Nagy Sándor (Füzesgyarmat, 1858. november 15. – Budapest, 1886. június 20.) irodalomtörténész, bölcseleti doktor, okleveles tanár és a Magyar Nemzeti Múzeumi Könyvtár gyakornoka.
Élete
Szerény anyagi viszonyok között kezdte meg gimnáziumi tanulmányait Békésen, majd Késmárkon folytatta, ahonnét fényes eredményű vizsgálattal ment a fővárosba, hogy bölcseleti tanulmányait folytassa. Különösen az irodalomtörténetből, történelemből és ennek segédtudományaiból képezte magát. Mint végzett egyetemi bölcselethallgatót a Magyar Nemzeti Múzeumi Könyvtárnál gyakornokként alkalmazták és a kézirati gyűjteményhez osztották be, ahol nagy tevékenységet fejtett ki és egész lelkesedéssel hozzá fogott a könyvtártudományi, kézirattani és bibliográfiai ismeretek elsajátításához, melyekben igen szép haladást tett. Rendszeres kivonatokat és indexeket készített a Petzhold-féle Anzeiger für Bibliographie und Bibliothekwissenschaft és a Naumann-féle Serapeum című bibliográfiai és könyvtártudományi szakfolyóiratok 40, illetőleg 30 éves folyamaihoz, melyeknek a könyvtár igen jó hasznát vette. A Magyar Könyv-Szemlének öt évig szorgalmas belmunkatársa volt. Meghalt 1886. június 20-án Budapesten véletlen baleset (a Szent Gellért hegyéről lebukás) következtében.
Cikkei a Magyar Könyv-Szemlében (1883. Horvát István kéziratai a Magyar Nemzeti Múzeumban); a Turulban (1883. Heraldikai és sphragistikai kéziratok a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában); a Ludovika Akadémia Közlönyében (1884. Hadügyünk állapota I. Lajos korában 1342-1382.); az Egyetemes Philologiai Közlönyben (1885. Adalékok a XVI-XVII. századi elbeszélő költészetünk irodalmához, 1886. könyvism., 1887. Gyöngyösi István műfordításai); a Művészeti Szemlében (1885. A népmysteriumok kérdése); az Irodalomtörténeti Közleményekben (1895. A tanodai dráma előzményei hazánkban, közli hátrahagyott irataiból testvére Nagy Lajos).
Művei Sztárai Mihály élete és művei. Irodalomtörténeti tanulmány. Budapest, 1883. (Ism. P. Napló 239., Egyetértés 241. sz., Egyet. Philol. Közlöny). Hazai tanodai drámák a m. n. múzeum könyvtárában. Budapest, 1883. (Különnyomat a M. Könyv-Szemléből. Németül az Ungar. Revuben). Szombatos-codexek. Budapest, 1884. (Értekezések a nyelv- és széptud. köréből XII. 2.).
Jegyzetek
Források
Magyar életrajzi lexikon
Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Hontfüzesgyarmatiak Kategória:1858-ban született személyek Kategória:1886-ban elhunyt személyek