A nemi erőszak kultúrája (angolul: rape culture) a feminista szemlélet szerint egy társadalom kultúrájának a szexuális erőszakhoz kötődő azon aspektusa, amelyben az uralkodó hierarchia és általa fenntartott kollektív morális meggyőződés normalizálja, megbocsátja vagy tolerálja a nemi erőszakot. Olyan társadalmi berendezkedés, ahol a nők és az LMBTQ emberek az erőszak folyamatos fenyegetettségének – a szexista megjegyzésektől és zaklatástól kezdve a fogdosáson és a szexuális abúzusokon át egészen a nőgyilkosságokig terjedő – széles spektrumában kénytelenek élni. A nemi alapú erőszak (angolul: gender based violance) a biológiai nem (általában a nő és férfi dichotómiában) bináris felfogásához kapcsolódó nemi szerep attitűdök egyenlőtlen elosztásából fakad.Bárd Petra, Szontagh Veronika Anna - Áldozathibáztatás kisebbségi csoportok sértettjeivel szemben (Szociológiai Szemle / A Magyar Tudományos Akadémia Repozitóriuma, 2021) A szakemberek nem akarják cserben hagyni az LMBTQI fiatalokat - Háttér Társaság sajtóközlemény, 2021.07.30.
A nemi erőszak kultúrájában gyakori viselkedési formák közé tartozik - a másodlagos victimizáció kategóriájába sorolt - az áldozat hibáztatása („minek öltözik kirívóan”, „miért mászkál este egyedül”)Keresztesi Ferenc - Videó készült a magyar áldozathibáztatásról szóló versből (24.hu, 2017.11.21.), a szexuális tárgyiasítás és a nemi erőszak relativizálása, romantizálása (pl. "a férfiak már csak ilyenek"). A nemi erőszak kultúrájával próbálták modellezni egyes csoportok társas viselkedését, például a börtönbeli nemi erőszakot és a konfliktusövezetekben a pszichológiai hadviselés eszközeként használt háborús nemi erőszakot. Országokkal kapcsolatban is állítható, hogy azok a nemi erőszak kultúráját tartják fenn.Sommers, Dr. Christina Hoff. Researching the "Rape Culture" of America . Hozzáférés ideje: 4 March 2010.
A feminista tudományos élet használja a nemierőszak-kultúra kifejezést, magyar nézőpontból nincsen teljes körű egyetértés abban, hogy pontosan mik a meghatározó elemei és azokkal milyen mértékben kell rendelkeznie egy adott társadalomnak, hogy azt a nemi erőszak kultiválójának tekintsék.
A nemi erőszak kultúrájával kapcsolatban megfigyelték, hogy más társadalmi tényezőkkel és viselkedésmódokkal korrelál. Kutatások igazolták, hogy a szexuális erőszakkal kapcsolatos mítoszok, az áldozat hibáztatása és az erőszak banalizálása korrelál a rasszizmus, a homofóbia, a transzfóbia, az életkor vagy társadalmi osztály szerinti diszkrimináció, a vallási türelmetlenség és a diszkrimináció más formáinak megjelenésével.
A nők elleni és a családon belüli erőszakot 97%-ban cisznemű férfiak követik el. A gyermekek ellen elkövetett szexuális bántalmazásos bűncselekmények vádlottjai 99%-ban szintén cisznemű férfiak.Zsirka Hella - A transzfób narratívák eredete és hatásuk a közösségre (444.hu, 2025.09.27.)Violence against women: an EU-wide survey Results at a glance - Európai Unió Alapjogi Ügynöksége, 2014
Az elképzelést számos kritika érte, dacára annak hogy 2020-as statisztikák alapján a nemi erőszakot elkövetők 95%-ban férfiak, addig az áldozatok között mindössze 5%-ban találhatóak meg nők. Akárcsak más, a férfiuralom túlkapásait kritikával illető esetekben (mint a családon belüli erőszak kapcsán), az antifeministák vitatják a feminista érvrendszer alapját képező statisztikai adatok pontosságát és érvényességét. Az arányokat érdemes figyelembe venni: Részletesebb leírás a témában a NANE jóvoltából. A tíz évvel ezelőtti hiteles magyar statisztikák a Nők joga honlapján tanulmányozhatók. A legfrissebb magyarországi adatok az Index.hu hírportál 2020-as nőnapi jelentésében olvashatóak.
Eredete és használata
Az 1970-es évek elején a feministák tudatosság-növelő kampányba kezdtek, hogy a közvélemény figyelmét felhívják a nemi erőszak valóságosságára. Alexandra Rutherford így emlékezik: „az 1970-es évekig a legtöbb amerikai azt feltételezte, hogy a nemi erőszak, a megrontás, a feleségverés ritka események.”Review of Against Our Will: Men, Women, and Rape quoted in A nemi erőszak kultúrájának megnevezése ezeknek az erőfeszítéseknek volt az egyik eredménye.
Az Encyclopedia of Rape szerint: „A »rape culture« kifejezés az 1970-es évekből, a feminizmus második hullámából ered, és a feministák gyakran a kortárs amerikai kultúra jellemzésére használják.”
A koncepciót az 1970-es évek közepén több média átvette.
1974-ben a kifejezés szerepelt a Noreen Connell és Cassandra Wilson által a New York Radical Feminists csoport számára szerkesztett Rape: The First Sourcebook for Women c. műben. Ez az egyik első olyan könyv volt, ami közvetlenül az erőszaktúlélőktől származó beszámolókat tartalmazott, felhívva a nyilvánosság figyelmét a nemi erőszak problémájára. A könyvben a feminista csoport így nyilatkozott: „végső célunk a nemi erőszak teljes megszüntetése, és ezt a célt nem lehet elérni társadalmunk forradalmi átformálása nélkül”.
Joyce E. Williams szociológiaprofesszor a „rape culture” eredetét és első használatát az 1975-ös, Margaret Lazarus és Renner Wunderlich által a Cambridge Documentary Films számára gyártott és rendezett Rape Culture című filmre vezeti vissza. Williams professzor szerint a film elsőként határozza meg a fogalmat, miközben férfiak és nők megerőszakolását a nemi erőszak nagyobb, kulturális normalizációs kontextusában tárgyalja. 2000-ben Lazarus kijelentette, hogy tudomása szerint a film használta először a kifejezést. A filmben bemutatták a DC Rape Crisis Centre működését is, együttműködésben a Prisoners Against Rape, Inc.-vel. Az alkotásban megszólaltak a nemi erőszak áldozatai és elkövetői is, továbbá szerepeltek prominens, a nemi erőszak ellen küzdő aktivisták, köztük Mary Daly, a feminista filozófus és teológus, valamint Emily Culpepper. A filmben vizsgálják azt is, ahogy a médiában a filmesek, írók, dalszövegírók, a magazinok szerzői továbbadják a nemi erőszakkal kapcsolatos attitűdöket.
1992-es, a Journal of Social Issues-ban megjelent írásukban ("A Feminist Redefinition of Rape and Sexual Assault: Historical Foundations and Change") Patricia Donat és John D'Emilio azt sugallta, hogy az eredeti kifejezés a „rape-supportive culture”Patricia Donat and John D'Emilio, "A Feminist Redefinition of Rape and Sexual Assault: Historical Foundations and Change", Journal of Social Issues, vol. 48, n. 1, 1992; published in Di Karen J. Maschke, "The legal response to violence against women", Routledge 1997, . (erőszakot támogató kultúra) volt, ami Susan Brownmiller 1975-ös könyvében, az Against Our Will: Men, Women, and Rape-ben szerepelt. Brownmiller, a New York-i Radical Feminists csoport tagja bemutatta, hogyan hagyta figyelmen kívül a nemi erőszak létezését mind a tudományos élet, mind a közvélemény. A könyvet sokan a feminizmus mérföldkövének tekintik, mely a modern, nemi erőszakkal foglalkozó tanulmányok egyik alappillére.
SlutWalk (ribiséta) A SlutWalk nevű feminista szervezetet 2011-ben alapították, egy torontói rendőrtiszt, Michael Sanguinetti nyilvános kijelentésére adott válaszként. A York Egyetem egy prevenciós fórumán az egyetemi nemi erőszak (campus rape) témájában Sanguinetti azt mondta, hogy „amennyiben a lányok szeretnék biztonságban tudni magukat, ne öltözzenek úgy, mint a ribancok”.
Az angol nyelven beszélő médiában a SlutWalk és a Besharmi Morcha mozgalmak népszerűsítették a kifejezést a tiltakozókról szóló riportok megjelentetésével. A menetek célja egyrészt a figyelem ráterelése volt a nemi erőszak kultúrájára – amit úgy definiálnak, mint a közeg, ahol „a szexuális erőszakot egyszerre láthatatlanná és elkerülhetetlenné tették” –, másrészt az, hogy megállítsa az áldozatok hibáztatását és megszégyenítését. A SlutWalk fő célja a séták szervezésével, hogy megszüntesse azt a stigmát, ami a nemi erőszak áldozataihoz tapad. Az első SlutWalk Torontóban volt, azóta számos városban szerveztek ilyet. Magyarországon ribiséta néven 2011 óta több rendezvényt is tartottak; ezeken megpróbálták arra felhívni a figyelmet, hogy a szexuális közeledésre mondott nem akkor is nemet jelent, ha az áldozat mély dekoltázsú szobalány, ha az elkövető történetesen a Nemzetközi Valutaalap elnöke, vagy egy látszólag jól működő párkapcsolatban történik, ahol korábban mindig „igent mondtak”.
Az elmélet és megjelenési formái Chris O'Sullivan szerint a szexista cselekvések gyakran a normatív nőgyűlölő gyakorlat igazolására és racionalizálására szolgálnak. Például a szexista viccek mesélése fokozza a nőkkel szembeni tiszteletlenséget és ehhez kapcsolódóan a nők jólétének figyelmen kívül hagyását. Ez utóbbira lenne példa a nemi erőszak női áldozata, akit hibáztatnak a vele megtörtént erőszakért, mert egy bizonyos módon öltözködött vagy viselkedett. O'Sullivan cikke a nők felé irányuló szexualizált erőszakot azon kontinuum folytatásaként tárgyalja, ami szerint a társadalom a női testet alapértelmezés szerint szexuálisan hozzáférhetőnek tekinti.Chris O'Sullivan, "Fraternities and the Rape Culture", in Transforming a Rape Culture, edited by Emilie Buchwald, Pamela R. Fletcher & Martha Roth,
Egyes nézetek szerint a nemi erőszak kultúrájának gyökere „a nők fölötti uralom és a nők tárgyiasítása”. A tudományos elméletek szerint azonban a nemi erőszak kultúrája nem feltétlenül vezethető vissza egyetlen kiváltó okra, és gyökerei a helyi jellegektől és más társadalmi aspektusoktól függően eltérőek lehetnek.Herman, Dianne F. "The Rape Culture ". Printed in Women: A Feminist Perspective (ed. Jo Freeman). Mcgraw Hill, 1994. Hozzáférés ideje: 18 October 2011. Például a dél-afrikai, mindent felülíró háborús kultúra, ami kihangsúlyozza a férfiasság és erőszak fontosságát olyan környezethez vezetett, amiben a nemi erőszak a norma. A kaliforniai Davis Egyetemen kiadott írás állítása szerint a fő okok között a társadalmi szabályok követésének a nőkkel való betartatása és a nemi szerepekre való kondicionálás említhető. Más nézetek szerint a nemi erőszak kultúrájában a nőket arra kondicionálják, hogy nekik kell felelősséget vállalniuk a férfiak szexualitásáért, és a nemi szerepek társadalmi konstrukciója és nőkkel való betartatása a félelmen keresztül történik.
Egy randierőszakkal foglalkozó tanulmányban megállapították, hogy a nemek közötti kommunikációs zavarok az egyetemi nemi erőszak kultúrájának fontos forrását adják. A rendőrség és a kerületi ügyészek kevéssé hajlandók eljárni a nemi erőszak azon eseteiben, ahol nem történt fizikai erőszak vagy az áldozat valamilyen kapcsolatban állt az elkövetővel, amit szintén a randierőszak és az egyetemen történő nemi erőszak motivációi között említenek. Egyes esetekben a kollégiumok negatívan álltak az erőszakot bejelentő áldozatokhoz, tovább nehezítve ezzel a hallgatókat ért támadások dokumentálását és rendészeti kezelését, melyek közzététele pedig az USA-ban kötelező jellegű, a Clery Act írja elő.
A nemi erőszak kultúrája szorosan kapcsolódik továbbá az áldozat hibáztatásához és a slut-shaminghez („ribancnak bélyegezés”), ahol a nemi erőszak áldozatait tekintik felelősnek azért, hogy megerőszakolták őket, és egyes érvelések szerint ezt az összekapcsolást az olyan társadalmi légkör váltja ki, ami a női szexualitást általában szégyenteljesnek tekinti. A nemi erőszak kultúrájának indikátora az is, ha az erőszaktevések jelentős részét nem jelentik be a rendőrségen, mert ott úgysem hinnék el a történteket; a nemi erőszakot nem jelentő nők 6%-a hivatkozott arra, hogy a rendőrség nem hinne neki.