Mohay András (Budapest, 1978. – Nagyút mellett, 2014. július 27.Elhunyt Mohay András) magyar dobos, dzsesszzenész.
Élete A X. kerület állami zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait klasszikus ütőhangszer szakon. A középiskola mellett a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete zenei stúdiójában tanult dzsesszdobolást Jávori Vilmostól. Érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzdob tanszakán folytatta, ahol olyan neves tanárai voltak, mint Kőszegi Imre vagy Nesztor Iván. 2003-ban diplomázott.
Számos hazai és külföldi dzsesszzenésszel játszott együtt. Többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Vukán Györggyel, Oláh Kálmánnal, Tony Lakatossal, Chico Freemannel, Erik Truffazzal, Rosario Giulianival, Peter Kinggel. Dolgozott a Bolla Quartettel, a Budapest Jazz Orchestrával, továbbá Tűzkő Csaba szeptettjével.
Halála 2014. július 27-én éjjel Debrecenből tartott haza zenésztársaival az M3-as autópályán Budapestre, amikor előttük egy autós valószínűleg elütött egy rókát. Emiatt beleszaladt a szalagkorlátba és a belső sávban állt meg. Mohay András társaival megállt és megpróbáltak segíteni, letolni a sérült autót. Ekkor ért a helyszínre a zenekar másik kisbusza, amely már nem tudott időben megállni és beléjük rohant. Mohay András azonnal meghalt.Segíteni akart, halálra gázolták
Jegyzetek
Források Budapest Music Center (BMC) Mohay András Muzsikus Világ-Zenészek Mohay András
Kategória:1978-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar dzsesszdobosok Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek