bélyeg|Szülőháza Wuppertalban
Friedrich Engels, elterjedt magyaros formában Engels Frigyes (Barmen, 1820. november 28. – London, 1895. augusztus 5.) német kereskedő, iparmágnás, társadalomtudós, író, filozófus, politikai teoretikus, a szociográfia műfajának megteremtője. Barátja, Karl Marx mellett a Kommunista kiáltvány társszerzője és a marxizmus tudományos elméletének megalapozója.
Élete Gyermekkor, ifjúság Friedrich Engels 1820. november 28-án született a poroszországi Barmenben (ma Wuppertal, Németország), mely abban az időben dinamikusan fejlődő iparváros volt. Textilgyáros apja a kálvinista és puritán hagyományokat ötvöző, szigorú vallásosságot hirdető, pietista szellemben nevelte gyerekeit. Ebben a légkörben még Goethe is erkölcstelennek számított. Engels tizennégy éves koráig a helyi reáliskolában tanult, ahol viszonylag alapos fizikai, kémiai és francia tudást szerzett.
bélyeg|Friedrich Engels (1836) 1834-ben a szomszédos Elberfeld gimnáziumában folytatta tanulmányait, mely az egyik legjobb poroszországi középiskolának számított. Elberfeldben szabadabb szellem uralkodott, mint Barmenben, a gimnázium tanári karában is több szabadelvű tanár volt, s Engelsre nagy hatást tett a történelmet és irodalmat tanító Dr. Clausen. Szenvedélyesen tanulta a történelmet és az irodalmat, az ógörögöt és a latin nyelvet olyan jól elsajátította, hogy a klasszikus szövegeket szótár nélkül olvasta.
Engels humoros és életvidám természete apját aggodalommal töltötte el fia jövőjét illetően. Hogy állandó felügyelet alatt legyen, a gimnázium igazgatójához adta albérletbe. „Egy öregasszony, aki valaha a házukban lakott, visszaemlékezett arra, hogy egy ízben látta Engelst, amint fényes nappal lámpával a kezében jelent meg és kijelentette, hogy embert keres, mint Diogenész.” A családi szigor elleni első lázadási kísérlete vallásos formát öltött, s 16 évesen a kereszténység valamiféle új értelmezésével emberibb vallásfelfogást keresett, amit ekkoriban írt egyik verse is kifejezett, melyben Krisztushoz könyörgött, hogy „fogadja el és mentse meg a lelkét”. 1837. márciusi konfirmációján tanúsított jámbor és áhítatos magatartása elismerésre késztette a jelenlevőket. Az ifjú Engels törekvése az igaz hit keresésére, a vallás újraértelmezésére szülei elutasító, rideg, dogmatikus vallásosságával találkozott.
Engels a gimnázium elvégzése után jogot szeretett volna tanulni, de apja kívánságára 1837 októberében, egy évvel érettségije előtt megszakította tanulmányait. Végbizonyítványa szerint különös tehetsége volt a nyelvekhez (latin, görög, német, francia) és a hittan, történelem, földrajz, matematika, fizika tárgyakban is szép eredményeket mutatott fel. A gimnázium félbehagyása után egy évet a szülői házban töltött, a jövőbeli foglalkozására való felkészülés részeként. A számára nyomasztó légkörből versek, novellák írásába menekült, s tagja volt egy fiatal költőkből, költészetbarátokból álló körnek, melyben felolvasták és kritikai elemzéseknek vetették alá egymás alkotásait.
Bréma bélyegkép|jobbra|Bréma, kikötői életkép (1837) 1838. augusztus végén Brémába utazott, azzal a céllal, hogy kereskedelmi ismereteit bővítse. „Heinrich Leupold, szász konzulnál, apja barátjánál állt munkába, akinek nagy exportvállalata főleg a sziléziai vászon amerikai kivitelével foglalkozott. Ez a vallási és politikai tekintetben egyaránt igen konzervatív kereskedő úgy látszik garanciát jelentett az öreg Engels számára a tekintetben, hogy fia továbbra is olyan nevelésben részesül majd, mint az apai házban.”
Bréma mint a világkereskedelem egyik fontos kikötővárosa, valóságos metropolisz volt Barmenhez képest, s Engels szellemi fejlődésében nagyjából ugyanazt jelentette, mint Marx számára Berlin. Végre felszabadult a szigorú apai felügyelet és a korlátolt kispolgári légkör nyomása alól. Élvezni kezdte az élet világi örömeit, intenzíven sportolt, vívott, úszott, lovagolt. Polgárpukkasztásul bajuszt növesztett, esténként zenélt, dalokat szerzett, karikatúrákat rajzolt, sörözött, szivarozott. A féktelen életmódba viszont az is belefért, hogy szorgalmasan tanulta a nyelveket (angol, spanyol, portugál, olasz, holland), s külföldi lapokat olvasott.
Foglalkoztatták gondolatvilágát a népkönyvek (Volksbücher), amelyek a 16–17. századi német történelmi mondairodalmat dolgozták fel, lelkesedett a Burschenschaft betiltott színeiért, a szabadság szimbólumának tartott fekete-vörös-arany trikolórért. A napi politikai kérdések is egyre jobban érdeklődésének homlokterébe kerültek. Engels szellemi fejlődése felgyorsult, nézetei politikailag a demokratikus liberalizmus felé fordultak, mely szerint „a népnek joga van az államigazgatásban való részvételhez, az alkotmányhoz, a minden vallási kényszer alóli felszabaduláshoz, a pénzarisztokrácia megszüntetéséhez, a zsidóknak pedig az egyenjogúsághoz.” Felfedezte, hogy a pietizmus a reakció vallási támasza, s vele szemben racionalista és liberális vallásfelfogást alakított ki magának, melyet „szupranaturalizmusnak” azaz a dogmáktól megtisztított istenhitnek nevezett.
bélyegkép|jobbra|Friedrich Engels (1840) Engels ebben az időszakban az abszolút monarchia ellen fellépő forradalmi demokrata ellenzék irodalmát olvasta, s rendszeresen csempészett be tiltott könyveket porosz területre, barátai számára. Nagyon megnyerte tetszését Jakob Venedey: „Poroszország és poroszság” (Preussen und Preussentum) című könyve, és nagy hatást tettek rá Ludwig Börne művei, aki akkoriban az ellenzéki mozgalom egyik vezető írójának számított Heinrich Heine mellett.
1839 márciusában felvette a kapcsolatot az Ifjú Németország irodalmi mozgalom vezetőjével, Karl Gutzkowval, s szerkesztőségi munkatársa lett a „Telegraph für Deutschland” című lapnak, amelyben kezdetben név nélkül, majd novembertől F. Oswald álnéven jelentek meg írásai. Eddig csak szépirodalmi munkákat írt, első publicisztikai munkája a „Telegraph für Deutschland”-ban jelent meg, 1839 márciusában Wuppertali levelek címen. E szatirikus írás fő célpontja a wuppertali provincializmus, pietizmus, a helyi munkásság kilátástalan nyomora, kizsákmányoltsága, alkoholizmusa, a helyi társadalom beszűkültsége, obskurantizmusa. Bár még a kizsákmányolás ábrázolása inkább csak leíró jellegű, mégis megpróbál valamiféle összefüggést keresni a tények között: „Mert az már csak úgy van, hogy a gyárosok közül a pietisták bánnak a legrosszabbul munkásaikkal, hogy ők azok, akik minden lehetséges módon csökkentik bérüket, azzal az ürüggyel, hogy így gátat vetnek iszákosságuknak, lelkészválasztásnál pedig mindig ők az elsők, akik embereiket megvesztegetik.” A kipellengérező írás óriási felháborodást keltett Barmen és Elberfeld burzsoá köreiben, a helyi sajtó ellencikkel reagált.
Engels fokozatosan, belső harc következményeként távolodott el a vallási nézetektől. Ezen az úton fontos határkő volt David Friedrich Strauss: „Jézus élete” (Das Leben Jesu) című műve, különösen Friedrich Schleiermacherrel való vitája. Engels 1839 őszén olvasta a könyvet, s leveleinek tanúsága szerint Strauss „lelkes hívévé vált”. Strauss egyik legfőbb általános célja a filozófia és a vallás viszonyának tisztázása volt, s végső konklúziójában azt állította, hogy a filozófia és a vallás nem egyeztethető össze egymással. Ezt a következtetést konkrétan Hegel filozófiája elleni bírálatban fejtette ki, amely Engels figyelmét Hegel műveire és általában a bölcselet kérdéseire irányította.
1839 végén Engels Hegel könyveit olvasta. Különösen megragadta „Történelemfilozófiá”-jának az a gondolata, hogy az emberiség egyre magasabb és érettebb formák felé halad. 1840 februárjában „Retrográd kortünetek” című írásában a történelmi haladást spirálhoz hasonlította. A történelem haladása ott is érvényesül, – írta, – ahol „reakció-mandarinjaink” csak ismétlődést észlelnek. Történelmi determinizmusát költői metaforával fejezte ki: a „[…]régi eszmék szétmorzsolódnak egymáson és a haladó idő gyémántkemény lábán.” Ekkori írásaiban kiállt a forradalmi demokratikus módon megteremtett német egység mellett, de egyrészt elítélt mindenfajta „németeskedést”, sovén germanofilizmust, mely azt hiszi, hogy az egész világ a németekért teremtődött, a németek pedig a fejlődés tetőfokát képviselik, másrészt elítélte a kozmopolita liberalizmus életidegen terméketlenségét is. Engels gyors világnézeti-politikai fejlődése során eltávolodott egykori gimnáziumi barátaitól, egyiküket, Wilhelm Graebert levelében ironikusan „politikai álomszuszék”-nak titulálta.
Berlin Egy materialista filozófia körvonalai bélyegkép|jobbra|A Berlini Egyetem (1890 és 1905 között) 1841. március végén visszatért Barmenbe. Nem érezte jól magát ebben a családi és társadalmi közegben, rengeteget olvasott, elmélkedett és írt. Utazást tett Svájcban és Észak-Itáliában, ezzel próbálta elterelni figyelmét gyötrő szerelmi bánatáról. Elhatározta, hogy katonai szolgálatának letöltésére önkéntesnek jelentkezik. Megválthatta volna pénzzel, mint sok kortársa tette, de őt vonzotta Berlin.
1841 szeptemberében érkezett Berlinbe, s megkezdte szolgálatának letöltését a tüzérségnél, melynek laktanyái az egyetem közelében voltak. Vendéghallgatóként egyetemi kurzusokat látogatott. November közepétől a frissen kinevezett Friedrich Schelling előadásait hallgatta, részt vett Franz Ferdinand Benary professzor vallástörténeti szemináriumán, a hegeliánus Philipp Konrad Marheineke filozófiai-teológiai előadásain, Henning professzornak a porosz pénzügyi rendszerről szóló előadásain.
Csatlakozott az ifjúhegeliánusok „Doktorklub” nevű köréhez, – melynek legismertebb tagjai közé tartozott David Friedrich Strauss, Bruno Bauer, Edgar Bauer, Arnold Ruge, Karl Köppen, Ludwig Buhl, Max Stirner, – és belevetette magát a filozófiai harcokba.
bélyegkép|balra|Ludwig Feuerbach