Az Fw 56 (becenevén Stösser) német egymotoros, felsőszárnyas fejlett kiképző repülőgép, melyet a Focke-Wulf fejlesztett ki és gyártott a Luftwaffe és más országok légierői számára az 1930-as években.
Története Az Fw 56-ot a Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM) fejlett vadászrepülő-kiképző repülőgép tenderére lett kifejlesztve, elsősorban Kurt Tank vezető tervező jóvoltából, aki ekkor már a Focke-Wulf repülőmérnöke. Célként tűzték ki a légvédelmi vadász feladatkört is.
Az első prototípus 1933 novemberében szállt fel először. A másodiknak kissé módosították a törzsét és acél helyett fából készítették el a szárnyat és vezérsíkokat a repülési tesztekre. A harmadik prototípus 1934 februárjában szállt fel, továbbra is faanyagokat alkalmaztak és alaposabb gyártástechnológiát dolgoztak ki.
Az 1935-ös összehasonlító repülések után az Arado Ar 76 és a Heinkel He 74 helyettAz olasz wikicikk szerint versenytárs volt még a Henschel Hs 121 és a Hs 125 is. ezt választotta a minisztérium és megrendelte a gyártását. Összesen körülbelül ezer darab épült, elsődleges alkalmazója Németország lett, majd Ausztria és a Magyar Királyság. Néhányat eladtak magánhasználatra is, köztük annak a Gerd Achgelis-nek is, aki később megalapítja a Focke-Achgelis helikoptergyárat Henrich Focke társával.
Ernst Udet, aki a zuhanóbombázás híve volt és 1935 nyara óta mint ezredes tevékenykedett az új légierőben, ősztől mint a vadász- és bombázórepülők főszemlélője (Inspekteur der Jagd- und Sturzkampfflieger), a második prototípust – a Fw 56 V2-t – ennek vetette alá, majd javaslatára a fejlesztést ez irányban is kiterjesztették, nagyobb figyelmet kaptak a zuhanási manőverek. Mivel a gép kapacitása ezt nem tette lehetővé, elvetették ezt a feladatkört, azonban kiképzési szinten alkalmazták.
Kialakítása bélyegkép|jobbra|250px|Az egyik hadrendi példány karbantartáson. Jól megfigyelhető a függőleges és a vízszintes vezérsík elrendezése
A típus felsőszárnyas, középdúcos kialakítású, a törzs acélanyagú csővázas térrács-szerkezet. Az orr-motortér acéllemezzel burkolt, a többi felület kezelt vászonborítású. A szárny tartószerkezetei faanyagúak, rétegelt falemezekből álltak, a belépőélek viszont sajtolt acéllemezből. A vízszintes vezérsíkja nem szokványos kialakítású (hasonlóan az Arado Ar 66-os típusáéhoz), megemelten került beépítésre (kissé „T” elrendezésű) dúcolva, az oldalkormány pedig a kornak megfelelően nagy méretű. A futóműve hagyományos hárompontos, két mellső főfutóval és egy hátsóval a farok alatt (farokcsúszó), fix, merev beépítésűek. A főfutószárakat áramvonalazó burkolattal látták el.
Típusváltozatok Fw 56a első prototípus. Fw 56 V2 második prototípus. Fw 56 V3 harmadik prototípus. Fw 56A–0 három elősorozat-változat. Fw 56A–1 együléses fejlett kiképző változat, a fő termelési típusváltozat
Jegyzetek
További információk https://web.archive.org/web/20080401114708/http://aviationtrivia.info/Focke-Wulf-FW-56-Stosser.php http://www.warbirdsresourcegroup.org/LRG/fw56.html https://web.archive.org/web/20061016135052/http://www.luftfahrtmuseum.com/htmi/itf/fw56.htm http://www.fliegerweb.com/geschichte/flugzeuge/lexikon.php?show=lexikon-620 http://www.airwar.ru/enc/fww2/fw56.html
Kategória:Katonai kiképző repülőgépek Kategória:Futár- és könnyű szállító repülőgépek Kategória:Német katonai repülőgépek