Victor de Kowa (Görlitz, 1904. március 8. – Berlin, 1973. április 8.) német színész, filmrendező, énekes, költő, színházigazgató.

Életpályája 1908–1913 között Seifersdorf-ban élt. Előbb katonának, később festőnek készült és a drezdai Művészeti Akadémián tanult, majd dramaturg lett. Színpadra lépve (1922) több vidéki városban és a berlini Staatstheaterben szerepelt. Az 1930-as, 1940-es években elsősorban elegáns hősszerelmes volt, később mindinkább a jellemszerepekre tért át. 1943–1944 között a Theater am Kurfürstendamm és a Komödie, 1945–1950 között a Tribüne színház igazgatója volt. A hangos korszakban kezdett filmezni. Rendezőként is bemutatkozott. Az 1940-es évek közepén Filmstúdió 46 néven produkciós vállalatot alapított. 1956–1962 között a berlini Burgtheater tagja volt. 1962–1966 között a Német Szakszervezeti Szövetség bizottsági tagja volt.

Magánélete 1926–1941 között Ursula Grabley (1908–1977) német színésznő volt a felesége. 1941–1973 között Michiko Tanaka (1913–1988) japán színésznővel élt együtt.

Filmjei Színészként Pension Schöller (1930) A másik oldal (Die andere Seite) (1931) Félelmetes történetek (Unheimliche Geschichten) (1932) Tannenberg (1932) Egy dal száll a világ körül (Ein Lied geht um die Welt) (1933) A maratoni futó (Der Läufer von Marathon) (1933) Mi lesz veled emberke? (Kleiner Mann - was nun?) (1933) Egy gyerek, egy kutya, egy csavargó (Ein Kind, ein Hund, ein Vagabund) (1934) A fiatal Neuhaus báró (Der junge Baron Neuhaus) (1934) A nagyherceg pénzügyei (1934) Pappi (1934) Botrány a Denevér körül (Skandal um die Fledermaus) (1936) A nagy és a kis világ (Die große und die kleine Welt) (1936) Az isteni Jette (Die göttliche Jette) (1937) Ne ígérd meg nekem! (Versprich mir nichts!) (1937) Szeretlek (Ich liebe dich) (1938) (forgatókönyvíró is) Az optimista (Der Optimist) (1938) Kivirul az öreg szív (1943) Egy boldog ember (Ein glücklicher Mensch) (1943) Az élet megy tovább (Das Leben geht weiter) (1945)Befejezetlen Peter Woss, a milliók tolvaja (Peter Voss, der Millionendieb) (1946) Tegnap és holnap között (Zwischen gestern und morgen) (1947) Intimitások (Intimitäten) (1948) Névtelen levelek (Anonyme Briefe) (1949) A sors dallama (Melodie des Schicksals) (1950) A szép Galathea (Die wunderschöne Galathee) (1950) Szerelmi történet (Eine Liebesgeschichte) (1954) Isten és ember előtt (Vor Gott und den Menschen) (1955) Muzsika a vérben (Musik im Blut) (1955) Az ördög tábornoka (1955) Egy lány Flandriából (Ein Mädchen aus Flandern) (1956) Tacskó (1958) Végakkord (Schlußakkord) (1960) Nem kell mindig kaviár (1961) Ház Montevideóban (Das Haus in Montevideo) (1963) Találkozás Salzburgban (Begegnung in Salzburg) (1964) Winnetou és barátja, Old Firehand (1966) Filmrendezőként Wibbel szabó (Schneider Wibbel) (1939) Casanova házasodik (Casanova heiratet) (1940) Fel a fejjel, János! (Kopf hoch, Johannes!) (1941)

Jegyzetek

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 245. old.

További információk

Filmkatalógus.hu

Kategória:Német színészek Kategória:Német filmrendezők Kategória:Német énekesek Kategória:Német költők Kategória:Színigazgatók Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Görlitziek