A The Vamps brit együttes, van egy skót tagja is. Tagjai: James McVey, Bradley Simpson, Tristan Evans és Connor Ball. Első videóklipjük hozta meg sikerüket, majd a Virgin EMI Records kiadóval kötöttek lemezszerződést. Első kislemezük, a Wild Heart 2014. január 19-én jelent meg.
Története
A kezdetek Bradley Simpson kezdetben más előadók dalait dolgozta fel. Első saját készítésű videóját 2010. február 14-én töltötte fel a YouTube-ra. A legnépszerűbb felvételén Alex Care Too Lose című számát énekli. A kisfilm nézettsége meghaladja a 700 ezret.
James McVey is dolgozott fel számokat, így találkozott Braddel. Pár hónap múlva találkoztak Tristan Evans-szal, aki dobosként állt be a zenekarba, majd egy év múlva Connor Ball gitáros is csatlakozott az együtteshez. Videót is keszítettek: máig fent van a YouTube-on. Megalakult a The Vamps. A négy srác más énekesek és együttesek dalait dolgozta fel, és osztotta meg a világgal.
Miután teljes lett a zenekar, együtt elkezdtek saját dalokat írni. Első daluk – amihez videóklip is készült – 2013. augusztus 6-án került fel az internetre. A szám a Can We Dance címet kapta. Már több mint 82 millióan tekintették meg, és az Egyesült Királyságban a slágerlista a második helyéig jutott.
Még ebben az évben, decemberben ismét videóklipet készítettek, Wild Heart címmel.
2013-ban három díjra is jelölték őket. Mindhármat elnyerték.
2013-ban két koncertkörúton vettek részt: először McFly, majd Selena Gomez turnéján léptek fel, és egy saját „mini”turnéjuk is volt. 2014-ben részt vettek Taylor Swift, R5, és a The Wanted turnéján. Júliusban kezdődött Austin Mahone turnéja, amire a The Vamps-ot is meghívták. Szeptemberben az Egyesült Királyságban kezdődött saját koncertkörútjuk, a Meet The Vamps Tour.
Diszkográfia
Albumok Meet The Vamps (2014) Wake Up (2015) Night & Day (Night Editon) (2017)
Középlemezek (EP) Can We Dance (2013) Wild Heart (2014) Last Night (2014) Somebody To You (2014) Oh Cecilia (2014) Wake Up (2015) The Christmas EP (2015) All Night (2016) Middle Of The Night (2017) Missing You EP (2019)
Kislemezek (Single) Can We Dance (2013) Wild Heart (2014) Last Night (2014) Somebody To You (ft. Demi Lovato) (2014) Oh Cecilia (Breaking My Heart) (ft. Shawn Mendes) (2014) Wake Up (2015) I Found A Girl (ft. Omi) (2016) All Night (ft. Matoma) (2016) Middle Of The Night (ft. Martin Jensen) (2017) Hands (ft. Sabrina Carpenter & Mike Perry) (2017) Personal (ft. Maggie Lindemann) (2017) Hair Too Long (2018)
Kislemezek közreműködő előadóként Beliya (ft. Vishal-Shekhar) (2016) Staying Up (ft. Matoma) (2017)
Díjak és jelölések +DíjátadóÉvKategóriaJelöltEredmény4Music Video Honours2013Your Best BreakthroughThe VampsMegnyertThe Hot Hits AwardsFavourite New ArtistBest GroupBBC Radio 1 Teen Awards2014Friday Download's Best Breakthrough AwardBest British GroupBest British Single"Last Night"Melty Future AwardsPrix Spécial InternationalThe VampsUK Favourite BreakthroughRadio Disney Music AwardsThe Freshest-Best New ArtistJelöltTeen Choice AwardsLove Song"Somebody To You" (ft. Demi Lovato)Breakout GroupThe VampsWorld Music AwardsWorld's Best Song"Can We Dance""Wild Heart"World's Best Video"Can We Dance""Wild Heart"World's Best AlbumMeet The VampsWorld's Best GroupThe VampsWorld's Best Live ActScottish Awards2015Scottish Fashion Icon of The YearConnor BallMegnyertBBC Radio 1 Teen Awards2016Best British GroupThe VampsTeen Choice Awards2016Choice Song Group"Wake Up"Teen Choice Awards2017Choice Music GroupThe Vamps?
Turnék +ÉvTurnéMegjegyzés2013Memory Lane Tour (McFly) Stars Dance Tour (Selena Gomez)UK + 2013. szept. 7-8Mini turné2014Red Tour (Taylor Swift)londoni koncertekLouder World Tour (R5)BirminghamWord of Mouth Tour (The Wanted)UK, ÍrországLive on Tour (Austin Mahone)Észak-AmerikaMeet The Vamps TourUK2015The Vamps Asia-Pacific 2015 TourThe Vamps 2015 UK Arena TourThe Vamps North American Tour2016Wake Up World Tour2017The Vamps 2017 World TourThe Glory Days Tour (Little Mix)EurópaThe Vamps Up Close and Personal TourUK 2019-ben indultak a Four Corners Tour-ra amiben az Egyesült Királyságba,Európába és Ázsiába is ellátogatnak.
Közösségi média Az együttes honlapja: http://www.thevamps.net/ Twitter @TheVampsBand @TheVampsBrad @TheVampsCon @TheVampsJames @TheVampsTristan Instagram @thevamps @bradleywillsimpson @connorball jamesmcvey thevampstris
Források The Vamps című angol Wikipédia-szócikk
Kategória:Brit popegyüttesek Kategória:2012-ben alakult együttesek