Barbara Szlachetka (Łomża, 1956. május 17. – Hamburg, 2005. november 24.) lengyel ultramaratoni futó.

Pályafutása Lengyelország egyik legeredményesebb ultramaratoni futója, a női 48 órás futás Európa-csúcstartója az országúti (aszfalt/road) kategóriában. A lengyel színeket képviselte az [IAU] világ-és Európa-bajnokságain, de nyert német bajnokságot is. 2003-ban dobogós volt az Athéntól Spártáig tartó 245 kilométeres futáson.

Ultrafutó pályáját viszonylag későn, 42 évesen kezdte.

A kölni 48 órás csúcsának megdöntésére készült 2004 nyarán, amikor váratlanul vastagbéldaganattal diagnosztizálták Hamburgban. A futás iránti szeretetét a műtét és kemoterápiák sorozatával járó betegség sem vette el. Elhatározta, hogy élete végéig ahol csak tud, elindul a városi maratonokon és mezén mindig a helyi nyelven feliratozott „A RÁK ELLEN” üzenettel teljesíti a 42,195 kilométert Európa nagyvárosaiban Hamburgtól Isztambulig. Így jutott el Magyarországra a Plus Budapest Maratonra is, melyet végig mosolyogva, közel 4 és fél óra alatt teljesített Bérces Edit kíséretében.

Utolsó hosszú versenyére 2005 júliusában került sor egy németországi 51,8 km-es terepfutáson.

Képzettsége szerint elektrotechnikus, két gyermek (Katarzyna és Krystov Szlachetka) édesanyja volt. Hamburgban bekövetkezett haláláig a sportorvos ultrafutó Christian Hottas ápolta.

Eredményei

Versenyszám Eredmény (km) Verseny neve Dátum 12 óra aszfalton 118,098 Miedzynarodowy Rudzki Bieg POL 2004. április 25. 24 óra aszfalton 211,990 24-Stundenlauf Scharnebeck GER 2003. június 14-15. 48 óra aszfalton 348,910 Köln GER 2003. július 13. 48 óra fedett pályán 315,948 Brno CZE 2001. március 25.

Források Barbara Szlachetka adatlapja az Ontario Ultra Series oldalán Christian Hottas adatlapja az Ontario Ultra Series oldalán Barbara Szlachetka eredményei a Deutsche Ultramarathon Vereinigung adatbankjában

Irodalom Dési András: A futás az életem (Népszabadság, 2004. október 4.) Román Attila: Soha ne add fel! (Spuri Magazin, 2004. október 10.) Nekrológ Steppenhahn lapján (németül) Nekrológ a World Ultra News oldalán angol fordításban

Kategória:1956-ban született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek Kategória:Lengyel futók Kategória:Ultramaratoni futók