Horváth Csaba (Budapest, 1968. június 5. –) magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, kétszeres magyar bajnok, sakkolimpikon, nemzetközi versenybíró. Testvére Horváth József ugyancsak nemzetközi sakknagymester.

Pályafutása 1984-88 között öt alkalommal vett részt ifjúsági világbajnokságokon, ahol a legjobb eredménye az 1988-ban, Arnheimben elért 4-7. helye. 1994-ben és 1998-ban felnőtt magyar bajnoki címet szerzett.

1985-ben mester, 1986-ban nemzetközi mester és 1993-ban érte el a nemzetközi nagymesteri fokozatot. 1990-ben sakkedzői oklevelet szerzett, 1998-tól nemzetközi versenybíró.

2016. augusztusban az Élő-pontértéke 2507. A magyar ranglistán az aktív játékosok között a 22. helyen áll. Rapidsakkban a pontértéke 2561, villámsakkban 2554. Az eddigi legmagasabb pontértéke 2566 volt, amit 2014. júniusban ért el.

thumb|Horvath Csaba. 47° Italian Team Championship, 2015. Civitanova Marche (Italy)

Kiemelkedő versenyeredményei 1986 – 2. helyezés Oakham 1987 – 2. helyezés Debrecen, Barcza Gedeon emlékverseny 1990 – 1. helyezés Budapest, Noviki-A verseny 1991 – 1. helyezés Budapest IM verseny 1991 – 2. helyezés Ótátrafüred 1992 – 1. helyezés Budapest Eurodata verseny 1992 – 1. helyezés Zalakaros 1994 – 1. helyezés Budapest First Saturday FS08 GM verseny 1995 – 1. helyezés Velden 1995 – 1. helyezés Mravinci 1996 – 1. helyezés Budapest First Saturday FS05 GM verseny 1995 – 2. helyezés Balatonberény 1997 – 1-2. helyezés Budapest Honvéd verseny 1997 – 2. helyezés Kairó 1998 – 1. helyezés Budapest First Saturday FS12 GM verseny 1999 – 2. helyezés Budapest First Saturday FS04 GM verseny 2001 – 1. helyezés Chambéry 2001 – 2. helyezés Zalakaros 2001 – 2. helyezés Split Cvitanovic emlékverseny 2001 – 2. helyezés Helsinki Shakkinet GM verseny 2002 – 1. helyezés Budapestj First Saturday FS04 GM-A verseny 2002 – 2. helyezés Aschach 2003 – 1-3. helyezés Split 2004 – 1. helyezés Split Cvitanovic emlékverseny 2004 – 1. helyezés Chambéry 2004 – 1. helyezés Zalakaros 2005 – 1. helyezés Val Thorens 2005 – 2. helyezés Zalakaros 2006 – 2. helyezés Split 2007 – 1. helyezés Havanna Capablanca emlékverseny open 2007 – 1. helyezés Santa Clara 2007 - 3. helyezés (holtversenyben): Moncada nemzetközi nagymesterverseny, Santiago de Cuba 2007 - 2-3. helyezés Chambery 2008 - 2-4. helyezés Leiden 2009 - 3. helyezés: Split 2009 - 2. helyezés: Val Thorens 2009 - 2-3. helyezés Chambery 2010 - 2-4. helyezés Chambery 2010 - 2-3. helyezés Eupen 2010 - 1-2. helyezés Bécs 2011 - 3. helyezés: Alfred Husek emlékverseny, Németország 2012 - 1. helyezés Forio D'Ischia 2012 - 1-3. helyezés Bécs 2013 - 1-2. helyezés Montesilvano 2013 - 1. helyezés Gallipoli 2013 - 1-2. helyezés Forio 2013 - 1. helyezés Great Hopes Tournament, Budapest 2013 - 2. helyezés Magyar sakkbajnokság döntő, Gyula

Csapateredményei A magyar válogatott tagja volt az 1990-es és 1998-as sakkolimpián, valamint az 1989-es és az 1992-es Európa-bajnokságon. A MITROPA Kupán 1990-ben a 2., 1993-ban az 1., 1999-ben a 3. helyet szerezte meg a magyar válogatott tagjaként. 1993-ban egyénileg a mezőny legjobb eredményét érte el.

Díjai, elismerései Pro Urbe díj (2003) A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK sakkcsapatának tagjaként.

Jegyzetek

Források FIDE adatlap Magyar Sakkszövetség adatlapja

További információk Versenyei és játszmái

Játszmái a 365chess.com-on

Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Magyar sakkbajnokok Kategória:Élő személyek