jobbra|bélyegkép|Nagy formátumú kamera és optikai lencséje A fotográfia vagy fényképészet a fény által közvetített képi információk rögzítése technikai eszközök (fényképezőgép, fényérzékeny anyag, fotovoltaikus eszközök stb.) segítségével. Célja lehet gyakorlati vagy művészi.Művészeti és építészettörténeti kifejezések gyűjteménye (Műszaki Könyvkiadó, 1996) Kezdetben a fotó nem akart többnek látszani mint precíz leképező eszköz (a világkiállításokon is a tudományos és technikai újítások között kapott helyet). A 19–20. század fordulóján kezdték művészi felhasználását egyre szélesebb körben művészetként elismerni, ezért csak a 20. század elején vált a hatodik művészeti ággá. Elnevezése a görög φως phosz („fény”), és γραφις graphisz („rajz”) szóból ered, együtt „fénnyel rajzolás” vagy „fényrajz” a jelentése.
Története
A fényképezést több új a hagyományos festészettől egyre eltávolodó látványélmények előzték meg, melyek közvetlenül vezettek el, mintegy kiváltó okai voltak a fényképezésnek.
A fényképészet – miként a nagy találmányok általában – nem a véletlen szülötte volt, hanem társadalmi igény hívta életre. A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már a középkori arabok is feljegyezték. Használata a 17. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig a 18. század elején fedezte fel Heinrich Schulze német vegyész.
A 19. század legfőbb irányzata, a biedermeier, a gépek, a technika iránti tisztelet, modernség, illetve az ezek által a valósághű ábrázolásra való törekvés mintegy szükségszerűvé tette a fotográfia feltalálását. Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.
bélyegkép|200px|A legrégebbi fennmaradt fénykép 1827-ből: Kilátás a dolgozószobából. A felvételt Joseph Nicéphore Niépce, a fotográfia egyik feltalálója készítette több mint 8 órás expozícióval Saint-Loup-de-Varennes-ben lévő házának ablakából
Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmányát utóbbi pártfogója, Arago, a nagy tekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. Miután a francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ugyanez év augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. Ezt a napot, 1839. augusztus 19-ét, tekinthetjük a fényképészet megszületésének. Hatalmas sikerét jól példázza, hogy alig egy évvel a bemutató után, 1840-ben, már több mint 20 nyelven jelent meg leírás róla, többek között magyarul is. A sors fintora, hogy William Henry Fox Talbot 1839. január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia megelőzte a francia bejelentést, azonban olyan szabadalmi megkötések voltak rajta, amelyek nem kelhettek versenyre a „világnak ajándékozott”, vagyis közkincs dagerrotípiával. A sors másik fintora, hogy Daguerre a magáról elnevezett dagerrotípiához nem sokat tett hozzá, azt gyakorlatilag Nicéphore Niépce dolgozta ki, azonban korai halála és a vele kötött szerződésen Daguerre nevét írták az első helyre, az elkészült képrögzítési eljárás is az ő nevét kapta.
A következő évtizedekben a képrögzítési eljárások fejlődése, az expozíciós idő rövidülése, a folyamatosan fejlődő technika vívmányainak felhasználása a fényképezőgépekben, illetve maga a fényképezőgép (a váz) és az objektívek fejlődése gyakran kihatott az uralkodó fényképészeti irányzatokra, stílusokra. A celluloid film 1887-es, majd az első, kifejezetten amatőr- és hobbifényképészek számára kifejlesztett gép 1888-as kifejlesztésével és piacra dobásával, illetve az előhívólaborok megnyitásával George Eastman és Henry Strong cége, az Eastman Kodak Company több mint egy évszázadra bebetonozta magát a vezető fotográfiai cégek közé, s ennek az iparnak a 19–20. század fordulóján, illetve a 20. század első évtizedeiben gyakorlatilag egyeduralkodója volt. A Kodak által bevezetett újítások és üzleti modell a fotográfiát a tehetősebbek szórakozásából, illetve „különleges státuszából” köznapivá és szinte bárki számára elérhetővé tette. A Kodak 1930-ban bekerült a Dow Jones Ipari Átlagba, ahonnan csak 2004-ben került ki. Egyúttal az addig roppant változatos képméretek kezdeti standardizálása is a Kodakon keresztül történt; fényképezőgépei és filmjei annyira elterjedtek voltak, hogy más film- és fényképezőgépgyártók is az ő méreteikre gyártották eszközeik, filmjeik többségét. Ezzel párhuzamban más cégek is próbálkoztak saját sztenderdek felállításával, több-kevesebb sikerrel, de például a Leica 1925-ben hozta forgalomba a 35 mm-es filmet, ami mind a mai napig az „alapfilm”, azaz a legelterjedtebb filmméret a hagyományos fényképezésben és filmezésben egyaránt.
bélyegkép|jobbra|200px|Az első színes fotográfia (Maxwell, 1861)
Noha az első színes képet az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben, az 1910-es évekig azok ritkaságszámba mentek; az ilyenek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, amit kézzel-ecsettel utólag színeztek ki. Az első színesfilmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, amely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valóságosan visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, amikor a Kodak piacra dobta az előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét. 1937-ben dr. Edwin Land több évnyi kutatómunka után megalapította Polaroid Corporation nevű cégét, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. Eztán még tíz évnyi fejlesztőmunka következett, mielőtt 1947. február 21-én bemutathatta 18×24 cm-es kameráját és a polaroid eljárást az Optical Society of Americának. Kereskedelmi forgalomba kerülését követően jelentős sikereket ért el, noha a polaroidfilm 9-10-szer is drágább volt a normál filmnél, és kizárólag a cég által gyártott kamerákban volt használható. Az első Polaroid diapozitív 1957-ben, míg az első színes Polaroid kép csupán 1963-ban készülhetett el.
1938-ban Mihályi József Ödön elkészítette a világ első automatikus expozíciót lehetővé tévő fényképezőgépét, a Super Six-20-at.Magyar feltalálók: Mihályi József és a fényképezőgép https://karpatalja.ma/sorozatok/magyar-feltalalok/magyar-feltalalok-mihalyi-jozsef-es-a-fenykepezogep/ Hozzáférés: 2024.04.19
1948-ban Dulovits Jenő (Gamma Művek) feltalálja az első tükörreflexes, vízszintes betekintésű, beugrórekeszes objektívvel működő fényképezőgépet.https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/d-750BB/dulovits-jeno-752F3/ Hozzáférés: 2024.04.19
1959-ben a Nikon Corporation forgalomba hozta a Nikon F nevű kameráját, amivel bevezette az F bajonettet mint szabványos kapcsolódási módot a fényképezőgépváz és a különböző optikák között, így egy adott objektívet különböző Nikon-gépeken is használni lehetett. Az ötlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy rövid idő alatt számos fényképezőgép- és objektívgyártó cég is F bajonettel kapcsolta össze gépét és objektívjeit, egyúttal megteremtve a márkák ötvözésének újabb lehetőségét (pl. Leica gépen Nikon objektív, benne Agfacolor film). A Nikon F képkereső megoldása szintén hamar kvázi szabvánnyá vált.
Szintén 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima. 1964-ben a Pentax kifejlesztette a TTL (through-the-lens, azaz az optikán keresztül) képkeresőrendszert, amivel a ma megszokott módon a keresőbe nézve közvetlenül az objektív által rajzolt kép vált láthatóvá.
A videótelefonok kifejlesztésén fáradozó AT&T Bell Laboratories a kutatások számos „melléktermékének” egyikeként 1973-ban előállította a világ első digitális fényképezőgépét, melyet az általuk kifejlesztett CCD-vel felszerelve a cég egyik partnere, a Fairchild Semiconductor hozott forgalomba még abban az évben. A számítógépek rohamos fejlődésével együtt járt a digitális fényképezőgépek gyors fejlődése is, 1986-ra a Kodak digitális gépe már egy megapixeles képek készítésére is alkalmas volt, azonban ezek akkoriban körülményes és költséges kidolgozása és magas ára miatt egészen az 1990-es évek végéig, a 2000-es évek elejéig gyakorlatilag alig voltak piaci forgalomban. Az első fényképezőgép, amely számítógépes fájlformátumban készített képet a Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával, amit egy külön elem működtetett. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható digitális kamera a Dycam Model 1 (avagy Logitech Fotoman) volt. A CCD képszenzorral ellátott gép digitálisan tárolta a képeket, amelyek letöltése végett közvetlenül csatlakoztatható volt számítógéphez. 1991-ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast, a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEG formátumban rögzítette a felvételeket. A technika rohamos fejlődésével már csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják a digitális gépek minőségben és elérhetőségben (árban) beérni a „hagyományos” masinákat.
1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt először felszerelve LCD kijelzővel, az első CompactFlash kártyát pedig az 1996-ban megjelent Kodak DC-25-ben lehetett használni.
Szintén 1995-ben jelent meg a fényképezőgép és a videókamera első kereskedelmi forgalomban is elérhető digitális ötvözete, a rövid videók készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1. Ezen gépek akkoriban gyakran horribilis ára (a Kodak DCS 100 például 13 000 dollárba került 1991-ben) azonban elriasztott szinte minden érdeklődőt. A „digitális áttörés” a Nikon D1 1999-es megjelenésével kezdődött, amelynek hatezer dollár alatti ára és 2,74 megapixeles felbontása már érdemessé tette megvételre a gazdagabb műkedvelők és profi fényképészek számára. A digitális kamerák „totális áttörése” 2003-ban jött el, amikor a Canon forgalomba hozta a Canon EOS 300D-t , a „digitális lázadót”. Ezer dollár alatti ára és hat megapixel feletti felbontása a számítógépek elterjedésével együtt gyorsan népszerűvé tette a digitális fényképezőgépeket, amik csakhamar kiszorították a „hagyományos” masinákat a piacról, maguk után vonva a fotólaborok és előhívó-üzletek gyors ütemű visszaszorulását, eltűnését.
A fotósok bélyegkép|250px|Alkalmazott fotós által készített modellfotó A fényképet készítő státusa szerint lehet: hivatásos (profi) fotóművész fényképész iparos alkalmazott fotós műkedvelő (amatőr) privát (családi fotós, régiesen knipszelő).
A kategóriák között természetesen vannak átjárások, azonban nem keverendők össze a szándék szerinti felosztással.
A fotós szándéka szerint megkülönböztethetőek: művészi célú alkalmazott célú (mint pl. a riportképek, az illusztrációs fotók, tudományos felvételek) és családi (privát) célból készült képek.
A fényképezés kategóriái Egy kép többféle (fotó)információs kategóriába is belekerülhet a közlési szándék szerint.
Referenciális fotózás (valóság leképezése) A referenciális fotóknál a kép tárgya (motívuma) a legfontosabb, minden más ezt a fő célt szolgálja, de arról nem terelheti el a figyelmet – elsősorban sajtófotóknál.
A képek típusai Portré Hír-, eseménykép Dokumentumkép Tárgy fotó, reprodukció Szövegillusztráló kép Riportkép (információtöbblettel rendelkező kép) Képriport (pl. képsorozat)
Alfajai Politikai Társadalmi Ipari Mezőgazdasági Közlekedési Ismeretterjesztő Műszaki, építészeti Mikro-, makrofelvételek Sport Színházi Balett-, táncfelvételek Filmképek, tévéképek (werkfotó is) Divatképek Képzőművészeti reprodukciók
Művészi fotózás (valóság teremtése)