Ez a szócikk a második világháború idején Magyarországra menekült lengyel katonai és polgári személyek fogadásáról, ellátásáról, esetleges továbbutazásuk megszervezéséről, illetve az ezt megelőző politikai kapcsolatokról szól. Becslések szerint 50-140 ezer menekült érkezett Magyarországra. A magyar állam keze a német fenyegetés miatt meg volt kötve a menekültügyi munkában, ezért különösen fontos szerep jutott benne a korabeli lengyelbarát civil szervezeteknek. A világháború alatt és után több lengyel aktivistát, magyar arisztokratákat és egyszerű embereket, elhurcoltak a német és szovjet hatóságok, és mártíromságot szenvedtek. Bár Lengyelország és Magyarország a világháború előtt érdekellentétek miatt nem épített ki mély kapcsolatot egymással, a magyar segítség a lengyel–magyar kapcsolatok jellemző és fontos epizódja lett.
Diplomáciai kapcsolatok a világháborúk között 200px|right|thumb|Andrássy Klára grófnő, a Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottság mártíromságot szenvedett elnökhelyettese 200px|right|thumb|Id. Antall József államtitkár, a Világ Igaza 200px|right|thumb|Emléktábla Balatonbogláron
1920-as évek Amíg a lengyeleknek az első világháború lezárása hazájuk újjászületését jelentette, addig a magyarokat a trianoni békeszerződés kilátástalan helyzetbe sodorta. Magyarország elvesztette területének kétharmad részét, lakosságának több mint fele idegen állampolgár lett. Megszűnt az ezeréves magyar–lengyel határ. A két nép közötti barátság háttérbe szorult.
Bár a két ország társadalma hasonlóságot mutatott, külpolitikai elképzeléseik mégis eltérőek voltak. Lengyelország a területeinek a megtartására törekedett. Magyarország a területeinek a visszaszerzését tűzte célul. A magyar külpolitika igyekezett meggyőzni a lengyeleket arról, hogy tegyenek különbséget a magyar békekötés feltételei és a többi területrendezés között. A lengyelek szerint azonban nem lehetett a békekötéseket egymástól függetleníteni, hiszen az a rendszer összeomlásához vezethet volna.
Az 1920-as években Bethlen István miniszterelnöksége alatt elsősorban titkos diplomáciai kapcsolatok létesülhettek a két ország között. Magyar sikernek számított, hogy a lengyeleket visszatartották a kisantantba való belépéstől. Lengyel oldalról a magyarok túlzott németbarátságának féken tartása, a magyar–román és a magyar–jugoszláv ellenséges viszony enyhítése volt a cél.
1930-as évek
A harmincas években változás állott be a magyar–lengyel külpolitikai együttműködésben. Nyilvánvalóvá vált, hogy Hitler célja a csehszlovák területek feldarabolása, az ifjú állam létének a felszámolása, és hogy a következő áldozat Lengyelország lesz. A magyar–lengyel együttműködés fontos alapját képezte a Csehszlovákiához fűződő viszony. Józef Beck lengyel külügyminiszter a „tengertől tengerig” szövetség kiépítésén dolgozott, és terve megvalósításában számított Magyarországra. Edvard Beneš cseh politikus ettől eltérő külpolitikája azonban nagyobb támogatást kapott a franciáktól, és gátat szabott Lengyelország terveinek. Hozzájárult mindehhez, hogy Lengyelország gazdaságilag előnytelenebb helyzetben volt az iparilag fejlettebb Csehszlovákiánál.
A Magyarországgal kapcsolatos lengyel külpolitika érvényesülését sajátos „gentleman’s agreement” kívánta rendezni, amely írásba nem foglalt katonai-politikai megállapodás volt a politikai együttműködés érdekében.
A két ország együttműködése gazdasági és kulturális területen már 1930 előtt jelentős volt. Később megindultak a politikai látogatások is. 1934-ben Gömbös Gyula és Kánya Kálmán látogatott Varsóba, 1936-ban Marian Zyndram-Kościałkowski lengyel miniszterelnök Budapestre,Ezen esemény alkalmából jelent meg a Huszár Károly szerkesztette Magyarország és Lengyelország c. kétnyelvű album, benne Tomcsányi János, Horthy és Ignacy Mościcki írásaival. 1938-ban Horthy Miklós kormányzó Varsóba. A varsói Magyar Intézet és a Magyar–Lengyel Szövetség életre hívásában nagy szerepe volt Klebelsberg Kunonak és a klebelsbergi politikának. Mindezektől függetlenül a kapcsolatokat továbbra is főleg az üzleti és civil szervezetek működtették.
A második világháború kitörése
A hitleri agresszió elkerülése érdekében a magyar és lengyel diplomácia egyeztette Csehszlovákia-ellenes lépéseit. 1938 szeptemberében a müncheni konferencián részt vevő angol, francia, olasz és német kormányfők megállapodtak, hogy Csehszlovákia átadja a Szudétavidéket Németországnak, bízva az európai béke fenntarthatóságában. A tárgyalásokra nem hívták meg a lengyeleket, azonban a vitatott Olzán túli vidéket és a tescheni területeket megkapta Lengyelország. 1938. november 2-án az első bécsi döntés értelmében a magyar csapatok bevonultak Szlovákia déli részére, ahol jelentős számú magyar élt. 1939. március 15-én Kárpátalja katonai akcióval történő visszacsatolásával újra létrejött a magyar–lengyel határ.
A német kormány hallgatólagos beleegyezésével március 15. és 18. között megtörtént ezen vidékek birtokba vétele. Szlovákia hovatartozása továbbra is kérdéses volt. Beck Szlovákiával való jó kapcsolatát felhasználva a Teleki-kormány kilátásba helyezte Szlovákia Magyarországhoz csatolását. Az elképzelés keresztezte Hitler terveit, aki az önálló szlovák állam megalakulásának támogatása mellett döntött.
Március 31-én a lengyelek garanciát kaptak Franciaország és Anglia támogatásáról, de Hitler az agresszió mellett döntött. Április 11-én Hitler aláírta a Fall Weiss fedőnevű tervet. Április 28-án felmondta a német–lengyel megnemtámadási egyezményt. Áprilisban a német lapok fokozták lengyelellenes propagandájukat.
A magyarok igyekeztek kifejezésre juttatni a német sajtóval szembeni ellenérzésüket. A magyar–lengyel barátságot hangsúlyozó demonstrációkra, szónoklatotokra került sor, majd Varsóban művészeti kiállítás nyílt, mely hatalmas tömegeket vonzott.
1939. április 27-én a sajtóban is megjelent Csáky István külügyminiszter utasítása Villani Frigyes római magyar követnek, ami szerint Magyarország nem ad segítséget Lengyelország elleni hadművelethez, és a Teleki-kormány nem hajlandó a német–lengyel háború részese lenni.
Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter 1939 áprilisában tett berlini látogatásakor téma volt a lengyel viszony rendezése. Ugyanakkor a Pester Lloyd német nyelvű lapban ismertetett Róma–Belgrád–Budapest–Varsó-tengely terve felháborodást váltott ki Ribbentrop német külügyminiszterben. Teleki felajánlotta közvetítését a lengyelek és a németek között, Ribbentrop azonban fogadta el. Úgy gondolta, hogy a német fölény jelentős, és katonai összecsapás során az angolok cserben hagyják a lengyeleket.
Varsó erősítve a magyar–lengyel barátságot, gazdasági veszteségek árán, 1939. április 29-én megkötötte Budapesttel a kereskedelmi szerződést. Ami mélyítette a politikai viszonyok bonyolultságát, a magyar kormány bizonytalanságát. A németek nemtetszésüket kifejezve tovább szították a feszültséget a magyar–lengyel kapcsolatok miatt. Ennek kiküszöbölésére Budapest lépéseket tett. (pl. Józef Piłsudski halálának évfordulóján a magyar–lengyel barátság fenntartásáért tüntettek egyesületek.) 1939. május 26-án a lengyel kormány kezdeményezésére, magyar támogatással megnyitották a Lengyel Intézetet a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Barátsági szerződést ugyan nem köthetett a magyar kormány, de a barátsága felől mindig igyekezett hitet tenni. Horthy újraválasztásakor beszédében a következőket nyilatkozta:
Csáky István 1939 júliusában felhívta Leon Orłowski budapesti nagykövet figyelmét arra, hogy súlyos válság fog bekövetkezni a német–lengyel kapcsolatokban. Azt azonban nem gondolta, hogy háború veheti kezdetét.
Július 24-én Teleki két levelet intézett Hitlerhez, akit megdöbbentett a magyar külpolitikai álláspont. Az első levélben Teleki kiemelte Magyarország tengelyhatalmakhoz való tartozását, a másodikban pedig azt, hogy „erkölcsi okokból sincs abban a helyzetben, hogy hadműveleteket kezdjen Lengyelország ellen”. A lengyel-magyar szimpátiatüntetések oly mértékben fokozódtak, hogy a németek leállították bizonyos hadianyagok szállítását, amíg a magyar kormány magatartása bizonytalan.
1939. szeptember 1-jén a hajnali órákban megkezdték a támadást a Luftwaffe repülőgépei Lengyelország ellen. A Gdański-öbölben baráti látogatáson lévő SMS Schleswig-Holstein csatahajó is tüzet nyitott a Westerplatte erődre. A szárazföldi csapatok északról, délről és nyugatról törtek Lengyelországra. Hiába üzent hadat szeptember 3-án Anglia, Ausztrália, Új-Zéland, Franciaország, Kanada, Norvégia Németországnak, a lengyel kormány semmitmondó ígéreteket kapott, és magára maradt küzdelmeiben.
A németek szeptember 8-án elérték Varsót és bekerítették. A lengyel katonák és polgári lakosok együtt küzdöttek a városért. Szeptember 17-én azonban a szovjet Vörös Hadsereg betört Lengyelország keleti területeire, beteljesítve a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékát.
A második front létrejöttével a lengyel kormány csapatait részben Romániába, részben Magyarországra menekítette. Székhelyét a szövetséges Romániába tette át. A kilátástalan helyzetben Varsó szeptember 28-án kapitulált. Romániába internálták az államfőt, a kormány és a minisztériumok tisztségviselőit, a főparancsnokságot pedig francia sugallatra felszólították tevékenysége megszüntetésére. 1939. szeptember 30-án a Párizsban tartózkodó Władysław Sikorskit bízták meg kormányalakítással. Az emigráns lengyel kormány Franciaország 1940-es összeomlása után Londonban működött tovább.
Menekülthullám, ellenállás
Német követelések
Lengyelország megtámadását követően a németek továbbra is próbára tették a magyar kormány lengyelbarátságát. Szeptember 7-én Csáky külügyminiszter Románia megtámadásával kapcsolatos kérelmét Ribbentrop elutasította. A bizonyos lengyel területek átadására vonatkozó felajánlását azonban Csáky egyértelműen elutasította. Úgy tartotta, hogy emögött Berlin átvonulási terve állhat.
Szeptember 9-én a németek a Kassa–Homonna–Łupków vonalon a vasút használatára kértek engedélyt csapatszállítások céljára. Csáky megtagadta az engedélyt. Később jegyzék formájában a budapesti német követtel is közölték a döntést. Hitler a német kérést nem tekintette ultimátumnak, de a magyaroknak később mindig szóvá tette a kérés elutasítását.
Menekülthullám
Az első menekültek szeptember 10-től egyénileg vagy kisebb csoportokban, 17-étől tömegesen lépték át a magyar határt. A Teleki-kormány támogatása a polgári és katonai menekültek fogadásához meghatározó volt, mivel a közös magyar-lengyel határ, valamint a magyar lakosság lelkes és együtt érző fogadtatása önmagában nem lett volna elegendő.
Vitatott kérdés, hogy hány lengyel menekült érkezett Magyarországra. Egyesek szerint 100-140 ezer, mások szerint 70 ezer, megint mások szerint 50-55 ezer. A különbség oka, hogy az első hónapokban nem készült pontos statisztika, ugyanakkor a magyar–lengyel határ és a jugoszláv-magyar határ nyitva állott, így sokan átmenetileg sem telepedtek le Magyarországon. A számlálást nehezítette, hogy a nyilvántartásokban egyesek többször is szerepeltek, mivel az útleveleket átadták egymásnak. Az eljárásra főleg a németek miatt volt szükség.
Katonai bázisok
A francia földön működő emigrációs kormány polgári és katonai hálózat kiépítésébe kezdett annak érdekében, hogy kapcsolatokat alakítson ki a megszállt Lengyelországgal. Mindezt segítette, hogy Magyarország, Románia, Jugoszlávia és Olaszország semleges volt a lengyelek ügyében. A cél az volt, hogy minél ütőképesebb lengyel hadsereg álljon fel Franciaországban. 1939 decemberében, majd 1940 januárjában három országban kezdték meg illegális katonai bázisok kiépítését: Romániában, Litvániában és Magyarországon.
A három ország bázisai közül a magyarországi „W-set”, „Romek”, „Liszt” és „Pestka” fedőnevű táborok maradtak fönn a háború végéig. Feladatuk a katonai kapcsolattartás és a katonák szervezett formában történő átmenekítése, evakuálása Franciaországba.