A caracasi metróhálózat (Metro de Caracas) Venezuela fővárosának egyik tömegközlekedési lehetősége. A hálózatot az állami kézben lévő Compañía Anónima Metro de Caracas üzemelteti 1977 óta. A cég alapítója José González-Lander, aki a projekt 1960-as évekbeli elindításától három évtizedig vezette a vállalkozást.
A caracasi metró vonalai Vonal Végállomások Táv Állomások száma Megjegyzés1-es (narancssárga) Propatria ↔ Palo Verde 20,4 km22Az eredeti 8 állomásos 1983. január 3-án kezdte meg működését. Azóta háromszor újították fel, legutóbb 1989-ben. Az egyes vonal az egyetlen, ahol felújításokat végeztek.2-es (zöld)El Silencio ↔ Zoológico 18,6 km 11 1987. október 4-én nyílt meg, azóta az El Silencióig elér.3-as (kék)Plaza Venezuela ↔ La Rinconada 10,4 km 9 Az eredeti metróvonal 1994. december 18-án indult, Plaza Venezuela és El Valle között járt. 2006-ban részlegesen kiterjesztették, és La Rinconada lett a végállomás. A vonal 2010-ben lett teljesen kész. 4-es (piros)Las Adjuntas ↔ Zona Rental 23,1 km 14 Mivel szinte mindenhol átszállási lehetőség van a 2-es vonalhoz, az üzemeltetők nem tesznek különbséget a két vonal között, azt leszámítva, hogy mások a végállomások.
Térkép
Incidensek 2007. július 30-án egy ember meghalt és 11 megsérült egy ütközés során. A baleset 9:09-kor történt, amikor egy Propatria felé haladó szerelvény megállt a megállóban, és az utána érkező szerelvény nekiütközött. Sokat vitatkoznak azon, mi lehetett a baleset oka, sokan úgy vélik, a La Hoyada állomás irányítóterméből nem kapcsolták be a közeledő vonat automatikus fékezési rendszerét, aminek meg kell történnie, ha két vonat túl közel kerül egymáshoz. A metró 24 éves történetének ez volt az első balesete. 2010. november 12-én 33 tüntetőt tartóztattak le a Propatria állomás előtt. A demonstrálók a metró egyre romló állapota miatt tüntettek.
Források
Kapcsolódód szócikkek Tömegközlekedés
Kategória:Dél-amerikai metróhálózatok Kategória:Caracas Kategória:Venezuela vasúti közlekedése