William McGuire Bryson vagy Bill Bryson (Des Moines, Iowa, 1951. december 8. –) amerikai író, tudományos ismeretterjesztő, humorista. Az amerikai születésű Bryson élete jelentős részét Angliában töltötte. 1995-ben vált ismertté, amikor megjelent angliai utazásairól szóló könyve, a Notes from a Small Island, aminek nyomán 1998-ban tévésorozat is készült. 2003-ban jelent meg bestseller tudományos ismeretterjesztő könyve a A Short History of Nearly Everything (magyarul Majdnem minden rövid története címmel jelent meg 2006-ban). Bryson 2005 és 2011 között a Durhami Egyetem kancellárja volt.
Élete Bill Bryson Iowa állam fővárosában, Des Moines-ban született 1951. december 8-án, William Bryson sportriporter és Agnes Mary Bryson (lánykori nevén McGuire) gyerekeként. Egy bátyja és egy nővére volt. Gyermekkoráról és az 1950-es, 60-as évek Amerikájáról Bryson 2006-os The Life and Times of the Thunderbolt Kid c. könyvében ír részletesen.
Két évig járt a Des Moines-i Drake Egyetemre, de két év után, 1972-ben félbehagyta tanulmányait és hátizsákos turistaként Európát járta négy hónapon át. A következő évben újból Európát járta, ezúttal középiskolai barátja kíséretében, akit Stephen Katz álnéven mutatott be. Ekkori tapasztalatairól a 20 évvel később, európai körútjáról írt könyvében (Neither Here Nor There: Travels in Europe) számolt be.
1973-ban ápolói munkát vállalt egy angol kisváros, Virginia Waters pszichiátriai klinikáján. Itt ismerkedett meg Cynthia Billen nővérrel, leendő feleségével. 1975-ben visszatértek az Egyesült Államokba, ahol Bryson befejezte egyetemi tanulmányait, de 1977-ben ismét Angliába költöztek, ahol Bryson újságíróként dolgozott. Egy ideig a The Times gazdasági részének volt a tördelőszerkesztője, majd a The Independent üzleti részének helyettes belügyi szerkesztője. 1987-ben felhagyott az újságírással, egy észak-yorkshire-i kis faluban telepedtek le és független írói pályába kezdett.
1995-ben Bryson családjával együtt az Egyesült Államokba költözött, a New Hampshire állambeli Hanoverbe. Visszaköltözési megpróbáltatásairól angol lapokba írt humoros esszéket, melyeket összegyűjtve 1999-ben jelentetett meg (Notes from a Big Country; Amerikában I'm a Stranger Here Myself címmel adták ki). Bryson (régi barátjával "Stephen Katz"-cal együtt) megkísérelte végigjárni az Egyesült Államok első hosszútávú túraútvonalát, a 3500 km-es Appalachian Trail-t, de egy jelentős részének bejárása után felhagyott vele és próbálkozásáról (valamint az útvonal és az érintett tájak történetéről, földrajzáról) az A Walk in the Woods címmel írt könyvet. 2003-ban Bryson és családja visszatelepült az Egyesült Királyságba.
A 2003-ban megjelent az A Short History of Nearly Everything című művéért a következő évben megkapta a legjobb ismeretterjesztő könyvnek járó Aventis-díjat. A könyv 2005-ben elnyerte az EU tudományos kommunikációért járó Descartes-díját. Magyarul Majdnem minden rövid története címmel jelent meg 2006-ban.
Bill Bryson az angol nyelv történetéről is írt népszerűsítő könyveket: The Mother Tongue: English and How It Got That Way (1990), Made in America (1994) és Bryson's Dictionary of Troublesome Words (2002).
Díjai bélyegkép|Bryson a Durham Egyetem kancellárjaként 2005-ben Bill Brysont nevezték ki a Durham Egyetem kancellárjává (az elhunyt Peter Ustinov helyett). Ugyanebben az évben megkapta a brit Royal Society of Chemistry díját a kémiai tudományok népszerűsítéséért, majd közösen létrehozták a Bill Bryson-díjat a diákok tudományos írásainak támogatására.
2006-ban Des Moines polgármestere, Frank Cownie átnyújtotta neki a város kulcsait és 2006. október 21-ét Bill Bryson-nappá nyilvánította. Ugyanebben az évben irodalmi munkásságáért tiszteletbeli Brit Birodalmi Érdemrendet kapott (tiszteletbelit, mert nem olyan állam polgára, amelyiknek az angol királynő az államfője).
2007-ben elnyerte a Golden Eagle-díjat és a Dublini Egyetem James Joyce-díját. Ugyanebben az évben őt választották a "Védjük meg a vidéki Angliát"-kampány (Campaign to Protect Rural England) elnökévé.
2012-ben a King's College London díszdoktorává avatta. Az év novemberében a Durham Egyetem a kancellári posztról leköszönő Bryson után könyvtárát Bill Bryson Library-nak nevezte el.
2013-ban első nem-britként a Royal Society tiszteletbeli tagjává választották.
Művei Útleírás The Palace under the Alps and Over 200 Other Unusual, Unspoiled and Infrequently Visited Spots in 16 European Countries (1985) The Lost Continent: Travels in Small-Town America (1989) Neither Here nor There: Travels in Europe (1991) Notes from a Small Island (1995). (1998-ban televízióra adaptálták) (magyarul: Jegyzetek egy kis szigetről (2002)) A Walk in the Woods: Rediscovering America on the Appalachian Trail (1998) Notes from a Big Country (UK) / I'm a Stranger Here Myself (USA) (1999) (magyarul: Jegyzetek egy nagy országról (2002)) Down Under (UK) / In a Sunburned Country (USA) (2000) Bill Bryson's African Diary (2002) (jogdíját felajánlotta a CARE International segélyszervezet részére) Walk About (2002) (a Down Under és az A Walk in the Woods egy kötetben) The Road to Little Dribbling, More Notes from a Small Island (2015) Nyelvészet The Penguin Dictionary of Troublesome Words (1984) Made in America (UK) / Made in America: An Informal History of the English Language in the United States (USA) (1994) The Mother Tongue: English and How It Got That Way (USA) / Mother Tongue: The English Language (UK) (1990) (a BBC Radio 4 rádióra adaptálta) Bryson's Dictionary of Troublesome Words (2002) (magyarul: Bajos szavak (2013) Bryson's Dictionary for Writers and Editors (2008) Ismeretterjesztés A Short History of Nearly Everything (2003) (magyarul: Majdnem minden rövid története (2006)) A Really Short History of Nearly Everything (2008) (a 2003-as könyv gyerekverziója) On the Shoulders of Giants (szerkesztő, 2009) Seeing Further: The Story of Science, Discovery and the Genius of the Royal Society (szerkesztő, 2010) Életrajz Shakespeare: The World as Stage (2007) (magyarul: Shakespeare: Az egész világ színház (2013)) The Life and Times of the Thunderbolt Kid (2006) Történelem Icons of England (2008) At Home: A Short History of Private Life (2010) (magyarul: Otthon, a magánélet rövid története (2012)) One Summer: America 1927 (2013) Magyarul
Jegyzetek egy nagy országról; ford. Pék Zoltán; Európa, Budapest, 2002 Jegyzetek egy kis szigetről; ford. Pék Zoltán; Európa, Budapest, 2002 Majdnem minden rövid története; ford. Erdeős Zsuzsanna; Akkord, Budapest, 2006 Otthon. A magánélet rövid története; ford. Erdeős Zsuzsanna; Akadémiai, Budapest, 2012 Bajos szavak. Angol nyelvhasználat, avagy minden, amivel a szerző nem igazán volt tisztában egészen a közelmúltig; ford. Pék Zoltán; Akadémiai, Budapest, 2013 Shakespeare. Az egész világ színház; ford. Erdeős Zsuzsanna; Akadémiai, Budapest, 2013 Egyik lábam itt... Utazások Európában; ford. Pék Zoltán; Akadémiai, Budapest, 2014 Hátizsákkal a vadonban; ford. Pék Zoltán; Akadémiai, Budapest, 2015 A test. Útmutató azoknak, akik használják; ford. Pécsi Tibor; Akkord, Budapest, 2019 Szédült angolok, kerge marhák. Újabb jegyzetek egy kis szigetről; ford. Pék Zoltán; Akkord, Budapest, 2021
Fordítás
Jegyzetek
Források Bryson tops 'England' poll BBC News, 6 March, 2003 Bill Bryson: The accidental chancellor The Guardian, 15 November 2005 Bill Bryson Litter Pick Durham 21, 1st March 2008 Westminster setting for Bill Bryson award Royal Society of chemistry, 31 October 2005 Bill Bryson made an honorary OBE BBC News, 13 December 2006 The Main Library is being renamed 'The Bill Bryson Library'! Durham University
Kategória:Amerikai írók Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Des Moines-iek Kategória:A Royal Society tagjai