Madarász Imre (Tiszaabád, 1846. június 18. – Budapest, 1918. november 7.) református lelkész és országgyűlési képviselő.

Élete

Madarász István és Salánki Julianna tehetős polgári szülők fia. Tanulmányait Kisújszálláson kezdte, Nagykőrösön és Kecskeméten folytatta és Debrecenben végezte be 1869-ben. Mint református segédlelkész szülőföldjén kezdte meg hivataloskodását, ahonnét azonban alig néhány hónap elteltével Könyves Tóth Mihály esperes mellé hivatott Karcagra, ahol 1872. május 26-án rendes lelkész lett. 1873-ban külföldi utazást is tett Németországban, ahonnét fél év múlva visszatérve, egy Fröbel-féle gyermekkert létesítésén fáradozott, melyet 1875-ben, miután e célra 5000 forintot gyűjtött, sikerült felállítania. Később az intézetnek elnöke lett. Egyházmegyéje a heves-nagykunsági levéltár rendezésével bízta meg, aminek 1874-75-ben meg is felelt. Azután nemsokára egyházmegyei aljegyzővé, majd tanácsbíróvá, egyházkerületi képviselővé, később főjegyzővé választották és néhány hónapig mint helyettes esperes is működött. 1887-től a karcagi választókerületet képviselte függetlenségi párti programmal. A naplóbíráló bizottság tagja volt. Az ő kezdeményezésére készült Karcagon az artézi kút és befolyásának köszönhető azon 180 000 forintnyi összeg, melyet az ottani közbirtokosság között gyűjtött az elemi iskola és gimnázium számára. 1906-ig volt országgyűlési képviselő, 1907-ben megválasztották zsinati rendes tagnak.

Kisebb dolgozatai a Gyakorlati Lelkészet 1875-78. és 1880. füzeteiben.

Munkái

Egyházi beszédek, melyeket a «Gyermekkert» felállítására vonatkozólag mondott Karczagon 1873. máj. 4. és 18. Debreczen, 1873. Templomi szószék. Közönséges, alkalmi és ünnepi egyházi beszédek. Karczag, 1878. és 1882. Két füzet (Az I. 2. kiadása. Bpest, 1879. Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap 1878.) Jézus virágvasárnapi könnyei. Virágvasárnapi egyházi beszéd. Karczag, 1878.

Országgyűlési beszédei a Naplókban (1887-től) vannak.

Források

Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Magyar egyházi személyek a politikában Kategória:Országgyűlési képviselők (1887–1892) Kategória:Országgyűlési képviselők (1892–1896) Kategória:Országgyűlési képviselők (1896–1901) Kategória:Országgyűlési képviselők (1901–1905) Kategória:Abádszalókiak Kategória:1846-ban született személyek Kategória:1918-ban elhunyt személyek