Gordon Willard Allport (Montezuma, Indiana, 1897. november 11. – Cambridge, Massachusetts, 1967. október 9.) amerikai szociológus és szociálpszichológus, a személyiségelméleti kutatások első, legjelentősebb képviselője, a pszichoanalitikus és a behaviorista lélektan határozott ellenfele.

Élete

1897-ben Montezumában, az Egyesült Államokban született, négy fiúgyermek közül a legfiatalabbként. A Harvardon tanult pszichológiát és társadalometikát, külföldi tanulmányutakat követően pedig haláláig a Harvard pszichológia és szociálpszichológia professzoraként tanított. Munkássága nagy részében a Harvard Egyetemen, a szociáletika részlegén tevékenykedett, ahol a személyiségvonások témája foglalkoztatta. Elmélete fejlesztésén túl széles körben tanulmányozta az előítéletesség jelenségét is. 1967-ben hunyt el Cambridge-ben. Magyar nyelven is olvasható fő művei: A személyiség alakulása és Az előítélet. További híres műve: Personality: a Psychological Interpretation.

Munkássága: A vonáselméletek kezdete

Gordon Williard Allport volt az első és egyúttal egyik legismertebb vonáselmélet-kutató. Nagy érdeme, hogy több mint négy évtizednyi tudományos tevékenységével a személyiség kutatását a tudományos pszichológia érdekes és nagy kihívást jelentő területévé tette. Szemléletét tekintve Allport elhatárolódik mind a behaviorizmustól, mind az analízistől, és ily módon alkotja meg sajátos, „vonáselméleti” felfogását. Hívő keresztény, de munkássága mégsem tükrözi e szemléletet; ideológiamentes marad. Egy híres anekdota életéből: 22 éves korában Bécsbe utazott azzal a céllal, hogy találkozzon a kor egyik leghíresebb szakemberével: Sigmund Freuddal. Freuddal való találkozása után arra a véleményre jutott, hogy a pszichoanalízis spekulatív tudományterület, Freud pedig eltúlozza a tudattalannak a személyiségre gyakorolt hatását. Úgy vélte, a felnőtt, egészséges ember olyan racionális tudatos lény, aki ellenőrzése alatt tartja a viselkedését irányító motívumokat, a tudattalan pedig csak a patológiás vagy a neurotikus személyiségeknél kerül előtérbe. A múltbeli élmények, tapasztalatok a jelen viselkedésre gyakorolt hatásáról alkotott véleménye ugyancsak eltért Freudétól, hiszen úgy gondolta: az ember nem rabja gyerekkori konfliktusainak, viselkedése sokkal inkább a jelenre és a jövőre irányul, mintsem a múltból élne. A pszichoanalízissel való szembehelyezkedésének harmadik pontja, hogy Allport az egészséges személyiség megismerésére törekedett, és szerinte ehhez a patológiák tanulmányozása útján nem lehet közelebb kerülni. A személyiségkutatásban törekedett a saját útját járni, és kidolgozni egy olyan „eklektikus” elméletet, amely nagy hangsúlyt fektet az egyén egyediségére.https://mek.oszk.hu/04800/04808/04808.pdf

Tudományos érdeklődésének középpontjában a személyiség összetevőiről és szerveződéséről szóló kutatások álltak, amelyek eredményeképpen az emberi pszichét hierarchikusan felépülő és szerveződő személyiségvonások hierarchiájaként igyekezett leírni. Ez irányú szintézisében elemezte a személyiségfejlődés szakaszait, a személyiség működésének motivációs struktúráját. Szociálpszichológiai elemzései közül az előítéleteket vizsgáló munkája a legjelentősebb, amely egyebek között a vallásos magatartás és meggyőződés bizonyos elemeit is az előítéletesség szemszögéből tanulmányozza. Kifejezetten valláslélektani kérdésekben Abraham Maslow mellett Allport volt az amerikai humanista valláslélektani iskola legjelentősebb képviselője, aki a vallási motivációt is szigorúan profán és szekuláris módon, a személyiség egy összetevőjeként, az egyén és a közösség építőköveként vizsgálta és kitüntetett jelentőséget tulajdonított a vallásos meggyőződés viselkedésvezérlő és cselekvésirányító természetének, azt az analitikus elgondolást pedig határozottan elutasította, amely a vallást nem az individualitás építőkövének, hanem romboló hatású személyiségtorzító tünetnek tekintette.

Allport felfogása a személyiségről Allport a személyiséget hipotetikus entitásként határozza meg, amely a személyen belül helyezkedik el, pszichofizikai rendszerek dinamikus szerveződését jelenti; és meghatározza az egyén jellemző viselkedését, gondolkodását. Két részre, temperamentumra és karakterre osztja, igazodva a klasszikus görög filozófusok és a 19. századi orvosok felfogásához. Az előbbi alkotóelemet öröklött potenciálnak tekinti, amely jelentősen determinálja, hogy az egyén élete során kivé, mivé válhat. A karakter viszont inkább viselkedési kódot jelent, amelyet a társadalom határoz meg. A definíció fő elemei: változás, pszichofiziológiai determinizmus és egyediség. Egy másik vonásdefiníciója: „általános, adott egyénre jellemző neuropszichés struktúra, amely a viselkedés következetes és adaptív formáit vezérli”.Jelle, L.A., Ziegler, D.J. (1992). Personality Theories: Basic Assumptions, Research, and Applications. New York: McGraw-Hill Book Company.

A vonások jellemzőinek összefoglalása Allport szerint (Hjelle és Ziegler, 1992 nyomán): A vonás nem fikció, hanem valós, reálisan létező választendencia. A vonás tartós viselkedés, „általánosabb”, mint a szokás. (A „rendszeretet” pl. több, mint reggeli fogmosás.) A vonás dinamikus jellegű tulajdonság, amely meghatározza a viselkedést. Minden személy keresi az olyan helyzeteket, amelyekben kifejezésre juttathatja legfontosabb személyiségjegyeit. A vonás létezése empirikusan is kimutatható – megfigyelések sorával, vagy esettanulmány útján. Egyes vonások viszonylag függetlenek egymástól, míg mások kapcsolódnak. (Például a reflektivitás és a humor összefügg, hiszen az egyén ugyanarra a helyzetre integráltan, több síkon is reagál, viszont a precizitás és a barátságosság független jegyek.) A vonás nem morális vagy társas értékeket fejez ki – optimális esetben a viselkedésre utal. A vonás viszonyítható a személy más személyiségtényezőihez vagy akár a populációhoz is.Ian Nicholson, Inventing Personality: Gordon Allport and the Science of Selfhood, American Psychological Association, 2003,  (Pl.: ha valakit „szégyenlősnek” titulálunk, mérlegeljük, hogy ez a tulajdonság milyen hatással van az életére, vagy másokhoz képest hogyan viselkedik.) Ha egy adott cselekvés vagy szokás nem konzisztens a hozzátartozó vonással, ez még nem vonja kétségbe, hogy a vonás entitásként létezik. Így pl. valaki azért is lehet elnyűtt, elhanyagolt külsejű, mert éjjelenként beteg kisgyermekét ápolta.

A személyiség alkotóelemeiként a vonásokat jelöli meg, amelyeket prediszpozícióknak tekint a helyzetek egész sorában hasonló viselkedésre, és amelyek egy adott személyt konzisztensen megkülönböztetnek másoktól.5 Ugyanakkor azokra a vonásokra is koncentrál, amelyek minden személynél megtalálhatók, feltételezve, hogy a személyiségvonások összességének megismerése útján megérthetjük egy személy „lényegét”.

A konzisztenciát (a személyiség állandóságát) Allport transzszituációs jellegűnek tekinti, ezáltal szemléletében az interakcionista felfogást, a személyiség és a környezet a viselkedésre gyakorolt együttes hatását vallja. Feltételezi, hogy bizonyos vonások csak specifikus helyzetekben aktiválódnak, és ezáltal a konzisztencia nem általános. Bár egy adott vonás meglehetősen stabil is lehet, sokszor eltérő viselkedéses reakciókat jelent (pl. a barátságos ember sokféleképpen lehet kedves másokkal). Műveiben megjelenik a proaktív interakció gondolata, a mai elméletalkotókhoz hasonlóan úgy látta, hajlamosak vagyunk a személyiségünkhöz illő helyzetek aktív keresésére.

Közös és egyéni vonások Allport elsőként különíti el a nomotetikus és idiografikus megközelítést. Előbbi az emberek közös vonásainak, személyiségjegyeinek megismerése, leírása és megértése, utóbbi pedig egy adott egyén egyediségének, személyiségvonásai összekapcsolódásának tanulmányozását jelenti. Sok olyan vonást vél felfedezni, amelyek lényegében minden személynél egyediek, ezért az idiografikus, kvalitatív megközelítést szorgalmazza. Úgy véli, ha az emberekről általában tudunk valamit, ez adott személy megismerésénél meglehetősen keveset segít. Allportnál ugyanakkor mégis megjelennek egységes, közös vonások is, amelyek összehasonlíthatók, normál eloszlást követnek, és amelyeket a kultúra is befolyásol. A nyugati világban például a társas megismerés sablonjaihoz tartozik, hogy valaki introvertált vagy extravertált, liberális vagy konzervatív, e szociális sémák jelentése pedig egy azonos kultúra tagjainak számára többnyire egyértelmű. A gyökeresen eltérő társadalmak közt természetesen már nincs meg ez az egyezés. A közös vonásokkal ellentétben, az egyéni vonások nem összehasonlíthatók, hiszen adott személynél egyediek.Tanulmányozásukhoz értelmező-hermeneutikus módszereket szükséges használni, például naplók, levelek, élménybeszámolók tartalomelemzését. Későbbi munkáiban Allport az „egyéni” vonások helyett a „személyes” kifejezést használja, a közös

vonásokat pedig egyszerűen vonásokként említi. Vonástípusok aszerint is elkülöníthetők, hogy a személyiség mekkora tartományát fedik le, és milyen

széles körben befolyásolják a viselkedést. Allport kardinális, centrális és másodlagos vonásokat írt le.

1. Kardinális vonásnak tekintjük a szinte minden cselekvésben megnyilvánuló, az el sem rejthető általános tulajdonságokat (pl. megszállottság – Jeanne D’Arc; önzetlenség, segítőkészség– Teréz anya). Egyetlen olyan kardinális vonás van, amelyet lehet leplezni: a pszichopátia. A történelem és az irodalom jeles, ismert személyiségeit nemritkán ezekről is ismerjük. Néhány példa: fausti (az az ember, aki eladta lelkét az ördögnek), homéroszi (hősies), machiavellista (a cél szentesíti az eszközt elvet valló), szadista (másokat gyötrő, kínzó, Sade márkihoz hasonló személyiségű). A vonásfajta csak keveseknél lelhető fel.

2. Központi vonások sok különböző helyzetben irányítják a viselkedést. A kardinális vonásoktól eltérően, minden embernél megtalálhatók, és szűkebb körben hatnak. Ha a hétköznapi életben megkérnek bennünket, hogy jellemezzünk valakit (vagy akár kezdjünk önjellemzésbe)3–10 centrális jegyet szoktunk kiemelni.

3. Másodlagos vonások – Hatásuk még specifikusabb. Csak egyes helyzetekben mutatkoznak meg, és a személyiség általános jellemzésére sem használhatók. Ilyen lehet pl. az ételek kedvelése, a drogfogyasztás iránti attitűd, adott interakciós partner típus iránti speciális viselkedés (pl. ha adott személy csak a rendőrnek rendelődik alá, másoknak nem). Ha ezeket is fel akarjuk deríteni, alaposan ismernünk kell a vizsgálandó egyént.

A vonások általa feltételezett egyediségét egy példával illusztráljuk: lehet, hogy két személy egyformán fél a sötéttől, de mögöttes indokaik, kapcsolódó képzeteik egyáltalán nem egyeznek meg. A fenti hierarchiától eltérő másik rendszerében Allport a vonások alatti szintre a szokásokat helyezte, amelyekről úgy vélte, befolyásuk sokkal kisebb a vonásokénál, és merevebbek, mivel jól meghatározható ingerre adott sajátos választ feltételeznek. A szokások többnyire vonássá ötvöződnek (pl. a rendszeres rendezkedés, takarítás, a tisztaság kedvelése a rendszeretet vonás egyik eleme).

Az attitűd 1935-ben Gordon Allport felülvizsgálta az attitűdteória és -kutatás egész területét. Több mint száz különböző attitűddefiníció áttekintése után Allport úgy találta, hogy a legtöbb kutató alapvetően megegyezik abban, hogy az attitűd tanult prediszpozíció valamely tárggyal vagy tárgyaknak egy osztályával szembeni válaszreakció következetesen kedvező vagy kedvezőtlen módját illetően. Rámutatott továbbá, hogy ez a kettősség az attitűd irányulásában (a kedvező, illetőleg a kedvezőtlen) gyakran úgy szerepel, mint a fogalom legjellemzőbb vonása. Tehát az attitűdöt úgy fogták fel, mint egy egyszerű egydimenziós fogalmat.