A metszet szó a következő fogalmakra utalhat:
Matematika Halmazelmélet: Metszet (halmazelmélet) – két halmaz közös része Hálóelmélet: a hálóaxiómákban szereplő művelet. Lásd Háló (matematika) Geometria: egy térbeli alakzatból egy sík vagy egy térelem által kivágott rész.
Szövettan, patológia Növényi vagy állati szervekből készült preparátum
Képzőművészet
A művészi sokszorosító grafika különféle mély- és magasnyomású eljárásainak, illetve az így készült alkotásoknak összefoglaló elnevezése. Technikái: magasnyomású: a képet hordozó felület (fa, linóleum, cink stb.) kiemelkedő részeiről kerül a festék a papírra, a mély részeket véséssel vagy maratással alakítják ki. mélynyomású: fémlemezre véséssel (szűkebb értelemben vett metszet) vagy maratással (rézkarc) viszik fel azokat a vonalakat, amelyek majd a nyomófestéket hordozzák.
Irodalom Rövid nyugvópont a verssor belsejében, úgy, hogy ott a szó is végződik.Pallas Nagylexikon Lehet: sormetszet, mely rendszerint a hosszabb sorokban fordul elő, a sor közepe tájára esik és a sort két részre, rendre osztja (dierézis vagy cezúra) lábmetszet, mely abban áll, hogy a szavak a verslábak közepén végződnek, mintegy metszik a lábat, s ezzel jár, hogy viszont két-két lábat összekötnek; az antik verselés szépségeihez hozzászámítják a sűrü lábmetszeteket (Hexameter). Voltaképp a cezúra is lábmetszet, de olyan, mely az egész sor nyugvópontjául szolgál, de bizonyos versekben van egy állandó cezúra, mely sormetszetül is szolgál. Vannak a verselésben értelmi nyugvópontok is. A magyar verselésben rendszerint összeesnek a ritmikai végződésekkel, de az antik versformákban gyakran keresztezik egymást.
Építészet Az építészeti tervdokumentációk fontos (gyakorlatilag elengedhetetlen) része: értelmezése: olyan vízszintes nézet, amely az építmény egy képzeletbeli (esetleg tört alaprajzi vonalú) síkkal történő elmetszésével keletkező nézetet ábrázolja; a tört vonal értelmezése: a metszeteket az építmény jellemző szerkezetein keresztül célszerű fölvenni, s ez az esetek többségében egy függőleges síkkal nem lehetséges, ezért a metszetvonalakon a nézet irányával párhuzamosan, töréseket (eltolásokat) kell alkalmazni; a metszetvonal töréseit a metszetrajzokon is célszerű (függőleges vonallal) jelölni; tartalma: ábrázolja az épület függőleges méreteit, az alaprajzon nem ábrázolható szerkezeteket, a függőleges kiterjedésű szerkezetek rétegfelépítését; ábrázolása az alaprajzon: az alaprajzo(ko)n a metszet vonalát általában vastag pont-vonallal ábrázolják, a vonalak végein (és hosszabb metszetvonalakon, vagy az értelmezhetőség megkönnyítésére akár köztes helyeken is) betű vagy szám azonosítja a metszetet (hivatkozás a metszetre pl.: „A-A metszet”, „1-1 metszet”), s valamiféle nyíl jelzi a metszet irányát (azt, hogy a metszeten a képzeletbeli függőleges sík melyik oldala látszik); Metszet egy építészeti folyóirat címe is.
Mérnöki területen Sokban hasonlít az építészeti alkalmazáshoz, az alábbi különbségekkel: értelmezése: általános irányú síkkal történő metszés; tehát nem kötött a függőleges irány, s nem csak alaprajzi rajzokon történhet a metszetvonal meghatározása: hanem például egy metszet- vagy nézetrajzon is megadható további metszetrajz (megjegyzés: az építészeti ábrázolásban az alaprajz egy speciális, kitüntetett, vízszintes síkú (fölülnézeti irányú) metszetrajz. ábrázolás: itt is jellemző a pont-vonal, de a metszetek elnevezésénél jellemzőbb a számok használata;
Jegyzetek