A Rendőrakadémia 4. – Zseniális amatőrök az utcán (eredeti cím: Police Academy 4: Citizens on Patrol) 1987-ben bemutatott amerikai filmvígjáték, amely a Rendőrakadémia-sorozat negyedik része. Az élőszereplős játékfilm rendezője Jim Drake, producerei Paul Maslansky és Donald L. West. A forgatókönyvet Gene Quintano írta, a zenéjét Robert Folk szerezte.
A mozifilm gyártója és forgalmazója a Warner Bros. Pictures. Amerikában 1987. április 3-án, Magyarországon 1990. február 8-án mutatták be a mozikban.
Cselekmény Lassard Eric parancsnok, az akadémia vezetője új fejlesztésével, a Zs.A.R.U. (Zseniális Amatőr Rendőrök az Utcán) programmal – melyben civileket kiképeznek ki egyszerűbb rendvédelmi feladatokra – segítené a polgári lakosság és a rendőrség közötti aktívabb együttműködést. A már jól ismert egykori akadémisták, mint már hivatásos állománybeli rendőrök, Tackleberry, Jones, Hooks, Hightower, Sweetchuck, a jó útra tért, de még mindig idegesítően különc Zed, és persze Mahoney, Callahannel együtt felügyelik az akciót, amit Harris százados szokásához híven igyekszik meghiúsítani. Természetesen itt is felbukkan mellette Proctor hadnagy, aki ügyetlenségével Harris terveit hiúsítja meg sorra.
Az akció elkezdődik, Zed egy nőegyletnek tart előadást a programról, ahol megismerkedik Laurával, az újonclánnyal, míg Tackleberry egy idősek ottonában keresi fel a program iránt élénk érdeklődést mutató, military-rajongó, belevaló idős hölgyet, Mrs. Feldmannt. Aki mint mondja, nem nézi tétlenül, ahogy a többi öreg meszesedik, inkább rendőrnek áll. Tackleberry feltétlen rajongója lesz a néninek. Két gördeszkás huligán Harris körzetében bohémkodik, gördeszkáznak a plázában, mígnem elfogják őket, és a bíró kötelezi őket a programban való részvételre.
A többiek itt-ott szórólapoznak, előadást tartanak, az érdeklődés meglehetősen nagy. Az akadémián máris gyülekeznek az újoncok, feltűnik egy nagyon kövér srác, aki Hightower régi ismerőse, Tommy Conclin, az egykori bajkeverő kiskölyök most lelkes rendőrújonc, kivételes testi erővel bír, a motorját hóna alá kapva sétál a felvételi asztalhoz.
A kiképzés folyik, Mrs. Feldmann Tackleberry elismerésére célbalő a gyakorlófegyver helyett a saját nagy hatóerejű pisztolyával, Callahan vizimentést oktat, Zednek Laura bevallja, hogy "tökéletesnek" tartja, majd később már randiznak.Harris és Proctor is dolgoznak az ellenérdekek mentén, de természetesen nem sikerül nekik, hol a századosnak kerül ragasztó a megafonjára, amit a kórházban szednek le róla, hol Proctort lopják el egy mobil wc aktív használata közben vécéstől együtt, és teszik le egy daruval egy épp nézővel teli stadion kellős közepén.
Mindeközben Londonban Lassard parancsnok a világ többi részéről összesereglett kollégáival együtt sztorizgat, amikor megérkezik a Hrust parancsnok, aki a kormányzó meghívását hozza a rendőrkonferencia résztvevőinek, és egyúttal elviszik őket megnézni a Lassard-módszer gyakorlati megvalósulását. A városban Proctor hibájából kiszabadulnak a börtön foglyai, és foglyul ejtik a prominens vendégeket.
Természetesen a Happy End nem marad el, az amatőr rendőrök a maguk egyre működőképesebb módszereivel és csapatmunkával mindenkit kiszabadítanak, Harris pedig kénytelen ismét végignézni, hogy kollégái sikerre vitték az akciót, mindenkit kitüntetnek.
Szereplők Szerep Színész Magyar hang Carey Mahoney őrmester Steve Guttenberg Szerednyey Béla Moses Hightower őrmester Bubba Smith Csikos Gábor Larvell Jones őrmester Michael Winslow Kautzky Armand Eugene Tackleberry őrmester David Graf Szombathy Gyula Carl Sweechuck rendőrtiszt Tim Kazurinsky Verebély Iván Debbie Callahan hadnagy Leslie Easterbrook Kiss Mari Laverne Hooks őrmester Marion Ramsey Pálos Zsuzsa Eric Lassard parancsnok George Gaynes Kun Vilmos Henry Hurst rendőrparancsnok George R. Robertson Kenderesi Tibor Zed McGlunk rendőrtiszt Bobcat Goldthwait Kerekes József Thaddeus Harris százados G. W. Bailey Dörner György Carl Proctor hadnagy Lance Kinsey Józsa Imre Tomoka Nogata rendőrtiszt Brian Tochi Lippai László Kathleen Kirkland-Tackleberry őrmester Colleen Camp Andresz Kati Bud Kirkland rendőrtiszt Andrew Paris Haás Vander Péter Milt Butterworth Derek McGrath Mikó István Chad Copeland őrmester Scott Thomson Lux Ádám Mrs. Lois Feldman Billie Bird Tábori Nóra Kyle Rumford David Spade Bor Zoltán Thomas „Húsgolyó” Conklin Tab Thacker Benkóczy Zoltán Laura Corinne Bohrer Spilák Klára Claire Mattson Sharon Stone Hegyi Barbara Zack Randall „Tex” Cobb Kránitz Lajos Todd Michael McManus Mr. Max Kirkland Arthur Batanides Dobránszky Zoltán Mrs. Kirkland Jackie Joseph Dallos Szilvia bíró Jack Creley költőnő Kay Hawtrey Győri Ilona bankrabló TJ Scott
Televíziós megjelenések HBO, TV3, RTL Klub, Film+, Cool, Prizma TV / RTL+, RTL II, Viasat 3, AXN, AXN Black, Viasat 6
Jegyzetek
További információk
Kategória:1987 filmjei Kategória:Rendőrakadémia-filmek Kategória:Hajdú Film-filmek Kategória:Torontóban játszódó filmek