Willy Birgel, született Wilhelm Maria Birgel (Köln, 1891. szeptember 19. – Dübendorf, 1973. december 29.) német színész.

Életpályája Orvosnak készült, de tanulmányait abbahagyva színiiskolát végzett. Vidéken, majd Berlinben szerepelt különböző színpadokon mint szerelmes hős. 1912–1913 között, valamint 1915-ben Kölnben szerepelt. 1913–1915 között Bonnban lépett fel. 1916-ban Koblenzben játszott. 1915–1918 között részt vett az első világháborúban Szerbia és Franciaország tisztjeként. 1919–1924 között a Theater Aachen tagja volt. 1924–1934 között a Mannheimi Nemzeti Színház tagja volt. Az 1930-as évek elején kezdett filmezni. Az 1930-as, 1940-es évek kedvelt sztárja volt. Az 1950-es években ő volt az egyik leghíresebb német színész. Az 1960-as évek elején a televízió számára kezdett dolgozni.

1973-ban hunyt el szívelégtelenségben.

Főként a hajlíthatatlan férfi típusának megtestesítője volt. Utolsó éveiben áttért az ironikus rezonőr szerepekre.

Magánélete 1913–1940 között Carola Cajetan volt a felesége. 1940–1968 között Charlotte Michael volt a párja.

Filmjei Woronzeff herceg (Fürst Woronzeff) (1934) Barcarole (1935) Szent Johanna (Das Mädchen Johanna) (1935) Fekete rózsák (Schwarze Rosen) (1935) Árulók (Verräter) (1936) Új partok felé (1937) Fanny Elssler (1937) Kék róka (1938) Hétpecsétes titok (1939) Egy királynő szíve (1940) Ellenségek (1940) A becsület lovasa (1941) A dicsőség ára (1942) Rejtély (1943) Zene Salzburgban (Musik in Salzburg) (1944) Isten veled Krisztina (Leb' wohl, Christina) (1945) Tegnap és holnap között (Zwischen gestern und morgen) (1947) Az örök játék (Das ewige Spiel) (1951) Heidi (1952) Csillagok Colombo felett (Sterne über Colombo) (1953) A maharadzsa foglya (Die Gefangene des Maharadscha) (1954) Wronsky lovaskapitány (Rittmeister Wronski) (1954) Halottak szigete (Die Toteninsel) (1955) Heidi és Péter (Heidi und Peter) (1955) Rózsák Bettinának (Rosen für Bettina) (1956) Egy szív hazatér (Ein Herz kehrt heim) (1956) A lelkész és a lány (Der Priester und das Mädchen) (1958) Románc Velencében (Romanze in Venedig) (1962) Szeplők (Sommersprossen) (1968)

Díjai Bambi-díj (1960) Német Filmdíj (1966)

Jegyzetek

Fordítás

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 115-116. old.

További információk

Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Német színészek Kategória:Kölniek