Gárdonyi Lajos névvariáns: Grünberger Lajos (Budapest, 1896. október 27. – Bor, 1945) színész.
Élete Grünberger Móric és Rosenberg Fanni fia. Egyik testvére Pap Géza festőművész volt. Iskoláit Budapesten végezte. 1920-tól Rákosi Szidi színiiskolájába járt, az év végi vizsgán feltűnt a Nebántsvirág című operett Loriot őrmester szerepében. 1920-ban még mint növendék a Belvárosi Színház szerződtette. 1925-ben a Vígszínház színésze lett, ahol szeptember 25-én mutatkozott be John Galsworthy Úriemberek című színművének Ricardos szerepében. Ettől kezdve karrierje felfelé ívelt, 1938-ig a Vígszínház tagja maradt. Közben több színházban is fellépett, leghosszabb ideig, 1926 és 1937 között a Teréz körúti Színpadon. 1929-ben vette fel a Gárdonyi nevet (261488/1929. BM. eng. szám). 1929. július 1-jén Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette a nála öt évvel fiatalabb, ceglédi születésű Fodor Annát, Fodor Gyula és Pláget Mária lányát.A házasságkötés bejegyezve a Budapest VI. ker. állami házassági akv. 935/1929. folyószáma alatt.
1939-től a zsidó vagy zsidónak minősülő színészek legnagyobb része nem lehetett színház tagja. Ezért 1940-től Gárdonyi Lajost is csak az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) rendszeres színielőadásain láthatta a közönség. Miután behívták munkaszolgálatra, a szerbiai Borba vezényelték, ott érte a halál.
Visszaemlékezéseit Véletlenül történt címmel adták ki (Budapest, 1942).
„Epizodista volt, hivatalos elkönyvelés szerint komikus. De nem emlékszem egyetlen alakításra sem, amelyben csak a humort és kacagást szolgálta volna. Minden jellemalakjának, amelyet színpadra vitt, valami különös háttere volt, olyan légköre, amely a legkacagtatóbb figurával is a meghatottság és szánalom érzését tudta kiváltani.”
Színházi szerepeiből John Galsworthy: Úriemberek – Ricardos Szenes Béla: Gazdag lány – Kovács tanár Molnár Ferenc: A vörös malom – Postatiszt Molière: Dandin György – Colin Molnár Ferenc: Liliom – Hugo Móricz Zsigmond: Úri muri – Ügyvéd Boross Elemér: Egy ember, aki folyton nevet – Páciens Rogoz Oszkár: Péntek 13. – Könyvelő
Filmszerepei 1938 A falu rossza – Kocsmáros 1937 Hetenként egyszer láthatom – Iliczky úr 1936 Dunaparti randevú – Bellák 1936 Szenzáció – Főszerkesztő (Keretjáték) 1936 Sárga csikó – Zinger Ficzek 1936 Ember a híd alatt – Mandl 1936 Café Moszkva – Izsák, a csempész 1936 Barátságos arcot kérek – Mary apja 1935 Nem élhetek muzsikaszó nélkül – Fodor 1935 Budai cukrászda – Sakkozó 1935 Szent Péter esernyője – Münz Móric 1935 Köszönöm, hogy elgázolt 1934 Az iglói diákok – Gyémánt Adolf 1933 Iza néni 1932 Tavaszi zápor – Vendég a kávéházban 1931 Hyppolit, a lakáj 1931 A kék bálvány – Heckmann, Big Tom's Friend 1930 Kacagó asszony 1930 Csak egy kislány van a világon – Ügynök 1923 Arsène Lupin utolsó kalandja
Jegyzetek
Források
További információk Blaha Lujza emlékalbum. Szerk. Porzsolt Kálmán. Budapest, Blaha Lujza Emlékbizottság, 1927.
Mudrák József – Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006.
Kategória:Magyar színészek Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Meggyilkolt színészek Kategória:Munkaszolgálatosok