Dávid Kiss Ferenc (Székesfehérvár, 1937. június 27. – Budapest, 2011. február 18.) magyar színművész.

Életpályája 1951–1954 között Pannonhalmán tanult. 1954–1958 között Rózsahegyi Kálmán Színiiskolájának növendéke volt. Színpadra statisztaként lépett, majd 1958–1962 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakát. Osztályfőnöke Várkonyi Zoltán, tanársegéde Vámos László, beszédtanára Sulyok Mária volt. 1962–1964 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1964–1972 között a Vígszínházban lépett fel. 1972–73-ban a Győri Nemzeti Színházban szerepelt. 1973–1981 között ismét a pécsi színházhoz szerződött. 1981–1984 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. 1984–1992 között a Népszínház, illetve a Budapesti Kamaraszínház színművésze volt. 1997-ben nyugdíjba vonult. 2000-ben megalapította a szarvasi Weöres Sándor Színházat.

Emlékezetes sikert aratott a Dold-Mihajlik-regény, az Ordasok között (1962) televíziós változatának főszerepében mint von Goldring, a szovjet felderítő. Ugyancsak fontos feladathoz jutott a háromrészes Budapesten harcoltak (1967) című ellenállási történetben.

Színházi szerepei

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

Szinkron Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1945 Árnyék Karbowski Adolf Chronicki 1985 1962 A hazug lány (1. szinkron) 1965 1978 Szergij atya Apát Borisz Ivanov 1986

Jegyzetek

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 236–237. old.

További információk

Napkút Kiadó Búcsú Dávid Kiss Ferenctől - Népszava

Kategória:Magyar színészek Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Székesfehérváriak Kategória:Magyar szinkronszínészek