Löw szegedi főrabbi ügyéhez. 8 Órai Újság, 6. (1920: 250.) 4. Lórsy,Tetteikben élnek. Székesfehérvár, 1984, MSZMP Fejér megyei bizottsága, 69–70. o. Lorschy (Szilasbalhás, 1889. november 28. – New York, Riverside Drive, 1960. augusztus 13.) zsidó származású, magyar újságíró, műfordító, történész. Kezdetben a Pester Lloyd munkatársa, a Károlyi-kormány idején külügyminisztériumi tanácsos, a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi Népbiztosság államtitkára. A bukás után emigrált, az emigrációban újságírással foglalkozott, és sajtó alá rendezte Károlyi Mihály emlékiratait. Az 1930-as években hazatért, ám a belpolitikai változások miatt 1938-ban emigrálni kényszerült Franciaországba. A nácik előretörése elől Észak-Afrikába menekült, ahonnan 1941-ben az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol 1960-ban bekövetkezett haláláig újságírással és műfordítással foglalkozott.

Életpályája Az első világháborúig (1889–1914) 280px|bélyegkép|jobb|Lorsy Ernő szülőháza Mezőszilason (Fő utca 77.) Szilasbalháson (ma Mezőszilas) született, a Fő utca 77. szám alatti házban, apja Lorsy Izidor (Izor) községi orvos, községi elöljárósági tag, anyja Erns(z)t Hermin(a).Lorsy házasságkötési bejegyzésében és Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái c. művében Ernst Herminként, 1919-es fogolytörzskönyvében Ernszt Herminaként szerepel. Lorsy Ernő testvérének, Lorsy Annának házasságkötési bejegyzésében az Ernst Hermina név található (a házasságkötés bejegyezve Szilasbalhás állami házassági akv. 30/1910 folyószám alatt). Két lánytestvére volt. Az elemi osztályait Szilasbalháson járta ki, a gimnázium első négy évét a szekszárdi állami főgimnáziumban, az utolsó négyet a Budapesti VII. Kerületi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban töltötte. 1907-ben érettségizett jeles eredménnyel, s ógörög nyelvből még kiegészítő vizsgát is tett.HU_BFL_VI_502_d_VIIkerAFG_1907_2__05-06_31_0006992 Lorsy Móric Ernő, 1907 (Irat)HU_BFL_VI_502_d_VIIkerAFG_1907_4__12_71_0006991 Lorsy Móric Ernő, 1907 (Irat) Egyetemistaként az Eötvös-kollégium tagjaként Szilasi Vilmos volt a diáktársa, akivel együtt járt 1909–10-ben a berlini Frigyes Vilmos Egyetemre.

Lorsy Berlin mellett Párizsban és a Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott nyelvészetet, történelmet, filozófiát és természettudományokat, egyetemi hallgató korában csatlakozott a Galilei Körhöz. Filozófiai doktorátusát sub auspiciis regisEgyetemi intézmény, mely szerint bizonyos végzett egyetemi hallgatókat, akik összes vizsgáikat és doktori szigorlataikat kitüntetéssel tették le, a király védnöksége mellett ünnepiesen felavatnak. Forrás: szerezte meg 1911-ben. Vizsgafeladatát, Iuvenalis egyik szatírájának nehéz passzusát rögtön már az eredeti versmértékben fordította le magyarra. Perfektül beszélt, írt, illetve olvasott ógörögül, latinul, franciául, németül és angolul, 1941-es észak-afrikai emigrációja során pedig megtanult arabul. Műveltségére jellemző, hogy már 1910 októberében (20 éves korában) Lukács György Popper Leóhoz írott levelében megemlíti mint „művelt filológust”.110. levél - Popper Leóhoz, Firenze, 1910. október 9. In: Lukács György levelezése (1902-1917) (Magvető Kiadó, Budapest, 1981, 256. oldal)

1908-ban alapító tagja volt a Négyesy László „Irodalmi stílusgyakorlatok” szemináriumát hallgatók által létrehozott Húszévesek körének, annak az egyetemi körnek, amely céljául „a magyar irodalom megifjítását és a haladó világnézet propagálását” tűzte ki maga elé. A kör nevét az adta, hogy Tóth Árpádon, Turóczi-Trostler Józsefen és Csáth Gézán kívül egyikük sem volt még húszéves. Folyóiratot alapítottak A Város címmel, melynek szerkesztésében az „idősebbek” mellett Szabolcsi Lajos, Lányi Viktor Géza, Mindszenty-Lichtenberg István, Feleky Géza (a „Világ” későbbi kiváló publicistája), Aczél Benő (néhány évtized múlva az „Esti Kurir" olvasószerkesztője) mellett Lorsy is részt vett. A lap felelős szerkesztője Fóthi-Frank László volt. Az 1908-ban mindössze két számot megélt lapban tanulmányai jelentek meg. A lapnak, és a Húszévesek Körének is érdeme, hogy néhány fiatal, tehetséges költőnek és írónak adott fórumot, s ugródeszkául szolgált a magyar költészet egyik legragyogóbb tehetségének Tóth Árpádnak.

1910-ben cikke jelent meg a Renaissance című folyóirat első évfolyamában.Lakatos Éva: Magyar irodalmi folyóiratok. Bp. 1986. (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei) 2108. p. 1912-től 1919-ig a Pester Lloyd színikritikusa, majd külpolitikai szerkesztője, több éven át a lap egyik vezércikkírója volt. Mások mellett részt vett Lukács György A lélek és a formák c. esszégyűjteményének németre fordításában.Nyíri János Kristóf: Lukács: Die Seele und die Formen c. esszékötetének fordítástörténetéhez. = Magyar Filozófiai Szemle 1974. 2–3. Ez idő tájt ismerkedett meg Déry Tiborral, (Hozzáférés: 2015. aug. 5.) s baráti szálak fűzték Ady Endréhez, Karinthyhoz, Balázs Bélához, Kosztolányihoz, Krúdy Gyulához, illetve Füst Milánhoz is.

Az első világháborútól az első emigrációig (1914–1919) 1915-től Balázs Béla, Lukács György mellett a Vasárnapi Társaság alapító, de nem állandó tagja volt. Újságíróként ekkortájt főleg szociológiai és közgazdasági témájú cikkeket írt, a polgári radikalizmust vallotta, csakúgy, mint Jászi Oszkár, s cikkeiben a világháború ellen emelt szót, ám miután megkapta behívóját, 1915 szeptemberének végén bevonult katonának.Kosztolányi Dezső: Levelek - Naplók (Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 294. oldal (466. levél, Kosztolányi Dezsőnének))

Az E.M.I.T.T. (Első Magyar Intarziás Társaság Tagjai) elnökeként a komolyabb témák mellett a nyelvi játékokra is fogékony volt. A társaság tagjait Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Halasi Andor, Harsányi Zsolt alkották, a dísztagnak Molnár Ferencet nevezték ki. A társaság célja: „a szavakkal és a betűkkel való játékot a legmagasabb fokra emelni”.

Miután 1918 elején a rendőrség felfüggesztette a Galilei Kör működését, Lorsy társaival létrehozott két új ifjúsági szervezetet: az egyik ilyen szervezet a Károlyi Kör volt, amelynek tagjai lelkes hangú üdvözlő táviratot küldtek Károlyi Mihálynak. Károlyi részben háborúellenes írásai, részben a róla elnevezett kör szervezésében végzett munkája nyomán figyelt fel a fiatal újságíróra, s felkérte a kormányapparátusában való részvételre. 1918. novemberben Jászi Oszkár miniszteri titkáraként tagja volt a Belgrádba utazó hivatalos békedelegációnak. Később a Károlyi-kormány idején („a törvényes elméleti képzettség kivételes elengedése mellett”) külügyminisztériumi osztálytanácsossá nevezték ki, Faludy György szerint ez idő tájt svájci nagykövet is volt. 1918. február 11-én Budapesten, az V. kerületben házasságot kötött Stern Erzsébettel,Ekkor már Stephani Elza néven volt ismert, lásd: Stern Gusztáv és Herzog Terézia lányával. A tanúk Vészi József és Bíró Lajos voltak.A házasságkötés bejegyezve Budapest V. ker. polgári akv. 59/1918. folyószám alatt. A házasság 1931-ben felbontatott,A Budapesti Kir. Törvényszék 1.P.48.872/5-1931. sz. ítélet. Lorsy második felesége Láng Erzsébet volt, Láng Ágoston és Schweitzer Laura gyermeke. Első gyermekük, Alíz 1932-ben Berlinben született, második gyermekük, Péter 1933-ban születése után néhány héttel meghalt, harmadik gyermekük (1935, Budapest) ugyancsak a Péter nevet kapta.

A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi NépbiztosságÍgy nevezték a Közoktatásügyi Minisztériumot a Magyarországi Tanácsköztársaság idején. államtitkárának nevezték ki, később a Külügyi Sajtóosztály vezetőjeként is dolgozott. A Tanácsköztársaság bukása után – bár a kommunistákat Faludy György szerint nem kedvelte – Újvári Sándort, aki egy vidéki direktórium tagja volt, és akit halálra kerestek, elrejtette pesti lakásán és külföldre segítette. 1919. augusztus 28-án este kilenc órakor letartóztatták a fővárosban, mert tisztséget viselt a kommün alatt, ám bűncselekmény hiányában egy 1919. szeptember 7-én kelt határozattal még aznap szabadlábra helyezték.HU BFL - VII.102.a - forradalomutan - 1919 - 700.

Az első emigráció és hazatérése (1919–1938) 170px|bélyegkép|jobb|Károlyi Mihály az emigrációban (1923)Később Bécsbe emigrált, ahol bekapcsolódott a Bécsi Magyar Újság munkájába, a lap szerkesztője, és vezércikkírója lett, majd Békessy ImreBékessy Imre (1887–1951) magyar író, újságíró. Forrás: lapjainál is dolgozott: 1923-ban rövid ideig a Die Stunde, ezenkívül a Die Bühne, Die Börse, illetve a Die Warenmarkt c. hetilapoknál. Időközben, 1920 májusában a Magyarországi Újságírók Egyesülete Kaczér Illés és Göndör Ferenc mellett kizárta soraiból.Göndör Ferenc kizáratása. 8 Órai Újság, 6. (1920: 131.) 3. Utóbbival 1921 folyamán sajtóvitát folytatott Az Ember, illetve a Bécsi Magyar Ujság hasábjain, egy Göndör szerint Kosztolányi Dezsővel kötött szerződésével kapcsolatban.A vitához kapcsolódó cikkek:

Göndör Ferenc: Kosztolányi & Lorsy. Az Ember, 4. (1921: 19. sz.) 9–10. Göndör Ferenc: Dezső, ne hazudj! Az Ember, 4. (1921: 20. sz.) 6–7. Göndör Ferenc: Nyilatkozat. Bécsi Magyar Ujság, 3. (1921: 103. sz.) 4. Lorsy Ernő: Nyilatkozat. Bécsi Magyar Ujság, 3. (1921: 102. sz.) 4. Az emigrációban Jászi Oszkár közvetítése révén Károlyi Mihály titkáraként is működött, sajtó alá rendezte a gróf emlékiratait (Egy egész világ ellen). Egy ideig ezután Svájcban élt, ahol a Die Möwe (A Sirály) című lapot szerkesztette, később (1924 után) Berlinbe költözött, ahol a United PostEgyes forrásokban United Press. szerkesztője lett, ezenkívül pedig publikált még a Das Tagebuchban is, ahol „Die Stunde des Kaugummis” (A rágógumi órája) című cikkével nagy sikert aratott. (Hozzáférés: 2015. július 29.) (Hozzáférés: 2015. július 29.) Berlinben barátnője Dorothy Thompson, a híres amerikai újságíró, Sinclair Lewis későbbi felesége volt. 1933-ig Bécsben, Berlinben és PárizsbanItt a La Revue Danubienne című lapban publikált. Forrás: különféle lapok munkatársa volt, az 1930-as évek elején Adolf Hitler hatalomátvételét követően azonban elhagyta Berlint, és visszatért Budapestre, ahol az Attila úton lakott.Ugyanabban a házban, amelyben Babits Mihály és Török Sophie élt 1931-től 1937-ig. Forrás: Hazatértének pontos időpontját illetően a különböző források más-más időpontot adnak meg,Egyes források szerint még Hitler hatalomátvétele előtt jött vissza hazájába. Más Lorsyval foglalkozó írásokban a Magyarországra való visszatérést 1936-ra teszik, ez azonban valószínűtlenebbnek tűnik, mivel az 1935-ös budapesti telefonkönyvben már szerepel Lorsy neve, és fia is 1935-ben Budapesten született. Déry Tibor naplójegyzetei szerint 1934-ben az Attila utca 89. alatt, 1936-ban 95. alatt volt lakása. Forrás: Merényi-Metzger Gábor szerint valószínűleg 1933-ban tért vissza Magyarországra, más források szerint pedig 1933-ban Berlinből Párizsba és nem a magyar fővárosba ment. de egy korabeli sajtóhirdetés alapján ezek közül az 1933-as dátum a legvalószínűbb, mivel a közölt hír szerint 1933. december 29-én a Lipótvárosi Kaszinóban A jövő háborúja címmel tartott előadást. Ekkortájt mint fordító, tudományos kutató és újságíró működött, és ekkor születtek jelentősebb műfordításai is, így Hans Habe Hárman a határon át, illetve Remarque Három bajtárs című alkotása. A Magyar Hírlap szerkesztőségében ekkoriban ismerte meg Faludy Györgyöt, akivel életre szóló barátságot kötött.

A franciaországi emigrációban (1938–1940) 1938 végén feleségét és gyermekeit hátrahagyva Franciaországba emigrált, ahol csatlakozott a magyar emigránsokhoz, s a párizsi Hotel de France-ban lakott. Szerződést kötött egy kiadóval, hogy könyvet ír a Maginot-vonalról, ám ezt sosem tette meg, arra hivatkozva, hogy az erődrendszer északon nem fut a tengerig, azaz a németek Belgiumban könnyűszerrel megkerülhetik azt. A Párizsban töltött idő alatt Havas Endre volt a titkára.