Valentinus

Valentinus vagy magyaros átírással Valentinosz (görögül: Οὐαλεντῖνος; kb. 100 – kb. 170/180) ókeresztény teológus és tanító, a keresztény gnózis egyik legjelentősebb 2. századi képviselője, a róla elnevezett valentiniánus iskola alapítója. Tanítása a 2. század közepén Rómában, Egyiptomban, Szíriában, Kis-Ázsiában és Itáliában is követőkre talált.Euszebiosz: Historia ecclesiastica IV.11.1. Euszebiosz itt Iréneusz adatait idézi: Valentinus Hüginosz idején ment Rómába, Piusz alatt virágzott, és Anicét idejéig maradt.Einar Thomassen: The Spiritual Seed: The Church of the “Valentinians”. Leiden–Boston: Brill, 2006.

Ellenfelei, köztük Iréneusz és Tertullianus, eretnek tanítónak tartották. Követői viszont a keresztény kinyilatkoztatás mélyebb, filozófiai és spirituális értelmezőjét látták benne. A modern kutatás ezért különbséget tesz Valentinus saját, töredékesen fennmaradt tanítása, a későbbi valentiniánus iskolák rendszerei, valamint az egyházi vitairatok polemikus értelmezései között.Iréneusz: Adversus haereses I, praef. 2. Iréneusz kifejezetten Ptolemaiosz követőire és a valentiniánus „kommentárokra” hivatkozik, vagyis nem minden általa leírt tétel vezethető vissza közvetlenül Valentinusra.Christoph Markschies: Valentinus Gnosticus? Untersuchungen zur valentinianischen Gnosis mit einem Kommentar zu den Fragmenten Valentins. Tübingen: Mohr Siebeck, 1992.

Forráshelyzet

Valentinus saját művei nem maradtak fenn teljes terjedelmükben. Rövid töredékeket Alexandriai Kelemen, Hippolütosz és más késő antik szerzők őriztek meg. A neki vagy iskolájának tulajdonított tanításokat főként ellenfelei, mindenekelőtt Iréneusz és Tertullianus összefoglalásaiból ismerjük. Ezek értékes források, de vitairati jellegük miatt óvatosan kezelendők.Matyáš Havrda: Grace in Valentinian Soteriology. Claremont: Institute for Antiquity and Christianity, Occasional Papers 50, 2007, 1–7.

A Nag Hammadi-i kódexek felfedezése után több olyan kopt nyelvű szöveg vált ismertté, amelyet a kutatás részben vagy egészben valentiniánus környezethez köt. Ilyen például Az igazság evangéliuma, a Fülöp evangéliuma, a Háromrészes tanítás és a Feltámadásról szóló értekezés.Bentley Layton – David Brakke: The Gnostic Scriptures. 2. kiadás. New Haven–London: Yale University Press, 2021.

A „Valentinus tanítása” kifejezés ezért nem mindig egyértelmű. Egyes források magára Valentinusra, mások tanítványaira, megint mások a későbbi valentiniánus iskolákra vonatkoznak. Iréneusz például részletesen ismerteti a harminc aiónból álló valentiniánus rendszert, de maga is jelzi, hogy elsősorban Ptolemaiosz körének tanítását írja le.Giuliano Chiapparini: Irenaeus and the Gnostic Valentinus: Orthodoxy and Heresy in the Church of Rome around the Middle of the Second Century. A tanulmány az Adversus haereses első könyvének valentiniánus anyagát a 2. század közepi római kereszténység vitái között értelmezi.

Élete

Valentinus valószínűleg Egyiptomban született. Egyes ókori hagyományok Phrebonishoz kötik származását, amelyet általában a Nílus-delta keleti részén, a mai Tell el-Farama közelében keresnek. Más források egyszerűbben alexandriai vagy alexandriai műveltségű tanítóként említik.Epiphaniosz: Panarion 31.2. Epiphaniosz Egyiptom tengerparti vidékéhez kapcsolja Valentinus származását.

Alexandria a 2. században a görög műveltség, a zsidó írásmagyarázat és a keresztény tanítás egyik fontos központja volt. Valentinus gondolkodásában felismerhető a középplatonikus filozófiai nyelv, a bibliai exegézis, valamint a hellenisztikus vallásfilozófia hatása.Everett Ferguson: Backgrounds of Early Christianity. 3. kiadás. Grand Rapids: Eerdmans, 2003.

Alexandriai Kelemen szerint Valentinus követői azt állították, hogy mesterük Theudas tanítványa volt, Theudas pedig Pál apostol tanítványa. Ez az adat a valentiniánus iskola apostoli eredetigényét fejezi ki. Történeti bizonyossággal azonban nem igazolható, mert Theudasról független forrás alig ismert.Alexandriai Kelemen: Stromata VII.17. Kelemen megfogalmazása szerint „azt állítják”, hogy Valentinus Theudas hallgatója volt, Theudas pedig Pál tanítványa.

Iréneusz nyomán Euszebiosz azt írja, hogy Valentinus Hüginosz római püspök idején érkezett Rómába, Piusz idején működött a legnagyobb hatással, és Anicét idejéig maradt ott. Ez a hagyomány általában a 130-as évek végétől vagy a 140-es évek elejétől a 150-es évek közepéig tartó római működést valószínűsíti.Peter Lampe: From Paul to Valentinus: Christians at Rome in the First Two Centuries. Ford. Michael Steinhauser. Minneapolis: Fortress Press, 2003.

Tertullianus későbbi beszámolója szerint Valentinus Rómában egyházi vezetői tisztségre is számított, de amikor helyette egy hitvallót választottak, sértődöttségből eltávolodott az egyházi közösségtől.Tertullianus: Adversus Valentinianos 4. A történetet a kutatás óvatosan kezeli, mert Tertullianus műve vitairat, és a motivációs magyarázat inkább polemikus, mintsem semleges életrajzi közlés.

Valentinus római működése után további sorsa bizonytalan. Epiphaniosz szerint Cipruson is tanított. Halálának ideje és helye nem állapítható meg biztosan. Egyes régebbi források 160–165 körülre teszik, mások inkább 170–180 körüli halált valószínűsítenek.

Időrendi áttekintés + Valentinus életének főbb, valószínűsíthető állomásai Időpont Esemény Megjegyzés kb. 100 Születése Egyiptomban Egyes hagyományok szerint Phrebonisban vagy Alexandria környékén 120-as–130-as évek Alexandriai tanulmányok és tanítói működés A hellenisztikus filozófia és a keresztény írásmagyarázat hatása valószínű kb. 136–140 Rómába érkezik Iréneusz és Euszebiosz szerint Hüginosz idején kb. 140–155 Római tanítói működésének virágkora Piusz római püspök idejére esik kb. 155–166 Római jelenléte Anicét idejéig A pontos időhatár bizonytalan 165 után, talán 170–180 körül Halála Helye bizonytalan; egyes hagyományok Ciprust említik

Tanítása

Általános jellemzés

Valentinus tanítása a 2. századi keresztény gondolkodás egyik legösszetettebb irányzata volt. Nem egyszerűen pogány filozófia keresztény szóhasználattal, de nem is azonos a későbbi nagyegyházi kereszténységgel. Rendszere a keresztény kinyilatkoztatás, a páli és jánosi szövegek, a zsidó írásmagyarázat, valamint a hellenisztikus és platonikus fogalmak sajátos értelmezéséből alakult ki.

A valentiniánus gondolkodás központi témája az ember isteni eredetének felismerése és a visszatérés a teljességhez. A megváltás lényege nem pusztán értelmi tudás, hanem a gnózis: az isteni eredet, a világ helyzete és Krisztus kinyilatkoztató szerepének üdvösséget adó felismerése. A valentiniánus szövegekben a gnózis egyszerre jelent megvilágosodást, átalakulást, kegyelmet és a mennyei világhoz való tartozás tudatosulását.Matyáš Havrda: Grace in Valentinian Soteriology. Claremont: Institute for Antiquity and Christianity, Occasional Papers 50, 2007.

A pléróma és az aión-rendszer

A valentiniánus rendszer központi fogalma a pléróma vagy teljesség, az isteni valóság tökéletes birodalma. Ennek legfőbb forrása a megismerhetetlen Atya, akit a források Bythosznak, vagyis Mélységnek is neveznek. Vele együtt jelenik meg Sige, a Csend. Belőlük és a további isteni kibontakozásokból származnak az aiónok, vagyis az isteni teljesség személyes vagy megszemélyesített erői.Iréneusz: Adversus haereses I.1.

A klasszikus valentiniánus rendszerben a pléróma harminc aiónból áll. Ezek párokban, úgynevezett szüzügiákban jelennek meg. Iréneusz szerint az első négyes a Bythosz és Sige, majd a Nousz és Alétheia; utánuk következik többek között a Logosz és Zoé, valamint Anthróposz és Ekklészia. A nevek részben bibliai és teológiai fogalmak, részben filozófiai és mitikus jelképek.

A valentiniánus mítoszban a pléróma zavara Sophia, vagyis a Bölcsesség alakjához kapcsolódik. Sophia vágyik arra, hogy közvetlenül megragadja a megismerhetetlen Atyát, de ez lehetetlen. Szenvedélye, zavara és tudatlansága következtében a plérómán kívül rendezetlen állapot keletkezik. A különböző valentiniánus változatok ezt a folyamatot eltérően magyarázzák, de közös bennük, hogy a világ tökéletlenségét nem az Atya közvetlen teremtő akaratából, hanem egy közvetett, sérült vagy hiányos folyamatból vezetik le.Iréneusz: Adversus haereses I.2.

A démiurgosz és a teremtett világ

A valentiniánus tanításban a látható világ alkotója a démiurgosz, aki nem azonos a legfőbb Atyával. A démiurgosz több forrásban tudatlan vagy korlátozott alkotóként jelenik meg: nem ismeri a fölötte álló isteni teljességet, és saját teremtő szerepét végsőnek gondolja.Iréneusz: Adversus haereses I.5.

Ez a felfogás megkülönbözteti a valentiniánusokat több más gnosztikus irányzattól. A démiurgosz náluk általában nem egyszerűen gonosz vagy rosszindulatú lény, hanem korlátozott tudású, alacsonyabb rendű alkotó. Ezzel szemben egyes széthiánus vagy radikálisabb gnosztikus rendszerekben a világalkotó hatalom kifejezettebben ellenséges és megtévesztő alakot ölthet.

A valentiniánusoknál a világ nem feltétlenül teljesen gonosz, de alacsonyabb rendű és hiányos. A test, az anyag és az idő világa a teljességtől való távolság jele. A nagyegyházi keresztény szerzők éppen ezért bírálták a valentiniánus tanítást. Szerintük az veszélyeztette a teremtés jóságáról, Krisztus valóságos megtestesüléséről és a test feltámadásáról szóló apostoli hitet.Iréneusz: Adversus haereses II–V. Iréneusz visszatérő érve, hogy a teremtő Isten, Jézus Krisztus Atyja és az üdvösség Istene nem választható szét egymástól.

Az ember hármas felosztása

A valentiniánus antropológia legismertebb eleme az emberek hármas felosztása. A források három típust különböztetnek meg: a hülikus, a pszükhikus és a pneumatikus embert.Iréneusz: Adversus haereses I.6.1–4.

+ A valentiniánus emberkép három típusa Típus Görög eredet Jelentés Üdvtani helyzet Hülikus vagy anyagi ember hülé = anyag Az anyagi világhoz kötött ember A rendszer legtöbb változata szerint nem jut el a teljes megváltásra Pszükhikus vagy lelki ember pszükhé = lélek A hit, erkölcs és egyházi élet szintjén élő ember Köztes helyzetű; hit és jó cselekedetek révén részesedhet bizonyos üdvösségben Pneumatikus vagy szellemi ember pneuma = szellem Az isteni eredetű szellemi mag hordozója A gnózis által visszatérhet a plérómába

Ez a felosztás részben páli kifejezésekre támaszkodik: Pál apostol leveleiben is szerepel a pszükhikosz és pneumatikosz ellentétpárja, valamint a „lelki test” és „szellemi test” különbsége. A valentiniánus rendszer azonban ezeket a kifejezéseket saját kozmológiai és üdvtani rendjébe illesztette, ezért nem azonos Pál apostol tanításával.Vö. 1Kor 2,14–15; 15,44–49. A valentiniánus értelmezéshez: Iréneusz: Adversus haereses I.6.

A modern kutatás árnyaltabban kezeli ezt a hármas felosztást, mint a régebbi, leegyszerűsítő leírások. A pneumatikusok üdvössége a rendszer szerint ugyan a szellemi eredethez kapcsolódik, de több valentiniánus forrásban a szellemi mag formálódása, erkölcsi megtisztulása és tökéletesedése is szükséges. A pszükhikusok szerepe sem pusztán negatív: a forrásokban a hit, az erkölcsi cselekvés és a kegyelem számukra is jelentőséggel bír.

Krisztus szerepe

A valentiniánus rendszerekben Krisztus elsősorban kinyilatkoztató és megváltó alak. Feladata, hogy megismertesse az Atyát, felébressze a szellemi eredet tudatát, és lehetővé tegye a plérómába való visszatérést. A megváltás ezért nem csupán bűnbocsánatként, hanem a tudatlanságból való felébredésként és az isteni teljességgel való újraegyesülésként jelenik meg.Michael Makidon – Dan Lioy: “The Nature of Christ in the Valentinian Sources from the Nag Hammadi Library and Its Relationship with the Fourth Gospel”, Conspectus 18 (2014), 35–58.