A a hagyományos kínai világnézet szerint magát a világegyetemet betöltő, alkotó alapanyag, energia vagy természeti erő. Eszerint a világon minden létező a mozgásának és átalakulásának eredménye. Így magát az emberi testet is a alakítja ki, illetve az élet létrejöttének egyik tényezője. A koncepciója alapvető részét képezi mind a hagyományos, mind pedig a modern kínai kultúrának. A kínai filozófiai aspektusain túl jelentős szerepe van a hagyományos kínai orvoslásban, a harcművészetekben, a ban, de fogalomként megjelenik a hagyományos kínai festészettel és irodalommal kapcsolatos esztétikai művekben is. Nyugaton egyfajta energiaként vagy életerőként értelmezik, gyakorta így is fordítják. A vel rokonítható, vagy ahhoz hasonló erő, energiaáramlás más kultúrkörökben, mitológiákban vagy vallásokban is megtalálható. Nyugati tudományos módszerekkel a létezését nem sikerült igazolni.
Etimológia bélyegkép|jobb|300px
A 氣 írásjegy eredetének, eredeti jelentésének egyik lehetséges magyarázata szerint a nek megfelelő írásjegy előfordul a - és -kori feliratokon, de ekkor a jelentése még egészen más: ‘kérni’, ‘befejezni’ (vö. 乞 ). Elképzelhető, hogy az ‘ételadomány’ értelme tekinthető valamilyen módon a későbbi jelentés előzményének, mivel az egyik értelmezés szerint a szó eredetileg az ételekben, italokban és a levegőben, tehát az élethez szükséges forrásokban jelen lévő anyagi jellegű erőre utalt.
A másik feltételezés szerint eredetileg a különféle gőzök, felhők jelölésére szolgált, mivel a jóslócsontokon szereplő legkorábbi változata mindössze három hullámos vonalból állt. Egyes elképzelések szerint ez a hideg levegőben látszó lehelet képe lehet. Ezt látszik alátámasztani a Han-korban, i. sz. 100 körül összeállított etimológiai szótár, a értelmezése, amely egyértelműen a felhővel kapcsolatos párával ( 雲氣) köti össze.
Ezt a képjelet később a 气 formába írták, amely ma az írásjegy egyszerűsített formája is. A -korban ez kiegészült az önmagában „főtt rizs” jelentésű 米 elemmel, így a népszerű magyarázatok szerint az írásjegy a gőzölgő, forró főtt rizs képe.
Megjegyzendő, hogy a 氣 írásjegynek létezik egy korai változata 炁 formában is, amelyet később a taoista szövegekben használtak előszeretettel. Ez a változat a 无 írásjegyelem és a 灬 (火) „tűz” jelentésű radikális összevonása. A 无 írásjegyelem ma a „nincs” jelentésű 無 írásjegy egyszerűsített változata, így sok értelmező az írásjegy eredeti jelentését a „nincs” + „tűz” jelentések összevonásával próbálja magyarázni.
A levegőn és az ételeken kívül gyakori még a szintén az élet fenntartását szolgáló vérrel történő összekapcsolása is. Erre található példa a Konfuciusz tanítását összegző Beszélgetések és mondások című műben:
Azonban a ilyen összefüggésben csak a Hadakozó fejedelemségek korától jelenik meg.
Filozófiai vonatkozása right|thumb|A írásjegy hagyományos változata. right|thumb|A kalligrafikus változata. Az i. e. 5–3. századra fokozatosan előtérbe került az az elképzelés, hogy az egész világnak van egy általános összetevője, ami nem más, mint a . Minden konkrét létező létrejötte a összesűrűsödésének, halála pedig a szétszóródásának eredménye. A Han-kori kozmogóniákban a két típusú megnyilvánulásának következtében keletkeznek a nek és nak megfelelő dualitások, illetve az öt elem sem más, mint a tér- és időbeli megnyilvánulása. Ugyanakkor az i. e. 5–4. században az összefüggés ebben a formában még nem volt ilyen egyértelmű, amint ezt egy ból származó részlet is mutatja:
A ről alkotott elképzelések az i. e. 4–3. századi Kínában nem korlátozódtak a természetbölcseleti kategóriába sorolható írásokra, hanem különböző bölcseleti iskolákhoz tartozó művekben is megjelennek. Az Út és Erény könyve 42. verse meglehetősen jól tükrözi a korabeli természetbölcseleti elképzeléseket:
Menciusz szerint az erényes viselkedéshez szükség van egészséges re, amelyet az emberi akaratnak kell szelíden vezetnie, hogy végül megfelelő tettek révén „áradó ”-vé ( 浩然之氣) váljék. A 《管子》 內業 (49.) fejezete már meglehetős részletességgel foglalkozik a táplálásával.
Az i. e. 2. században íródott, alapvetően taoista szellemiségű című filozófiai traktátusban található világteremtés-leírás szerint a nek alapvető szerepe van:
bélyegkép|jobb|200px|A (1020-1077) filozófus, aki a újszerű értelmezését adta. A középkorban megjelenő neokonfucianizmus kozmogóniai iskolájának képviselőinek elméletében különlegesen hangsúlyos nyomatékot kap a fogalmának értelmezése. E teoretikusok közül is kiemelkedik 張載 (1020-1077), aki szerint a „Nagy Eredőpont szüli a két formát (t és a ot)”, de számára a Nagy Eredőpont nem más, mint maga a . Fő művében, a Helyes tanítás kezdők számára ( 《正蒙》) című értekezésében a folytonos összesűrűsödéséről és szétszóródásáról fejti ki gondolatait:
A neokonfuciánus tanításban jelentős szerepet kap a li 理, vagyis az „alapelv”, a „törvény” fogalma is, amely „örökkévaló, sem hozzáadni, sem elvenni nem lehet belőle”. ezt az elméletet egészítette ki a egy egészen sajátos értelmezésével, amely szerint a nem más, mint az anyag. A összegyűjtött irodalmi írásai ( 《朱子大全文集》) 58. fejezetében a következők olvashatók:
A mester osztályozott mondásainak ( 《朱子語類》) 1. fejezetében pedig azt írja:
Szerepe a hagyományos kínai orvoslásban
A hagyományos kínai orvoslásban a alapvető jelentőséggel bír. Szerepét leginkább Kína első, legrégebbinek tartott orvosi, gyógyászati műveinek gyűjteménye, A Sárga Császár belső könyvei alapján lehet megérteni. E szövegek szerint a nem más, mint magát a világegyetemet alkotó alapanyag, s a világon minden létező a mozgásának és átalakulásának eredménye. Így magát az emberi testet is a alakítja ki, illetve az élet létrejöttének egyik tényezője. A lehet jellegű ( 陽氣), például a légzés, vagy az ég je, és lehet jellegű ( 陰氣), például a táplálékok je, vagy a föld je. Ezenkívül a szerves szövetek élettani működése közben létrejövő , például a különböző belső szervek je. Jóllehet, hagyományos értelemben csak egyetlen létezik, de mivel a gyakorlatban többféle megnyilvánulása lehetséges, épp ezért a „típusait” egy-egy állandó jelzővel különböztetik meg, amely vagy az elhelyezkedésére, vagy a funkciójára utal. Ezek a következők:
精氣, amely a hez 精, vagyis magához az életesszenciához kapcsolódó . Két részből tevődik össze: 1.) A veleszületett , amely a fogantatás pillanatában, a szülőktől származik. Ez nem képes a megújulásra. 2.) A szerzett , vagyis a táplálékok je, amely az emésztéssel és a táplálékok felszívódásával keletkezik. Mindkettőt a vese raktározza. Tiszta ( 清氣), amely más néven az égi ( 天氣), a természetben létező , amelyet az élőlények a levegővel együtt lélegeznek be, épp ezért a tüdőn keresztül jut a szervezetbe. A táplálék vel együtt alkotja az ősi t (lásd lejjebb). Eredeti ( 元/原氣), vagy másik nevén: valódi ( 真氣). Az emberi test jei közül ez a legfontosabb. Elsősorban a veleszületett átalakulásából jön létre. Ősi ( 宗氣) a tüdő által belélegzett tiszta , valamint a lép és a gyomor által a keringésbe juttatott táplálék egyesüléséből jön létre. Legfontosabb feladata a tüdő légzésének és a szív vérkeringésének serkentése, támogatása. Tápláló ( 營氣) a lép és a gyomor által feldolgozott táplálékok jéből származik, az ételek jének legkiválóbb összetevői alkotják. A vérrel együtt kering, követve a csatornákat bejárja az egész testet. Védő ( 衛氣) a egyik része, melynek feladata a test felszínének védelme a külső kórtényezők támadásától, a verejtékmirigyek nyílásának és a test hőmérsékletének szabályozása, a szervek melegítése stb. A szervek je, melyet mindig az adott belső szerv nevével jelölnek, például: máj-, vese-, szív- stb. Rendes ( 正氣) az eredeti , az ősi , a és a védő együttesének, vagyis a szervek összes jének összefoglaló neve.
A szervezetet külső kórtényezők, az úgynevezett 邪 is megtámadhatja és működésében zavart kelthet. A elsődleges jelentése: 'ártalmas', 'gonosz'. A szakirodalomban gyakorta ezt is egyfajta ként értelmezik, ilyenkor a ként 邪氣, vagyis kóros ként utalnak rá. Ennek szerepéről ír A Sárga Császár belső könyvei gyűjtemény első kötetének, az Egyszerű kérdések című műnek a 22. fejezete is:
A fent ismertetett megnyilvánulási formáinak a hagyományos kínai orvoslásban öt alapvető funkcióját különböztetik meg. Ezek a következők:
a relatív állandóság megőrzése ( 固攝) a folyadékok és szilárd anyagok megfelelő mozgatása, termelése, érpályában tartása által, serkentés ( 推動): a intézi a szervezet folyamatainak ellátását, gyorsítását, így segítve általánosságban az anyagcserét s ezáltal a fejlődést és a növekedést, a melegítés ( 溫煦): a „testkazán-funkció” teszi lehetővé, hogy a külső károsító behatások ellenére a szervezet mindig a lehető legoptimálisabb hőmérsékleten működjék, a védelem ( 防御): a szervezet je igyekszik megakadályozni, hogy a külső károsító tényezők a külső vagy belső védőrétegen – a bőrön és nyálkahártyákon – keresztül behatolva felborítsák az egyensúlyi állapotot. az átalakítás ( 氣化): a felvett folyadékoknak és szilárd táplálékoknak a test életet adó anyagaivá kell átalakulniuk, s az így keletkezett szerves folyadékokat és vért megfelelően keringetni, eloszlatni szükséges.
bélyegkép|jobb|250px|Az egyik meridiánon elhelyezkedő akupunktúrás pontok ábrázolása egy Ming-kori ábrán. A meridiánokban vagy csatornákban a keringése szoros kapcsolatban áll az öt elemmel. Az energiakeringésben egymást követően vesznek részt az ugyanahhoz az elemhez tartozó és meridiánok. Mivel a meridiánokban keringő a tüdőben nyeri el végleges összetételét s annak meridiánján keresztül lép ki a felszínre, ezért a napi energiakeringési ciklust is a tüdő-meridián indítja el. A a test hosszában az egyes meridiánokban felváltva centrifugálisan vagy centripetálisan halad; a központból a periféria felé áramlik az energia az alsó végtag meridiánjaiban és a felső végtag meridiánjaiban, majd onnan a központ felé a felső végtagok meridiánjaiban és az alsó végtagok meridiánjaiban. A klasszikus akupunktúrás keringés három ciklusra (energiakörre) osztható, ezeket az alábbi táblázat mutatja.Erről bővebben lásd:
A keringés ciklusai:
1. ciklus 2. ciklus 3. ciklus A mellkasról a kézhez Tüdő Szív Szívburok A kezekről az arcra Vastagbél Vékonybél Hármas melegítő Az arcról a lábakhoz Gyomor Húgyhólyag Epehólyag A lábakról a mellkasra Lép Vese Máj
A meridiánokban a mennyisége nem állandó, hanem egy meghatározott napirendet követ. A nap bizonyos szakaszában az egyes pályákon az energia mennyisége maximális, ez az az időszak, amikor lehetőség szerint el kell végezni a szabályozását. A meridiánok energiatartalma 12 óra elteltével a minimálisra csökken. Ez a gyakorlatban azért fontos, mert ilyenkor a biológiai órán szemben lévő meridián kezelésével is befolyásolható a -áramlás.
A -telítettség napi ciklusa:
Szerv Óra Tüdő 3:00–5:00 Vastagbél 5:00–7:00 Gyomor 7:00–9:00 Lép 9:00–11:00 Szív 11:00–13:00 Vékonybél 13:00–15:00 Húgyhólyag 15:00–17:00 Vese 17:00–19:00 Szívburok 19:00–21:00 Hármas melegítő 21:00–23:00 Epehólyag 23:00–1:00 Máj 1:00–3:00 Az akupunktúrában és a moxibúcióban
bélyegkép|jobb|250px|Az akupunktúrás kezeléshez használt tűk.