Periklísz Kakúszisz (; Görögország, 1879 – ?) görög atléta, kötélhúzó, olimpiai bajnok súlyemelő.

Pályafutása Részt vett az 1904. évi nyári olimpiai játékokon, ahol kötélhúzásban is indult a görög csapattal. Rajtuk kívül még négy amerikai és egy dél-afrikai csapat vett részt. A negyeddöntőben az amerikai Southwest Turnverein of Saint Louis No. 1 csapattól kaptak ki, így a görög csapat be is fejezte az olimpiai versenyt.

Szintén ezen az olimpián indult még súlyemelésben: kétkaros emelésben aranyérmes lett.

Az 1906. évi nyári olimpiai játékokon is indult, de ez utólag nem számított hivatalos olimpiának. Ekkor ismét versenyzett súlyemelésben, de a kétkaros emelésben nem tudta megvédeni a címét.

Részt vett egy atlétikai dobószámban is: az antik stílusú diszkoszvetésben indult.

Jegyzetek

Források

Adatok Adatok

Kategória:1879-ben született személyek Kategória:A 20. században elhunyt személyek Kategória:Görög atléták Kategória:Görög kötélhúzók Kategória:Görög súlyemelők Kategória:Görög olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1904) Kategória:Olimpiai bajnokok (súlyemelés)