Somogyi László karmester, a magas színvonalú magyarországi karmesterképzés megteremtője.

Élete Dr. Somogyi (Spitzer) Lajos (1868–1910)Somogyi Lajos gyászjelentései (1910. augusztus 24.) Pesti Hírlap, 32. évfolyam, 201. szám orvos és Kohn Berta fia. Zenei előtanulmányai (hegedű, zongora) után a budapesti Zeneakadémián 1935-ben végzett Kodály Zoltán (zeneszerzés) növendékeként. 1935-ben Brüsszelben Hermann Scherchen tanítványa volt. 1932-től 1936-ig a Budapesti Hangversenyzenekar hegedűse volt. 1936-ban vezényelte első hangversenyét a Zeneakadémia nagytermében, majd holland, belga, olasz városokban és Bécsben szerepelt.

1939-ben megalapította a zsidótörvények miatt állás nélkül maradt muzsikusok számára megélhetést nyújtó Goldmark Zenekart, amelynek vezetője is lett. 1945 és 1950 között a Budapest Székesfővárosi Szimfonikus Zenekar karmestereként működött. 1949-ben vette át a Zeneművészeti Főiskolán a karnagyképző vezetését Ferencsik Jánostól. A Zeneakadémián alkalmazott „Somogyi-módszer” a Scherchen által megalapozott pedagógia nagyszerű és inspirált továbbfejlesztése volt. 1951-től 1956-ig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere volt.

1956-ban elhagyta Magyarországot és előbb Nyugat-Európában, majd az 1960-as évektől az Egyesült Államokban dolgozott. 1964 és 1970 között a New York Állam-beli Rochester Symphony Orchestra zeneigazgatója volt. Az 1970-es években visszatért Európába és Genfben telepedett le. le. Tanított a sienai Accademia Musicale Chigianán, valamint 1979 és 1982 között a szombathelyi Bartók Szemináriumon.

Magánélete Házastársa Laub Jakab és Winternitz Hildegard lánya, Julianna volt, akit 1933. október 24-én Budapesten vett nőül.

Díjai, elismerései Kossuth-díj (1951) Érdemes művész (1952) Kiváló művész (1955)

Irodalom Kerekes István: Volt egyszer egy magyar karmester. Somogyi László és kora. 2., bőv., jav. kiadás. Budapest, 2006. Xynmios.

Jegyzetek

Források

Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994 Somogyi László az OMIKE oldalán Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei lexikon I-III. Átdolgozott új kiadás. Főszerk. dr. Bartha Dénes, szerk. Tóth Margit. Budapest, Zeneműkiadó Vállalat, 1965 Búcsúzunk (1988. július 1.) Muzsika, 31. évfolyam, 7. szám

Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Magyar emigránsok Svájcban