Szergej Alekszandrovics Jeszenyin, (; 1895. </small> [október 3.] </small>szeptember 21. – 1925. december 28.) orosz származású szovjet költő. A rövid életű orosz irodalmi irányzat, az imazsinizmus képviselői (Anatolij Mariengof, Vagyim Sersenyevics, Rjurik Ivnyev) közé tartozott, de korai költészete az impresszionizmushoz is közel áll, a benyomásokon alapuló gazdag szín és képvilága miatt.
Magánélete zaklatott volt, élete harminc éve alatt többször is nősült, négy gyermeke született. Isadora Duncan világhírű amerikai táncosnővel való viharos házasságáról és alkoholfüggőségéről lett először ismert nyugaton. Oroszországban legalább akkora hírnév övezi, mint a „nemzet költőjét”, Puskint; számos versét megzenésítették, életéről televíziós sorozat készült, országszerte szobrokat emeltek a tiszteletére, külön irodalmi társaság foglalkozik élete kutatásával és költészete elemzésével. Magyar fordítói között van Rab Zsuzsa, Illyés Gyula és Weöres Sándor.
Élete Korai évei
Jeszenyin Konsztantyinovo (ma Jeszenyino) faluban, a Rjazanyi kormányzóságban született. Édesapja, Alekszandr Nyikityics parasztember, édesanyja, Tatyjana Fjodorovna (lánykori nevén Tyitova) írástudatlan parasztasszony volt. Kisgyermekként anyai nagyszülei nevelték. Első verseit kilencévesen írta, szerette az orosz irodalmat, Puskint, Gogolt. Egyházi iskolába íratták, amelyet tizenhat évesen végzett el. Ezután a Moszkvai Tanítóképzőbe kellett volna járnia, de „szerencsére ez nem történt meg”, emlékezett vissza a költő.
1912-ben Moszkvába költözött, ahol először húsboltban, majd könyvesboltban, később pedig másfél évig Szityin nyomdájában nyomdai lektorként dolgozott. Itt ismerkedett meg Anna Izrjadnovával, akivel közösen a Sanyavszkij Népi Egyetemen történelmi-filológiai tárgyakat hallgatott esténként. A pár polgári esküvőn házasodott össze, és 1914 végén megszületett fiuk, Jurij. A nagy sztálinista tisztogatások idején Jurij Jeszenyint letartóztatták, majd 1937-ben agyonlőtték.
1915–21 bélyegkép|250px|Jeszenyin 1914-ben 1915-ben Szentpétervárra költözött, ahol Alekszandr Bloknak írt üzenete után a költő találkozásra hívta: „Ma itt volt nálam egy rjazanyi ifjú a verseivel. 19 éves. A versei frissek, tiszták, hangosak, bőbeszédűek. 1915. március 9-én járt nálam.” Blok bevezette az irodalmi társaságba, megjelentette négy versét a Golosz zsiznyi (Az élet hangja) c. folyóiratban. Itt ismerkedett meg Szergej Gorogyeckijjel, Nyikolaj Kljujevvel és Andrej Belijjel. Kljujev különösképpen nagy hatást gyakorolt rá, az ő tanácsára kezdett el orosz népi ruhában járni. Kljujevvel való szoros barátsága miatt szárnyra kaptak olyan hírek is, hogy Jeszenyin és Kljujev szeretők voltak, erre azonban nincsenek konkrét bizonyítékok. Alekszandr Lukjanov kutatásai szerint a költő rengeteg figyelmet és szeretet igénylő személyiség volt, ezért vonzódott bárkihez, aki szerette, de ez számára nem jelentett szexuális jellegű kapcsolatot.
1916-ban jelent meg Jeszenyin első kötete Radunyica címmel. A szerelemről és egyszerű falusi életről szóló versei korának egyik legnépszerűbb költőjévé tették, mivel az irodalmi körök a háború borzalmai elől szívesen menekültek a tiszta orosz vidék nosztalgiájába. A háborúnak köszönhetően bibliai motívumok is megjelentek verseiben és elkezdték érdekelni a falusi lét szépsége mellett a vidék szociális kérdései is.
1916-1917 között Szergej Jeszenyint katonai szolgálatra sorozták be; tekintélyes írók közbenjárására nem a frontra került, hanem a Carszkoje Szeló-i kórház írnoka lett. Az 1917-es forradalom következtében Oroszország kilépett az első világháborúból. Abban a hitben, hogy a forradalom jobb életet fog hozni, Jeszenyin rövid ideig támogatta, de hamar elvesztette illúzióit.
1917 augusztusában Jeszenyin másodszor nősült, felesége Zinaida Rajh színésznő volt (a későbbiekben Vszevolod Mejerhold neje). 1918 szeptemberében saját kiadóvállalatot alapított Трудовая Артель Художников Слова néven (A Szó Művészeinek Munkaszövetkezete). Ez a kiadó jelentette meg második verseskötetét Preobrazsenyie címmel. Ugyanebben az évben született lánya, Tatyjana is. Harmadik gyermeke, Konsztantyin, 1920-ban látta meg a napvilágot.
1919-ben író-költő (Anatolij Mariengof, Vagyim Sersenyevics, Rjurik Ivnyev) és művész barátaival (Borisz Erdman, Georgij Jakulov) együtt megalapította az imazsinizmust: „1919-ben egy barátaimmal kiadtuk az imazsinizmus manifesztumát. Az imazsinizmus egy formai iskola volt, amit szerettünk volna bevezetni a köztudatba. De nem talált termékeny talajra, s önmaga halálát okozta.”
1920-ban két kötete is megjelent, a Golubeny és a Trerjadnyica, miközben Mariengoffal Dél-Oroszországban és a Kaukázusban utazgatott. Cs. Varga István szerint Mariengof legalább akkora hatással volt a költőre, mint Kljujev. Az ő unszolására kezdett el kocsmákba járni. Hamarosan már részeg botrányaitól volt hangos a társasági élet. A barátok elmondásai szerint Mariengof hatására vált el Zinaidától 1921-ben. Ugyanebben az évben jelent meg Iszpovegy huligana (A csavargó vallomása) c. kötete.
bélyegkép|jobbra|250px|Isadora Duncannel 1923-ban
Házassága Isadora Duncannel
1921 őszén, amikor a Alekszej Jakovlev festő műtermében tett látogatást, Jeszenyin megismerte a Párizsban élő amerikai táncosnőt, Isadora Duncant. Az asszony 17 évvel idősebb volt nála és alig egy tucat szót tudott oroszul, a férfi pedig semmilyen idegen nyelven nem beszélt. Mariengof elbeszélése szerint Duncan azonnal Jeszenyin kisugárzásának rabja lett, mindössze pár szót tudott oroszul, ezek egyike volt a zolotaja golova (arany fej; a költő szőkeségére utalva), amit azonnal Jeszenyin fülébe is súgott, majd váratlanul megcsókolta a költőt, és azt mondta: angel (angyal), majd újra megcsókolta, és azt mondta: csort (ördög). Jeszenyin felolvasta neki a verseit, amiből Duncan ugyan egy szót sem értett, de úgy érezte, hogy „zene ez, s aki e verseket írta egy géniusz.”
1922. május 2-án házasodtak össze. Jeszenyin elkísérte híres feleségét egy európai és amerikai turnéra. Gyakran részeg állapotban Jeszenyin szállodai szobákat vert szét és botrányokat rendezett az éttermekben. Ivan Sztarcev – Jeszenyin egyik barátja – szerint előfordult, hogy meg is ütötte feleségét. Ez a viselkedés nagy nyilvánosságot kapott az akkori sajtóban. Jeszenyin unatkozott a szerinte ál-művészi körökben, amikbe felesége bevezette, Amerikát kifejezetten nem kedvelte: „Nekem tetszik a civilizáció. De Amerikát nagyon nem szeretem. Amerika az a sártenger, amiben elsüllyed nem csak a művészet, de az emberiség legjobb tulajdonságai is”. Az utazás megváltoztatta a költőt. Egyre többet ivott, barátai visszaemlékezései szerint tekintete tompa lett és fénytelen. Életuntnak és betegnek tűnt. Csalódott a nyugati művészi körökben, akik nem voltak hajlandóak befogadni, csak egy iszákos orosz forradalmárt láttak benne egy idősödő, neves táncosnő oldalán, és ez mély nyomot hagyott a költőben. Az is bántotta, hogy Lola Kinel, Isadora lengyel származású titkárnője, akit megbízott, hogy fordítsa le a verseit angol nyelvre, úgy vélte, nem lehet jól visszaadni Jeszenyin költészetének orosz nyelvre szabott muzikalitását. Így a költő, aki vágyott arra, hogy külföldön is szeressék a verseit, úgy érezte, sohasem fogja költészetét megérteni a nyugati kultúra.
Visszatérés a Szovjetunióba
A házasság csak rövid ideig tartott és 1923 májusában Jeszenyin visszatért Moszkvába. Ott rögtön kapcsolatba bonyolódott Avguszta Miklasevszkaja színésznővel és úgy tartják, hogy polgári szertartással feleségül is vette, miután elvált Isadora Duncantől. Másik szerelmese ebből az időből, Galina Benyiszlavszkaja volt, aki a költő halála után egy évvel öngyilkosságot követett el a sírjánál.
1924-ben újabb kötete jelent meg Moszkva kabackaja (Kocsmás Moszkva) címmel. A kötet versei őszinte vallomások a részegségről, a züllött kocsmázásokról, a botrányokról. Ugyanebben az évben Jeszenyinnek fia született Nagyezsda Volpin költőnőtől. Szergej Jeszenyin soha nem ismerte gyermekét, Alekszandr Jeszenyin-Volpint, aki később híres költővé vált a Szovjetunióban és részt vett Andrej Szaharov emberi jogi mozgalmában az 1960-as években. Az Egyesült Államokba költözve, Jeszenyin-Volpin neves matematikus lett.
Még 1924 szeptemberében újabb kaukázusi utazás következett, ez idő alatt Perszidszkije motyivi című verscikluson és az Anna Sznyegina című poémáján dolgozott. Az utazás jót tett a lelkének, a déliek szívélyesen és szeretettel fogadták, tenyerükön hordozták. Megnyugodott és művészete is kiteljesedett, az 1924-25-ös évben több mint száz költeményt írt, többet, mint megelőzőleg összesen. Dél-oroszországi útja során írt verseit a Szovetszkij Kavkaz kiadó adta ki Sztrana szovetszkaja címmel.
Vissza kellett azonban térnie Moszkvába, s nyugalmának vége szakadt, újra nekivettette magát a kocsmáknak. Egyre paranoiásabb lett, Jelizaveta Sztirszkaja költőnő emlékezése szerint pisztolyt vett, folyton úgy érezte, hogy követik, figyelik a rendőrök; korábban részegen többször is inzultált egyenruhásokat. Depressziója elmélyült, verseiben egyre inkább eluralkodtak a sötét színek, egyre többször ismétlődtek a halálhoz kötődő gondolatok.
Halála bélyegkép|250px|Jeszenyin holtteste, miután leemelték a kötélről; 1925
jobbra|bélyegkép|250px|Az Angletyer szálloda ma Jeszenyin életének utolsó két éve folyamatos tévelygéssel és részegséggel volt tele, ugyanakkor megalkotta költészetének legszebb darabjait. 1925 tavaszán Jeszenyin megismerkedett Lev Tolsztoj unokájával, Szofja Andrejevna Tolsztajával, aki az ötödik felesége lett. Házassága nem segített súlyosbodó depresszióján, felerősödött paranoiája, hallucinációk gyötörték. 1925. novemberében teljes idegösszeomlással kórházba került, ahol egy hónapig kezelték.
December 21-én engedték ki a klinikáról. Kiadójától kikérte az összegyűjtött verseiből kiadott kötet honoráriumát és táviratot küldött Volf Erlihnek Szentpétervárra, hogy foglaljon neki szobát. Elutazása előtt még meglátogatta gyermekeit, Anna Izrjadnova így emlékezett vissza: „azt mondta... 'elutazom, rosszul érzem magam, biztosan meghalok'. Kérte, hogy vigyázzak a fiára, s ne kényeztessem el.” Pétervárott az Angletyer nevű szállodában szállt meg, az 5-ös számú szobában.
December 28-án találták meg holttestét a szállodai szobában, a fűtőcsövekre akasztotta fel magát a jegyzőkönyv szerint. A szobában megtalálták saját vérével írt búcsúversét. Testét a boncolás után Moszkvába vitték, ahol december 31-én koporsóját körbevitték Puskin szobránál a Tverszkij bulváron. A Vagankovszkoje temetőben helyezték végső nyugalomra.
Jóllehet Oroszország egyik legkedveltebb költője volt és pompás állami temetést kapott, Sztálin és Hruscsov alatt a legtöbb művének kiadását felfüggesztették. A felfüggesztéshez nagymértékben hozzájárult Nyikolaj Buharin kritikája. Csak 1966-ban adták ki ismét műveit. Elméletek jobbra|bélyegkép|250px|Szergej Jeszenyin temetése
A hatóságok hivatalosan öngyilkosságot állapítottak meg, s a kutatók egy része, például Lukjanov szerint, a költő hajlamos volt az öngyilkosságra, számos gyermekkori és felnőttkori esemény befolyásolta lelkiállapotát, és már eleve érzékeny idegrendszerrel született, amit apjától örökölt. Lukjanov kutatásai szerint a költőt számos kudarc érte, házasságai, kapcsolatai, melyekben a boldogságot kereste, kudarcot vallottak. Nem érezte jól magát a felsőbb körökben, ahová versei révén bekerült, viszont vágyott az elismerésre, a hírnévre, a figyelemre, így kénytelen volt alkalmazkodni.