Juan Antonio Bardem (Madrid, 1922. június 2. – Madrid, 2002. október 30.) spanyol forgatókönyvíró, filmrendező.

Életpályája Agronómusnak készült, de a családi hagyományokat követve színész lett. 1947-ben diplomázott a Filmművészeti Főiskola rendező szakán. Előbb dokumentumfilmeket forgatott, majd a Földművelésügyi Minisztérium számára Luis García Berlanga társaságában forgatókönyveket írt. Az 1953-ban bemutatott Isten hozta Mr. Marshall! szatirikus szövegével aratta első nagy sikerét. 1953–1955 között az Objectivo főszerkesztője volt. Ezt követően önálló rendezései (Komédiások, 1954; A biciklista halála, 1955; Főutca, 1956) tették világhírűvé. 1958-ban megalapította az UNINCI céget. 1961-ben Argentínában forgatott. 1977-től képviselőként is dolgozott. A Francisco Franco-rezsim egy ízben börtönbe vetette, és csak a nemzetközi közvélemény felháborodásának hatására helyezték szabadlábra.

Művészetének jellemzője a mély humanizmus, szárnyaló képzelet, kifinomult képszerkesztés, harcos társadalom-kritika. Stílusára nagymértékben hatott Szergej Mihajlovics Eisenstein. Mint az Objectivo című folyóirat főszerkesztője, számottevő elméleti munkásságot is folytatott.

Családja Szülei: Rafael Bardem (1889–1972) és Matilde Muñoz Sampedro (1900–1969) színészek voltak. Felesége María Aguado Barbado volt. Négy gyermekük született: Miguel Bardem (1964), filmrendező, forgatókönyvíró; Juan Bardem, Rafael Bardem és Maria Bardem. Carlo Bardem (1963), Mónica Bardem (1964) és Javier Bardem (1969) színészek nagybátya volt.

Filmjei Séta egy régi háború felett (Paseo por una guerra antigua) (1948) Barajas, nemzetközi repülőtér (1950) Micsoda boldog pár! (Esa pareja feliz) (1953) Isten hozta, Mr. Marshall! (1953) Vőlegény látszatra (Novio a la vista) (1953) Sok szerencsét Pascuas! (Felices pascuas) (1954) Komédiások (1954) Tiltott fürdő (Playa prohibida) (1954) A biciklista halála (1955) Főutca (1956) Don Juan (1956) A bosszú (1958) Szonáták (1959) Délután 5-kor Madridban (1961) A szörnyű éjszaka (1961) Az ártatlanok (Los inocentes) (1962) Egy asszony járt itt (1963) A villanyzongorák (Los pianos mecánicos) (1964) A háború utolsó napja (El último día de la guerra) (1969) Chris Miller megvesztegetése (La corrupción de Chris Miller) (1973) Rejtelmes sziget (1973) A hosszú hétvége (1977) A kutya (1977) A jelölt (1978) Hét januári nap (1979) Figyelmeztetés I.-II. (1982) Egy igazi úr (1985) Lorca, egy költő halála (Lorca, muerte de un poeta) (1987–1988) Resultado final (1998)

Díjai Cannes-i Filmfesztivál Fipresci-díja (1955) A biciklista halála Sant Jordi-díj (1957, 1960, 1977) Berlini Nemzetközi Filmfesztivál UNICRIT-díja (1963) Az ártatlanok Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál Arany díja (1977, 1979) Tiszteletbeli Goya-díj (2002)

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 80-81. old. Hermann Péter: Ki Kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

További információk Filmkatalógus.hu Elhunyt Juan Antonio Bardem

Kategória:Spanyol forgatókönyvírók Kategória:Spanyol filmrendezők Kategória:Madridiak Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek