bélyegkép|200px|Nowa Huta-i sugárút 200px|bélyegkép|Az öntöde bélyegkép|200x200px|A városrész 1977-ben épített temploma bélyegkép|200px|A fél nyolcszög és az öt ujj Nowa Huta Krakkó legnagyobb és legnépesebb városrésze. Nevének jelentése: Új Kohó. A városközponttól keletre fekvő, kb. 225 000 fős munkásvárost 1949-ben egy acélmű létesítése miatt alapították, majd 1951-ben Krakkóhoz csatolták. Ennek ellenére lakói önálló, Krakkó többi részétől elkülönülő identitással rendelkeztek. A város adminisztratív határainak 1990-es újrarajzolásával Krakkót 18 kerületre osztották, így a tágabb értelemben vett Nowa Huta nem csak az azonos nevű XVIII. kerületet foglalta magába, hanem a szomszédos Czyżyny (XIV. kerület), Mistrzejowice (XV. ker.), Bieńczyce (XVI. ker.) és Wzgórza Krzesławickie (XVII. ker.) kerületek egyes részeit is, amelyek Nowa Huta kirajzásainak is tekinthetőek, és a felosztás után kerültek az adott városrészekhez. A nyugati szomszédkerület, Czyżyny egyfajta átmenetet képez Krakkó történelmi magja és Nowa Huta között.
2004. december 30-án a városrész egy jelentős részét műemlékké nyilvánították. Főleg olyan, az 1950-es években épült épületek kaptak védettséget, amelyek a korabeli szocialista építészet jellemzőit viselik magukon. 2013-ban felmerült annak a lehetősége, hogy a városrészt az Világörökség részévé nyilvánítsák.
Története A városrész területe már a neolitikum idején is lakott volt, a régészeti leletek a kelták és a szlávok egykori telepeire utalnak. A korai középkorban szláv törzsek népesítették be a környéket, ebből a korból származik a Wanda-halom (Kopiec Wandy) Wandának, Krak fejedelemKrakkó legendabeli alapítója lányának a halomsírja is. A 13. században egy ciszterci kolostor épült a városrész helyén álló Mogiła falucskában, amely a krakkói hívők kedvelt zarándokhelye volt. A Dłubnia folyó termékeny völgye kiváló lehetőséget biztosított az évszázadok során megtelepedő embereknek a földművelésre.
A középkorban a területen tucatnyi település létezett, amelyeknek az Odrowąż és a Gryfici családok birtokát képezték. Később a Wodzicki, a Czartoryski, a Mycielski és a Badeni családok tulajdonába kerületek az egyes területek, ezért több általuk épített kastély és templom is található Nowa Huta mai határain belül.
Az első világháborúig Nowa Hutától északra és keletre húzódott Ausztria-Magyarország és az Orosz Birodalom határa, ezért a terület stratégiailag is fontos volt, amelynek eredményeképpen az osztrákok egy erődrendszert és egy repülőteret is létrehoztak (Krakkó-Rakowice-Czyżyny repülőtér). Utóbbi helyén jelenleg a Lengyel Légi Közlekedési Múzeum működik.
A Visztula–Odera hadműveletet követően 1945-ben a kommunista hatóságok jelentős ellenállásba ütköztek a konzervatív hagyományokkal rendelkező krakkói polgári középosztály körében, amely egy 1946-os népszavazáson elsöprő többséggel elutasította a Lengyel Munkáspártot. Az 1950-1955 közötti hatéves terv előkészítésekor Sztálin tanácsára a Bolesław Bierut vezette kommunista hatalom elhatározta, hogy egy új acélművet épít, amely az ország iparosításához, urbanizációjához és modernizálásához fog hozzájárulni, illetve krakkói pozícióit is megerősíti. A tervek szerint új iparváros építését és benépesítését a régió alsó társadalmi rétegeiből, illetve paraszti sorból származó munkásokkal oldották meg. Az új város építése 1949-ben, Krakkó külterületén kezdődött el, többek között Mogiła, Pleszów és Krzesławice falvak államosított földterületein. Az építkezés ideológiai síkon is zajlott, hiszen egy új, szocialista társadalmat is létre akartak hozni, ezért Nowa Huta építése egyet jelentett a szocializmus építésével is. 1951-ben Nowa Hutát Krakkóhoz csatolták, majd egy évre rá megindult az első villamosjárat is a két település között.
A városrész alapításának az 1949-es évet tekintik, amikor az első lakóépületek elkészültek, majd egy évre rá a kohászati kombinát is felépült. A szükséges munkaerőt az egész ország területéről toborozták. A háború utáni vidéki szegénység elől Krakkóba és az ország többi nagy építkezésére özönlő fiatal munkások brigádokba szerveződtek, mozgalmukat pedig Szolgálat Lengyelországért (lengyelül: Służba Polsce) mozgalomnak nevezték. Az építők közül sokan le is telepedtek Nowa Hutában. A többi szocialista ország mintavárosaihoz hasonlóan (pl. Dunaújváros, Eisenhüttenstadt) Nowa Huta megtervezése és felépítése a szocialista ideológiát követte, alaprajzára a lúdtalp alakzat (franciául: patte d'oie) jellemző: egy fő térről több irányba ágaznak szét a főutak. Az első fázisban felépült és minőségileg jónak mondható lakónegyedek az 1930-as évek neoklasszicista építészetének jegyeit viselték magukon.
A város felépülése utáni éveket az optimizmus jellemezte: Nowa Huta lett az újjáépülő Lengyelország, a modernizáció és az iparosítás jelképe, amit az állami propaganda is előszeretettel közvetített az irodalom, a film és a zene segítségével. Ezek a kommunikációs csatornák azt sugallták, hogy az a fiatalság lehetőségeinek városa, ahol elszakadhatnak a vidéki elmaradottságtól és nyomortól, ahol tanulhatnak és családot alapíthatnak. Ennek ellenére hamarosan több kritika is megfogalmazódott a „szocialista paradicsommal” kapcsolatban. Sztálin 1953-as halála után, az 1956-os „enyhülés”, a Szovjetuniótól való nagyobb függetlenség és a reformok idején gyakran utaltak Nowa Hutára úgy mint a sztálinizmus és a „régi rend” termékére. Adam Ważyk Vers felnőtteknek (Poemat dla dorosłych) című 1955-ös művében a Nowa Hutában tapasztalható rossz munkakörülményekről és életszínvonalról írt, a városrész lakóit pedig műveletlenként és rossz erkölcsűként jellemezte. Ważyk költeménye mellett Ryszard Kapuściński újságíró riportja (Ez is az igazság Nowa Hutáról; To też jest prawda o Nowej Hucie) is visszhangra talált, mivel a súlyos lakáshiányról, a burjánzó prostitúcióról, a szabadidős és szórakozási lehetőségek hiányáról, a korrupcióról és a dolgozók érdekeinek elhanyagolásáról szólt.
A szocialista mintavárost szovjet hatásra Krakkó központjától keletre tervezték, hogy könnyebben elérjék az Ukrajnához és a Szovjetunióhoz kapcsolódó közlekedési hálózatokat. Ezzel szemben a lengyel hatalom inkább a sziléziai bányavidékhez helyezte volna közelebb. Az építkezés költségeihez a szovjetek 450 millió dollárral járultak hozzá.
Bár az épülő és virágzó szocializmust kellett volna megtestesítenie, Nowa Huta mégis az kommunistaellenes mozgalmak egyik fellegvárává vált. Az első ilyen eseményre 1960-ban került sor, amikor a városrészben megkezdődött a Harc a keresztért (Walka o krzyż) néven elhíresült eseménysorozat. A szocialista mintavárosba a hatalom nem épített templomot, ezért a katolikus hívek a mogiłai ciszterci apátságba és a városrészbe beolvasztott falvak régi templomaiba jártak, azonban egyre nőtt a lakosságnak az új lakótelepeken épített templomok iránti igénye. Az 1956-os enyhülés után 1957-ben a kormány engedélyt adott egy új templom építésére, amelynek jövőbeli helyszínére egy fakereszt került. Azonban egy évvel később a hatóságok megváltoztatták döntésüket, és a telken egy iskola építésére adtak engedélyt. 1960. április 27-én a helyi lakosok megakadályozták, hogy a keresztet eltávolítsák. Az 5000 fős tömeg összecsapott a rohamrendőrséggel (ZOMO), kb. 500 tüntetőt letartóztattak, sokan megsérültek, egyes források szerint halálos áldozatok is voltak. A kereszt a helyén maradt, és 1965-ben egy új telket jelöltek ki templomépítés céljából. A bürokratikus akadályok ellenére az új telken megépülő Isten bárkája-templom a szocialista rendszerrel szembeni ellenállás szimbóluma lett. Az 1977-ben Karol Wojtyła bíboros által Szűz Máriának, Lengyelország királynőjének tiszteletére felszentelt templomot a hívek adományából és közmunkából 10 év alatt építették fel. A templom formája az Araráton megfeneklett Noé bárkájához hasonlít. Wojciech Pietrzyk tervező számára Le Corbusier ronchamp-i Magasságos Miasszonyunk kápolnája szolgált mintául. Az orgona építését Jan Jargoń, a Krakkói Zeneakadémia professzora vezette.
A keresztért folyó harcot követően viszonylag nyugalmas évek következtek Nowa Huta történetében, annak ellenére, hogy az országban több sztrájk is lezajlott (1968-ban, 1970-ben és 1976-ban). Ezek az események alig érintették a városrészt. Az 1968-as diáktüntetések idején például az acélgyár dolgozói acélkábelekkel felfegyverkezve léptek fel a krakkói tüntetők ellen.
A városrész központi utcáján, az Aleja Róż-on 1973. április 28-án leplezték le az országszerte ismert Lenin-szobrot, amely 1979-ben rongálás áldozata lett, majd 1989-ben több ezer tüntető lerombolt.
Az 1970-es évek számítottak a gazdaságilag legeredményesebb évtizednek, amikor az acélgyártás növekedése jótékony hatással volt a munkások foglalkoztatására és életszínvonalára is. Az 1980-as áremelések azonban igen érzékenyen érintették a lakosságot, amely országszerte sztrájkokhoz vezetett. Az áremelések csak egy részét képezték a tüntetők sérelmeinek, akik szabad szakszervezeteket, a cenzúra lazulását, nagyobb vallásszabadságot és a politikai foglyok szabadon bocsátását is követelték. Ekkor jött létre a Szolidaritás is, amely a gdański kikötőből indulva az egész országra kiterjesztette hálózatát, így hamarosan a Nowa Huta munkásai is megalakították a mintegy 37 000 fős tagszervezetüket. Az 1981-es hadiállapot bevezetéséekor a Szolidaritásnak 10 milliós taglétszáma volt. Az események kezdetekor a Lenin Acélművek nagyjából 10 000 munkása is sztrájkba lépett. 1981. december 15-én a gyárat tankok vették körül, és 2000 katonát vetettek be a tüntetés ellen. Másnap 2000 munkásnak felmondtak, és december folyamán 38 személyt tartóztattak le Nowa Hutában. Ezt követően gyakoribbá váltak a gyári munkabeszüntetések és demonstrációk, amelyek átterjedtek városrész utcáira is. A tüntetők egyik fő gyülekezőpontja a bárkatemplom volt, amit a szocializmus elleni harc egyik szimbólumának tekintettek. A hadiállapotnak 1983. július 22-én lett vége, ami a sztrájkok időszakos megszűnéséhez vezetett, azonban 1986 és 1987 között a romló gazdasági állapotok miatt újabb tüntetéshullám tört ki.
1988 tavaszán több sztrájkot is szerveztek az acélművek dolgozói, akiknek soraiban több Szolidaritás-tag is volt. Megfogalmazott követeléseik között több pont is akadt, ami a későbbi, a szakszervezetek és a kormány közötti 1989-es kerekasztal tárgyalások alapját képezték. Ezek az események fokozatosan vezettek az első szabad választások megrendezéséhez, és a lengyelországi rendszerváltáshoz is.
A szocializmus bukása után a korábbi rendszerhez köthető utca- és intézményneveket megváltoztatták, többek között II. János Pálról és Ronald Reaganról is utcát, illetve teret neveztek el. Mind a mai napig bizonyos szembenállás érezhető az intellektuális Krakkó és a munkás Nowa Huta lakói között. A Krakkó belvárosával való jó összeköttetése ellenére a Nowa Huta-i lakosok csak nagyon ritkán látogatnak el a városba. Ez annak is köszönhető, hogy a városrészt különálló városként tervezték, így jól kiépített saját intézményhálózattal rendelkezik. Ugyanakkor a régi krakkói kerületekben élők körében az 1950-es évekhez hasonlóan napjainkban is igen kétes Nowa Huta megítélése: ezt a kerületet gyakran a bűnözéssel, főleg a futballhuliganizmussal azonosítják. Ennek ellenére a bűnözési statisztikák hasonlóak a többi kerületekben is, sőt más városrészek sokkal rosszabb mutatókkal rendelkeznek (pl. kutatások kimutatták, hogy Krakkó belvárosában történik a legtöbb bűncselekmény). A városrész megbélyegzéséhez nagyban hozzájárultak az ingatlanok, szolgáltatások és javak alacsony árai. Az 1990-es évek átalakulása során sokan munkanélküliek lettek, azonban a 2000-es évek újra fellendülést hoztak a gazdasági életben.
Gazdaság