A labdarúgó-Európa-bajnokság az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szervezésében, négyévente megrendezésre kerülő, az UEFA-tagországok férfi labdarúgó-válogatottjai számára kiírt labdarúgótorna. Az európai labdarúgás és egyben az UEFA legfontosabb eseménye. Az elsőt 1960-ban rendezték Európai Nemzetek Kupája néven. 1968-ban változott az elnevezés labdarúgó-Európa-bajnokságra.

Történet 1976-ig mindössze a legjobb 4 csapat vett részt a tornán. A tornán résztvevők számát 1980-ban 8-ra, 1996-ban 16-ra növelték. 2008. szeptember 26-án az UEFA arról határozott, hogy 2016-ban 24 csapat vehet részt az Eb-n, és 51 mérkőzést rendeznek. A részt vevő csapatokat minden alkalommal selejtezők során választották ki.

1960-ban és 1964-ben ezek oda-visszavágós, egyenes kieséses selejtezők voltak, ezt követően azonban a selejtezőkben csoportmérkőzések, illetve pótselejtezők döntöttek. 1976-ig a rendező országot a 4 részt vevő csapat hazája közül választották. Ezt követően a selejtezőket megelőzően döntötték el, hogy mely ország rendezi a bajnokságot, így ettől fogva már ennek az országnak a válogatottja automatikusan – selejtezők nélkül – kvalifikálta magát a tornára. Érdemes megjegyezni, hogy a címvédő sosem élvezte azt a kedvezményt, hogy automatikusan kvalifikálta magát a következő tornára.

Az első ilyen eseményt 1960-ban a Szovjetunió nyerte. Három alkalommal a német (kétszer NSZK-ként) és a spanyol válogatott diadalmaskodott. Rajtuk kívül a franciák mondhatják magukat többszörös győztesnek, ők kétszer nyertek Eb-t. A címvédés első ízben a spanyol válogatottnak sikerült 2012-ben.

A harmadik hely sorsát 1980-ig az elődöntő vesztesei között döntötték el, 1984-ben azonban eltörölték a bronzmérkőzést, hivatalosan csak az első két helyet döntik el (a további csapatok rangsorolásánál mindkét elődöntőst harmadiknak könyvelik el, ténylegesen viszont csak két tornán, 2008-ban és 2012-ben kaptak bronzérmet az elődöntőben kieső csapatok játékosai).

2000-ben először rendezett közösen két ország Eb-t, ekkor Hollandia és Belgium adott otthont az eseménynek. A 2008-as és a 2012-es eseményt is két ország közösen rendezte. Előbbit Ausztria és Svájc, utóbbit a Lengyelország–Ukrajna páros kapta meg.

A 2016-os Európa-bajnokságot Franciaország rendezhette. 2020-ra Michel Platini UEFA-elnök új javaslattal állt elő: ne legyen kifejezetten házigazda ország, hanem az egyes mérkőzések rendezési jogát különböző országok egy-egy városa kapja meg. A torna rendezését ennek megfelelően 13 ország egy-egy városa nyerte el (London lett a legjobb négy küzdelmeinek házigazdája, a többi 12 helyszín három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses mérkőzést kapott). Utóbb a helyszínek száma Brüsszel visszalépésével 12-re csökkent, helyette a döntő házigazdája, London kapott további négy mérkőzést. 2024-re viszont visszatértek a hagyományos rendezéshez, Németország lett a házigazda.

2020-ban első alkalommal fordult elő, hogy a tornát elhalasztották: a koronavírus-járvány miatt az UEFA úgy döntött, 2021-ben rendezik meg az Európa-bajnokságot.

A hagyományos rendszerben Magyarország három alkalommal pályázott a rendezésre: 2004-re Ausztriával közösen, 2008-ra önállóan, 2012-re Horvátországgal, de egyik alkalommal sem sikerült elnyernie. A 2021-es (eredetileg 2020-as) tornán Budapest négy mérkőzést rendezett (három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt).

Eddigi eredmények ÉvHelyszínDöntőHarmadik helyértGyőztesEredményMásodik helyHarmadik helyEredményNegyedik hely19602–1 2–019642–13–1 19681–1 2–0 (újrajátszás)2–019723–02–119762–2 : 5–33–2 19802–11–1 : 9–8ÉvHelyszínGyőztesEredményEzüstérmesElődöntősök (1984-től nincs bronzmérkőzés)19842–0 és 19882–0 és 19922–0 és 19962–1 és 2000 és2–1 és 20041–0 és 2008 és1–0 2012 és4–0 és 20161–0 és 2020 Európa1–1 : 3–2 és 20242–1 és Következő döntők ÉvHelyszínPályaválasztó csapatVendég csapatElődöntősök (1984-től nincs bronzmérkőzés)2028 és   2032 és   

Győztesek A következő táblázat az 1960 és 2024 között megrendezett labdarúgó-Európa-bajnokságok győzteseit, ezüstérmeseit és bronzérmeseit tartalmazza. thumb|right|350px|A labdarúgó-Európa-bajnokságok eddigi győztesei

NemzetAranyérmesEzüstérmesBronzérmes4 (1964, 2008, 2012, 2024)1 (1984)1 (2020)3 (1972, 1980, 1996)3 (1976, 1992, 2008)3 (1988, 2012, 2016)2 (1968, 2020)2 (2000, 2012)1 (1988)2 (1984, 2000)1 (2016)2 (1996, 2024)1 (1960)3 (1964, 1972, 1988)–1 (2016)1 (2004)3 (1984, 2000, 2012)1 (1988) –5 (1976, 1992, 2000, 2004, 2024) 1 (1976) – 2 (1960, 1980)1 (1992) –2 (1984, 2020)1 (2004) – –2 (2020, 2024)2 (1968, 1996) –2 (1960, 1968) –1 (1980)1 (1972) –1 (1996) 1 (2004) - -1 (1964) - -1 (2008) - -1 (2008) - -1 (2016) Megjegyzések

Válogatottak szereplése Sorrend

Részvételek száma Csapat (ábécé-rend)

+CsapatRészvételek számaElső részvételLegutóbbi részvételLegjobb eredmény( eredményeivel együtt)1419722024Európa-bajnok (1972,1980,1996)( eredményeivel együtt)1219602020Európa-bajnok (1960)1219642024Európa-bajnok (1964,2008,2012,2024)1119682024Ezüstérmes (2020,2024)( eredményeivel együtt)1119602024Európa-bajnok (1976)1119602020Európa-bajnok (1984,2000)1119762024Európa-bajnok (1988)1119682024Európa-bajnok (1968.2020)1019642024Európa-bajnok (1992)919842024Európa-bajnok (2016)719722024Ezüstérmes (1980)719922020Elődöntő (1992)719962024Negyeddöntő (1996,2008)( eredményeivel együtt)619602024Európa-bajnok (1976)( eredményeivel együtt)619602024Ezüstérmes (1960,1968)619962024Elődöntő (2008)619962024Negyeddöntő (2020,2024)619842024Negyeddöntő (2000)519642024Elődöntős (1964,1972)520082024Negyeddöntő (2016)419802012Európa-bajnok (2004)420122024Negyeddöntő (2020)420082024Nyolcaddöntő (2020,2024)419922024Csoportkör (1992,1996,2020,2024)319882016Nyolcaddöntő (2016)220162020Elődöntő (2016)220002024Nyolcaddöntő (2024)219962004Csoportkör (1996,2004)220162024Csoportkör (2016,2024)120162016Nyolcaddöntő120162016Nyolcaddöntő120242024Nyolcaddöntő120002000Csoportkör120042004Csoportkör120202020Csoportkör120202020Csoportkör

Jegyzetek

További információk UEFA hivatalos honlapja Hegyi Iván: Európa-csúcsok. A labdarúgó-EB negyvenéves története, 1960–2000; Paginarum, Bp., 2000 Hegyi Iván: Labdarúgó EB könyv; Népszabadság Könyvek, Bp., 2007 Kormanik Zsolt: Futball-eb, 1958–2008. A kezdetektől napjainkig; Aréna 2000, Bp., 2008 (Híres játékosok, felejthetetlen meccsek) Moncz Attila: Futball-EB, 1958–2012. A kezdetektől napjainkig; Aréna 2000, Bp., 2012 (Híres játékosok, felejthetetlen meccsek) Hegyi Iván: Labdarúgó Eb, 1958–2016; Mediaworks, Bp., 2016 (Nemzeti Sport kiadványok) Margitay Richárd: A labdarúgó Európa-bajnokságok győztesei; Aposztróf, Bp., 2016 Hetyei László: Magyarok a labdarúgó Európa-bajnokságokon; Aposztróf, Bp., 2016 Bodnár Zalán: EB Párizstól Párizsig. Az Európa-bajnokság színes története; Rézbong, Göd, 2016 A csoda kapujában. Futball EB Magyarországon, Magyarország a futball EB-n; fel. szerk. Kun Zoltán, főszerk. Szöllősi György; Mediaworks, Bp., 2021 Dénes Tamás–Privacsek András: A leghihetetlenebb EB-történetek; Inverz Media, Dunakeszi, 2024

Kapcsolódó szócikkek A labdarúgó-Európa-bajnokságok góllövőinek listája Európai Labdarúgó-szövetség Labdarúgó-világbajnokság A labdarúgó-Európa-bajnokságok kabalái

E