Paul Emil von Lettow-Vorbeck (Saarlouis, 1870. március 20. – Hamburg, 1964. március 9.) német tábornok, az első világháború idején Német Kelet-Afrika katonai parancsnoka. Mindössze 14 ezer főnyi seregével (ebből 3 ezer német, 11 ezer afrikai) és gerillataktikával sikerrel szállt szembe a 300 ezres brit-belga-portugál erőkkel és a háború végéig kitartott. Ő volt az egyetlen német parancsnok az első világháborúban, aki sikeres támadásokat tudott intézni brit fennhatóságú területek ellen.
Ifjúsága Paul Emil von Lettow-Vorbeck 1870-ben született Saarlouisban, pomerániai eredetű kisnemes családban, amikor katonatiszt apját családjával együtt a Rajna-vidékre vezényelték. Berlini bentlakásos iskolában tanult, majd Potsdamban és Berlin-Lichterfeldében volt hadapród. 1890-ben hadnagyi rangban lépett be a Német Császári Hadseregbe.
Katonai pályafutása 1900-ban Lettow-Vorbecket a bokszerlázadás leverésére összeállt nemzetközi koalíció keretén belül Kínába vezényelték. Itt találkozott először a gerillák elleni harc nehézségeivel és úgy találta, hogy ez a fajta háború aláássa a német hadsereg harci morálját. 1901-ben visszatért Kínából és csatlakozott a vezérkarhoz.
1904-ben Német Délnyugat-Afrikába küldték, ahol kitört a namák és hererók lázadása. A harcok során megsérült a bal szemén és a mellkasán és Dél-Afrikába küldték kezelésre; így nem vett részt a felkelés leverése utáni népirtásban.
1907-ben őrnaggyá léptették elő és a 11. Armee Korps törzskarához vezényelték. 1909 márciusától 1913 januárjáig ő volt az alsó-szászországi Wilhelmshavenben állomásozó II. Seebataillon tengerészgyalogosainak parancsnoka. 1913 októberében alezredesi kinevezéssel Német Kamerunba küldték, ahol ő lett a gyarmat fegyveres erőinek (Schutztruppe) vezetője. Azonban mielőtt még elfoglalhatta volna posztját, megváltoztatták a parancsot és Kamerun helyett 1914. április 13-i hatállyal Német Kelet-Afrikába küldték. Az új állomáshelyére való utazás közben a hajón megismerkedett és életre szóló barátságot kötött Karen Blixen dán írónővel.
Az első világháborúban 160px|bélyegkép|bal|Lettow-Vorbecket ábrázoló plakát az első világháború idejéből Alig néhány hónappal azután, hogy átvette a gyarmati erők parancsnokságát, kitört az első világháború. Tudva, hogy az afrikai gyarmatok csak mellékhadszínterek lehetnek a világégésben, Lettow-Vorbeck arra törekedett, hogy minél nagyobb brit erőket kössön le minél hosszabban és megakadályozza az európai fő frontra való szállításukat. Berlin és a kormányzó, Heinrich Schnee a brit megszállás elkerülésének érdekében kinyilvánította a gyarmat semlegességét, de Lettow-Vorbeck ezt hiábavaló próbálkozásnak tartotta és nem vette figyelembe a kapott utasításokat.
1914 augusztusában Lettow-Vorbecknek mindössze 2600 német és 2742 bennszülött aszkari állt rendelkezésére. November 2-án az angolok partraszálltak Tanga városa mellett, amit mindössze egy aszkariszázad védett. Lettow-Vorbeck a környékről sebtében összeszedett, mintegy ezer főnyi erősítéssel sikeresen visszaverte a nyolcszoros túlerőben lévő támadókat. Ezután, az újabb támadásokat megelőzendő átcsapott Brit Kelet-Afrikába (a mai Kenya és Uganda), ahol Jassinnál megadásra kényszerítette a 300 fős helyőrséget és modern lőfegyvereket és muníciót zsákmányolt.
A későbbiekben is igyekezett megtartani a kezdeményezést, rendszeres portyákat vezetett a Brit Kelet-Afrikába és Rhodesiába, erődöket, vasutakat (két év alatt 20 vonatot robbantott fel), távíróvonalakat támadott, aztán visszavonult; igyekezett arra kényszeríteni az ellenséget, hogy minél nagyobb erőket állomásoztasson gyarmatai védelmére.
A gyarmat német lakosságából, de elsősorban a bennszülöttek közül önkénteseket toborzott és porosz módra kiképezte őket; idővel csapatai létszáma elérte a 14 ezret. A helybeliek közötti népszerűségét növelte, hogy folyékonyan beszélt szuahéliül és ahogyan mondta "itt most mind afrikaiak vagyunk". Sikeres támadásaival növelte csapatai morálját, maga is megosztott velük minden nehézséget; az egyetlen luxus amit megengedett magának egy bicikli volt. Lovagias parancsnok volt, az elfogott brit katonákat lefegyverezte és miután becsületszavukat vette, hogy nem harcolnak ellene, szabadon engedte őket. 180px|bélyegkép|Német és aszkari csapatok Német Kelet-Afrikában 1915 júliusában csatlakozott hozzá a csapdába esett és partra futtatott SMS Königsberg cirkáló legénysége. A hadihajó ágyúit leszerelték és mozgathatóvá alakították át, így már tüzérséggel is rendelkezett. 1916 márciusában a britek Jan Smuts tábornok vezetésével 45 ezres hadsereget küldtek a német gyarmat ellen, amelyet belga csapatok is támogattak. Lettow-Vorbeck kitért az ellenséges erők elől, a terepet és az időjárást kihasználva lecsapott az egyes csapatokra, de ekkora túlerő ellen nem boldogulhatott. A britek 1916 szeptemberére megszállták Német Kelet-Afrika partvidéket, beleértve a fővárost, Dar es-Salaamot is. A nyugati részre a belgák vonultak be. A belső területeken azonban továbbra is a németek voltak az urak: 1917 októberében a mahiwai csatában a háromszoros túlerőben lévő briteket legyőzve 2700 katonájukat megölték (bár eközben maguk is érzékeny, 500 fős veszteséget szenvedtek). Miután a csata híre eljutott Berlinbe, Lettow-Vorbecket vezérőrnaggyá léptették elő.
Lettow-Vorbeck csak minimális segítséget kapott Németországból, a háború során csak két utánpótlást szállító hajó jutott el a gyarmatig. 1915. április 14-én a Kronborg teherhajó érkezett meg Tangához két hónapos utazás után, de érkezésekor a brit HMS Hyacinth cirkáló megtámadta. A hajó kapitányának sikerült partra futtatnia a hajót, mielőtt az angolok elsüllyesztették volna, és rakománya eljutott az ellenállókhoz. 1916. március 17-én pedig a Marie von Stettin hozott 1500 tonnányi utánpótlást. 1917 novemberében zeppelinnel próbáltak utánpótlást eljuttatni Lettow-Vorbeckhez ami egészen Szudánig eljutott, de utána vissza kellett fordulnia. Lettow-Vorbeck a helybeli lakosságtól rekvirálással szerezte a szükséges élelmet és csapatait marhacsordák kísérték. 180px|bélyegkép|bal|A német csapatok fegyverletétele (korabeli afrikai művész rajza, 1918) 1917 novemberében a gyakorlatilag nomád életmódra áttért, folyamatosan mozgásban lévő német ellenállók délre húzódtak, 25-én átlépték Portugál Mozambik határát és lerohanták Ngomano helyőrségét, ahol bőséges élelmiszer és lőszerutánpótlást szereztek. Ugyanitt elfogtak egy egészségügyi utánpótlást szállító folyami gőzöst, amiről nagy mennyiségű kinint zsákmányoltak. Ezzel megoldódott a malária kezelésének problémája. Maga Lettow-Vorbeck is beteg volt és legalább tíz komoly rohamon esett át; korábban különféle kérgekből kotyvasztottak maguknak gyógyszert. A következő évben a britektől és portugáloktól szerzett zsákmányból tartották el magukat. Júliusban elfoglalták Namakura erődjét és lecserélték régi puskáikat modern lőfegyverekre, géppuskákra és aknavetőkre. Még a háború végén is több lőszerük volt, mint amennyit vinni bírtak.
1918. szeptember 28-án az üldöző britek elől kitérve visszatértek Német Kelet-Afrika területére. Ezután nyugatnak fordulva átkeltek Észak-Rhodesiába, kikerülve az északon nekik állított csapdát. November 13-án (két nappal a világháború végét jelentő fegyverszünet vége után) elfoglalták a britek által kiürített Kasama városát. Ezután délnyugati irányba, Katanga felé indultak de egy nappal később a fehér zászlót lengető Hector Croad angol gyarmati tisztviselő rájuk talált és informálta őket, hogy véget ért a háború. Lettow-Vorbeck beleegyezett a tűzszünetbe és november 25-én letette a fegyvert. Maradék serege már csak 30 német tisztből és 125 katonából, valamint 1168 aszkariból és 3500 teherhordóból állt.
A háború után 180px|bélyegkép|Lettow-Vorbeck és katonái felvonulása Berlinben A fegyverletétel után a németeket Dar es-Salaamba, hadifogolytáborba vitték, a bennszülött aszkarikat pedig Taborában tartották fogva. Lettow-Vorbeck igyekezett elérni, hogy velük megfelelően bánjanak és mielőbb elengedjék őket.
Lettow-Vorbeck 1919 márciusában térhetett vissza Németországba, ahol hősként ünnepelték. Fekete lovon ülve és rongyos trópusi ruhájukat viselő német katonái kíséretében végigvonult a feldíszített Brandenburgi kapu alatt. Bár végül le kellett tennie a fegyvert, de soha nem győzték le és a német parancsnokok közül egyedül ő támadott sikeresen brit területeket.
Visszatérése után, 1919-ben feleségül vette Martha Wallrothot. Két fiuk (Rüdiger és Arnd), valamint két lányuk (Heloise és Ursula) született. Lettow-Vorbeck a hadsereg kötelékeiben maradt de az 1920-as Kapp-féle puccsot követő zűrzavarban és tisztogatásokban leszereltették. Ezután Brémába költözött és import-export ügyletekből élt. 160px|bélyegkép|bal|A tábornok és felesége 1919-ben 1928 májusa és 1930 júliusa között a monarchista Német Nemzeti Néppárt képviselője volt a Reichstagban. Kimondottan "bizalmatlan volt Hitlerrel és mozgalmával szemben" és javasolta rokonának, Hans-Jürgen von Blumenthalnak (akit 1944-ben a Hitler elleni összeesküvés miatt kivégeztek) hogy pártjuknak náciellenes koalíciót kellene kötnie a Stahlhelm jobboldali veteránszervezettel. 1935-ben Hitler felajánlotta neki a brit nagyköveti posztot, amit vehemensen visszautasított. Ezután folyamatos megfigyelés alatt tartották, otthoni irodáját átkutatták.
A második világháború végén az idős Lettow-Vorbeck gyakorlatilag nincstelenné vált. Két fia elesett, házát lebombázták, csak valamikori ellenfele, Smuts tábornok élelmiszercsomagjaiból tudta fenntartani magát. A magára találó német gazdaság révén azután jó állami nyugdíjban részesült, és 1953-ban újra meglátogathatta Kelet-Afrikát és találkozhatott néhány régi aszkarijával.
Paul von Lettow-Vorbeck 1964. március 9-én, 11 nappal 94. születésnapja előtt halt meg Hamburgban. A nyugatnémet kormány két volt aszkariját államköltségen Európába szállította, hogy részt vehessenek a temetésen. A tábornokot a schleswig-holsteini Pronstorfban temették el. Halála évében a német kormány úgy döntött, hogy utólag kifizetik Lettow-Vorbeck afrikai katonáinak elmaradt bérét. A kihelyezett pénzkifizető irodában 350 volt aszkari gyűlt össze, de csak néhányan tudták felmutatni a Lettow-Vorbeck által nekik adott igazolást, a többiek régi egyenruhájuk maradékát prezentálták. A pénztáros nem akart csalóknak fizetni, ezért sorban valamennyiüknek odaadott egy seprűt és felszólította őket, hogy német vezényszavakra mutassanak be fegyverfogási gyakorlatokat. Valamennyi régi katona megfelelt a teszten.
Emlékezete A Bundeswehr négy laktanyája is viselte Lettow-Vorbeck nevét, de a katonai létesítmények bezárása után már csak a kelet-fríziai Leer-beli működik. Wuppertal, Bréma, Cuxhaven, Mönchengladbach, Halle, Radolfzell és az ausztriai Graz városokban utca viseli a tábornok nevét, míg Saarlouisban és Hannoverben a Kapp-puccsban való feltételezett részvétele miatt átnevezték a korábbi Lettow-Vorbeck utcákat.
A Tanzániában megtalált Dysalotosaurus lettowvorbecki dinoszauruszfajt róla nevezték el.
Művei Lettow-Vorbeck, Paul Emil von: Heia Safari! Deutschlands Kampf in Ostafrika. Leipzig: Hase & Köhler, 1920 Lettow-Vorbeck, Paul Emil von: Meine Erinnerungen aus Ostafrika. Leipzig: Hase & Köhler, 1920 Lettow-Vorbeck, Paul Emil von: Mein Leben. Biberach an der Riss: Koehlers Verlag, 1957
Források Anderson, Ross: The Forgotten Front: The East African Campaign, 1914–1918. London: Tempus Publishing, 2004. Crowson, Thomas A.: When Elephants clash. A critical analysis of Major General Paul Emil von Lettow-Vorbeck in the East African Theatre of the Great War. (Fort Leavenworth, Kansas. Faculty of the US Army Command and General Staff College, Masterarbeit, 2003). Washington, DC: Storming Media, 2003. NTIS, Springfield, VA. 2003. Microform-Edition Farwell, Byron: The Great War in Africa, 1914–1918. New York: W. W. Norton & Company, 1989, Ferguson, Niall: Empire. The Rise and Demise of the British World Order and the Lessons for Global Power. New York: Basic Books. 2004.