Pataki Zsolt (Debrecen, 1995. április 13. –) magyar középhátvéd, jelenleg a Békéscsaba 1912 Előre játékosa.

Pályafutása Klubcsapatban 2011-ben a Debreceni VSC U19-es csapatából Olaszországba szerződött. Másfél évig szerepelt Parma FC primavera-együttesében, valamint az olasz harmadik osztályt is megjárta. 2014-ben a téli felkészüléskor csatlakozott az NB II-es Békéscsaba 1912 Előre csapatához.Olaszországból erősítenének, rangado.24.hu

A válogatottban 2009-ben a XXXI. Jonatán Kupán az U15-ös korosztályban húzta magára először a címeres mezt és tagja volt a 4-0-s győzelmet arató utánpótlás csapatnak a román U16-os Viorel Mateianu ellen,Győzelemmel mutatkozott be a válogatott, mlsz.hu majd a válogatottal meg is nyerték a tornát.Megnyerte a Jonatán Kupát a válogatott, mlsz.hu.hu 2011-ben stabil embernek számított Pisont István szövetségi edző U16-os és U17-es válogatottjában, hiszen a középhátvéd a 24 csapatos Ciocara nemzetközi tornán a magyar együttes mindhárom csoportmérkőzésén végig pályán volt, sőt a nyitó mérkőzésen góllal is hozzájárult a sikerhez.Nem kaptak ki, mégis vége a római kirándulásnak, dehir.huEdzőtáborban az U17-es válogatott, mlsz.hu 2013-ban tagja volt a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságra készülő, Mészöly Géza által irányított labdarúgó-válogatott keretének.Tavaszi időben meccsel az U18-as válogatott, hatharom.com

Sikerei, díjai U15 Magyarország 2009 - XXXI. Jonatán Kupa 1. hely

U17 Magyarország 2011 - Syrenka Kupa 4. hely

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források Adatlapja a transfermarkt.co.uk oldalon Adatlapja a int.soccerway.com oldalon

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Békéscsabai Előre labdarúgói Kategória:Debreceniek Kategória:Élő személyek