Tóth László (Budapest, 1889. december 22. – Vác, 1951. szeptember 13.) író, publicista - világi katolikus újságíró.Izsák Lajos: A Mindszenti-per és Esterházy Pál ; JOG történeti szemle - 2005. 2. szám ISSN 0237-7284
Pályafutása Édesapja Tóth Imre színművész, a Nemzeti Színház és a Színművészeti Akadémia igazgatója, nagyapja Tóth József jellemszínész volt. A Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló-FőgymnasiumbanELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola Az iskola névváltozásai érettségizett 1908-ban,ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola Ismertté vált régi diákjaink majd Jénában és Párizsban is tanult, de Budapesten avatták jogi doktorrá, ahol előbb az Egyetemi Kör, később a tanulmányi bizottság elnöke volt.
1913-tól a Budapesti Hírlap párizsi levelezőjeként dolgozott, ezt követően számos lap (mint az Esti, 8 órai Újság, Pesti Tőzsde) munkatársa is volt. Álneve és betűjelei: Pongor Bálint; -hó; (-hó); -th; (-thl-); (t.l.).
1936-ban a Magyar Országgyűlés hírlaptudósítói szindikátusának elnöke, a politikai rovat vezetője és testületének tb. tagja. Ugyanebben az évben a vatikáni nemzetközi katolikus sajtó világkiállítás előkészítésének szerves résztvevője, 1937-1938 között a budapesti 34. Eucharisztikus világkongresszus sajtóirodájának vezetője, 1937-ben kormányfőtanácsos volt. 1922 és 1944 között felelős szerkesztője volt a klerikális-legitimista Nemzeti Újságnak, melyben a vezércikkeket is ő írta. Írásban szembetűnik korának hivatalos katolikus egyházpolitikája, annak minden sajátos ellentmondásos jellemzőivel. A Magyar Újságírók Egyesületének elnöke és a Katolikus Újságírók Pázmány Egyesületének főtitkára, majd alelnöke volt. A brüsszeli, marseille-i és római katolikus sajtó világkongresszuson a magyar katolikus újságírást képviselőjeként vett részt. A Bazilika Egyházközség alelnöke, a Felső Budai Katolikus esperesi kerület világi elnöke.
Az 1945. január 27-én alakított Magyar Újságírók Országos Szövetsége nem igazolta, ezután hivatásában mellőzték. 1948 decemberében letartóztatták, 1949-ben pedig a Mindszenty-perben hetedrangú vádlottként hűtlenség (kémkedés) vádjával tízévi fegyházbüntetésre ítélték. Két évvel később agyszélhűdést kapvaMarschalkó Lajos, Fiala Ferenc: Vádló Bitófák II. rész ("No Hóman, még mindig nem döglött meg?" rész); Holhome oldal - megjelent: London 1958. halt meg a váci fegyházban.
Művei A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ-jának repozitóriumában A pénztárosREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: A pénztáros (1938) MájusfaREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: Májusfa (verses színjáték, bemutató: Nemzeti Színház, Bp., 1923); Különös kérőREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: Különös kérő (regény, 1930); Ami erősebb nálunkREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: Ami erősebb nálunk (regény, 1934); A tehetségtelenREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: A tehetségtelen (regény, 1935); Magányos jegenyeREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: Magányos jegenye (regény, 1940); Arcélek az újságpapirosonREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: Arcélek az újságpapíron (cikkek, 1942); Tavaszi síp meg a többiREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: Tavaszi síp meg a többi (1942); Pénztár 9-2-igREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: Pénztár 9-2-ig (1938); Üzenetek a világbaREAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma: Üzenetek a világba (elbeszélések, Bp., 1941)
További művei Magyar vártán (cikkek, 1941); Májusi szivárvány (regény, 1931); Versek (1922)
Jegyzetek
Források Magyar Életrajzi Lexikon Magyar Katolikus Lexikon Online Tóth (hozzáférés: 2014. június 13.) Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Repozitóriuma
További információk Tomka Ferenc: Az egyházüldözés módszerei, Üldözöttek - vértanúk - hitvallók, Mindszenty bíboros "bűntársai" Új ember LIX. évfolyam 40. (2878.) - 2003. október 5. Leányfalu híres emberei. Elődeink. (hozzáférés: 2014. június 13.)
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar legitimisták Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1951-ben elhunyt személyek