Tadeusz Baird (Mazóviai vajdaság, Grodzisk Mazowiecki, 1928. július 26. – Varsó, 1981. szeptember 2.) lengyel zeneszerző és zenepedagógus.
Rövid életrajz Lengyelország német megszállásának idején Bolesław Woytowicznál és Kazimierz Sikorskinál tanult. A háború után, 1947 és 1951 között Varsóban, az Állami Zeneművészeti Főiskolán (ma: Fryderyk Chopin Zeneművészeti Egyetem) folytatta tanulmányait Piotr Rytel és Piotr Perkowski irányítása alatt. Zongorázni is tanult, Tadeusz Wituskitól, továbbá három éven át zenetudományt, a Varsói Egyetemen.
Zeneszerzőként röviddel a háború után debütált. Kazimierz Serockival és Jan Krenzcel megalakították a „Grupa 49” csoportot, azzal a céllal, hogy olyan műveket komponáljanak, amelyek nem követik a keleti blokk országaiban akkoriban követendőnek tartott szocialista realizmus esztétikáját. Az 1950-es évek közepére egyike lett azon alkotóknak, akik áttörést hoztak a lengyel zenében. Megújították a zeneszerzés technikáját, egyebek közt azzal, hogy az elsők között alkalmazták a dodekafóniát. Mint a Lengyel Zeneszerzők Egyesületének aktivistája, egyik elindítója és szervezője volt a „Varsói Ősz” Nemzetközi Kortárs Zenei Fesztiválnak, amelyet először 1956-ban rendeztek meg.
1974-től zeneszerzést tanított a varsói Zeneművészeti Főiskolán. 1977-ben professzorrá nevezték ki, és ő lett a zeneszerzés tanszak vezetője. 1976-tól ő volt a Nemzetközi Kortárs Zenei Társaság lengyel tagozatának elnöke. 1979-ben tagjai közé választotta a berlini Művészeti Akadémia, 1981-ben pedig a Lengyel Zeneszerzők Egyesületének tiszteletbeli tagja lett.
1981. szeptember 2-án Varsóban érte a halál. Hamvait a varsói Powązki temetőben helyezték örök nyugalomra.
A zeneszerző Baird, a kortárs zeneszerző, nagy tisztelettel adózott a zenei hagyományoknak, egyértelműek a hivatkozásai a régi korok zenéjére, amelyek közül különösen a romantikát, a barokkot és a reneszánszt kedvelte. A komponista archaikus hangzásokat, régi melódiai frázisokat használt, de „kevésbé megfogható területeket is bejárt – az érzelmekét, érzékekét és a kifejezésmódokét.” Ugyanakkor, a modern kompozíciós formák lehetőségeit is kihasználta, ügyesen kombinálva azokat a hagyományos elemekkel. Baird muzsikája „erőteljes líraisággal van átszőve, amely a legtisztábban a dallamainak kibontásában mutatkozik meg.” Úgy vált ismertté, mint az „utolsó lengyel romantikus” és a zenei expresszionizmus követője. Többször elmondta, hogy művei „zenei vallomások”, egyfajta „napló, hangjegyekkel írva”. Ilyenek például a Jutro (Holnap), az Erotyki (Erotika) és az Ekspresje (Kifejezések).
A hangversenydarabokon túl filmekhez és a lengyel TV-színház számára is komponált zenét.
Baird személyisége és muzsikája a filmművészetben is visszhangra talált. Dokumentumfilmet forgatott róla Ludwik Perski (1971) és E.E. Nielsen (1972). 1973-ban készült el a Jutro (Holnap) című opera filmváltozata (rendező: Bogdan Hussakowski), amely elnyerte a prágai Nemzetközi Televíziós Fesztivál nagydíját. 1978-ban Krzysztof Zanussi készített TV-filmet Kölnben, Három lengyel zeneszerző portréja címmel (Lutosławski, Penderecki, Baird). 1989-ben az Olimpia CD Baird zenéjével elnyerte a Diapason d'Or díjat.
1990-től a Lengyel Zeneszerzők Egyesülete által, ifjú zeneszerzők számára szervezett verseny az ő nevét viseli: Konkurs Młodych Kompozytorów im. Tadeusza Bairda. Az első díjat (amely Tadeusz Baird nevét viseli), felesége, Alina Sawicka-Baird alapította.
Baird kompozíciói előkelő helyet foglalnak el a hangverseny repertoárban és zenetudósok vizsgálatának tárgyát képezik. Műveit 1982-ben tudományos szimpóziumokon és konferenciákon elemezték, Poznańban és Varsóban.
Válogatott hangversenydarabok A nevét viselik: 1949 Zongoraverseny 1950 1. szimfónia 1952 Colas Breugnon, szvit régi stílusban vonós zenekarra és fuvolára 2. szimfónia – Sinfonia quasi una fantasia 1953 Lírikus szvit, négy szoprán hangra és szimfonikus zenekarra, Julian Tuwim szövegével 1954 Ballada a katona csészéjéről, baritonra, narrátorra, vegyes karra és zenekarra, Stanisław Strumph-Wojtkiewicz szövegével 1956 Négy szerelmes szonett William Shakespeare verseire, baritonra, vonószenekarra és csembalóra, 1. változat CassazioneTréfás hangszeres szerenád a 18. századi Németországban zenekarra) 1958 Négy esszé zenekarra 1958–1959 Expressziók hegedűre és zenekarra 1959 Intelem, óhéber szövegekre, beszélővel, vegyes karra és zenekarra 1961–1962 Variációk téma nélkül, szimfonikus zenekarra 1964 Négy dialógus oboára és kamarazenekarra 1966 Holnap, zenedráma Jerzy Sito librettójára, Joseph Conrad Tomorrow című műve nyomán) 1968 Sinfonia breve 1969 Négy szerelmes szonett Shakespeare verseire, baritonra, vonósokra és csembalóra, 2. változat III symfonia (3. szimfónia) 1970 Goethe-levelek, kantáta Goethe és Charlotte von Stein levéltöredékei alapján, baritonra, vegyes karra és zenekarra) 1971 Play vonósnégyesre 1972 Psychodrama zenekarra 1973 Oboaverseny Elégia zenekarra 1975 Concerto lugubre (Szomorú concerto), brácsára és zenekarra 1977 Jelenetek csellóa, hárfára és zenekarra 1978 Variációk rondo formában, vonósnégyesre 1980 Canzona zenekarra 1981 Hangok a távolból, három dal Jarosław Iwaszkiewicz verseire
Főbb díjak és kitüntetések jobbra|240px|bélyegkép|Emléktábla Tadeusz Baird házának falán – Varsó, Ulica Lipsk jobbra|240px|bélyegkép|Tadeusz Baird síremléke a varsói Powązkowski temetőben 1951 Állami Díj 1952 Arany ÉrdemkeresztPostanowienie Prezydenta Rzeczypospolitej z dnia 22 lipca 1952 r. o nadaniu odznaczeń państwowych, Monitor Polski, 1952 nr 70 poz. 1078 1959 I. hely az UNESCO Nemzetközi Zeneszerzői Seregszemléjén, Párizsban a Négy esszé zenekarra című darabért 1962 A lengyel kulturális és művészeti miniszter díja 1963 I. hely az UNESCO Nemzetközi Zeneszerzői Seregszemléjén, Párizsban a Variációk téma nélkül, szimfonikus zenekarra című művéért Köln városának művészeti díja 1964 Állami Díj II. fokozataDziennik Polski, rok XX, nr 171 (6363), s. 3 1966 I. hely az UNESCO Nemzetközi Zeneszerzői Seregszemléjén, Párizsban a Négy dialógus oboára és kamarazenekarra című darabért Lengyel Zeneszerzők Egyesületének díja 1968 Serge Koussevitzky-díj 1970 Állami Díj 1971 Jurzykowski Alapítvány díja, New Yorkban 1974 Munka Vörös Zászló Érdemrend II. fokozataDziennik Polski, rok XXX, nr 175 (9456), s. 2 Prix Arthur Honegger Drezda város díszpolgára 1975 A lengyel kulturális és művészeti miniszter díja, I. fokozat 1978 Jean Sibelius Érem 1979 Nemzeti Oktatási Bizottság kitüntetése Miniszterelnöki díj I. fokozat 1981 Munka Vörös Zászló Érdemrend I. fokozata (posztumusz)
Emlékezete Filharmonia Zielonogórska Alapfokú Zeneiskola Grodzisk Mazowieckiben Alapfokú Zeneiskola Iławában Utca Grodzisk Mazowieckiben Ifjú Zeneszerzők Tadeusz Baird Versenye
Jegyzetek
Fordítás
Források K. Tarnawska-Kaczorowska, Świat liryki wokalno-instrumentalnej Tadeusza Bairda, Kraków 1982 K. Tarnawska-Kaczorowska, Tadeusz Baird. Glosy do biografii, Kraków 1997 T. Baird, I Grzenkowicz. Rozmowy, szkice, refleksje'', Kraków 1998 culture.pl - Tadeusz Baird
További információk Film Polski – Tadeusz Baird POLMIC – Tadeusz Baird
Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Lengyel zeneszerzők Kategória:Varsóiak Kategória:A Powązki temetőben eltemetett személyek