Christian Peter Coulson (Manchester, 1978. október 3. –) angol színház- és filmszínész, rendező, fényképész és író.
Legismertebb szerepe Tom Denem a Harry Potter és a Titkok Kamrája (2002) című filmben.
Ifjúkora Christian Peter Coulson néven született Manchesterben.
Tanulmányait ösztöndíjasként a londoni Westminster Schoolban végezte. 1990–1997 között tagja volt a National Youth Music színháznak. 2000-ben angol nyelvből diplomázott a Cambridge-i Egyetemen. Egyetemi tanulmányai alatt rövid szerepekben tűnt fel televíziós sorozatokban és filmekben.
1998-ban The Fallen címen jelent meg musicalje egy rockzenészről, melynek dalszövegeit saját maga írta.
Pályafutása
Színészi karrierje kezdetén rövid szerepekben tűnt fel. 2001-ben a Szerelem hideg éghajlat alatt című minisorozatban tűnt fel. Ugyanebben az évben egy drámasorozat, a Weirdsister College szereplője volt tíz epizódon át. 2002-ben újabb minisorozat, az A Forsyte Saga két epizódja következett. Valamint eljátszotta már William Shakespeare Rómeó és Júlia újabb színházi darabjában a címszereplőt.
Első mozifilmes debütálása az A.E.W. Mason The Four Feathers (magyarul A gyávaság tollai) könyvének 2002-es filmadaptációjában, melyben egy dobos fiút játszott. A filmben többek között Heath Ledgerrel, Kate Hudsonnal és Michael Sheennel szerepelt együtt. Az igazi áttörést 23 évesen J. K. Rowling Harry Potter és a Titkok kamrája filmadaptációjában nyújtotta a fiatal, 16 éves Tom Denemként. A szerepéért a film szereplőgárdáját Phoenix Film Critics Society Award-ra jelölték. Ez évben még megjelent Az órák című filmje, melyben Nicole Kidmannel, Miranda Richardsonnal, Julianne Moore-ral, Meryl Streeppel, Ed Harris-szal, Claire Danes-szel és Jeff Daniels-szel szerepelt együtt.
2003-ban a Őfelsége kapitánya: Hűség című tévé filmben tűnt fel. Továbbá a II. Károly: Erő és szenvedély történelmi BBC-s televíziós sorozatban. 2005-ben játszott a Take Me Back rövidfilmben Lara Belmottal, melyben egy szerelmes párt játszottak. Ez évben egy epizódban tűnt fel az Agatha Christie's Marple televíziós sorozatban. A Beethoven sorozat két, és a Brief Encounters egy epizódjában.
2007-ben úgy volt, ismét ő játssza el Tom Denemet a Harry Potter és a Félvér Hercegben, de David Yates túl öregnek mondta a szerepre, így Frank Dillane kapta meg. A halál ereklyéi 2-ben egy visszapillantásban mégis feltűnik, bár a stáblistára nem került fel a neve. Mindezek ellenére játszott a Last Night című filmben.
2009-ben egy epizódban szerepelt a The Battery's Down: Losing My Mind televíziós sorozatban. 2010-ben egy-egy epizód erejéig feltűnt még a Jeffery & Cole Casserole-ban és a Gossip Girl – A pletykafészekben.
2011-ben négy epizódban szerepelt a Wiener & Wiener-ben, egyben pedig a The Good Wife-ban (A férjem védelmében).
2012-ben feltűnt az I Am Nashire brit-iráni drámában Micsha Sadeghi és Shiraz Haq mellett. A filmet Brit-Akadémia Film-díjra jelölték, mint a legjobb brit forgatókönyvíró, rendező vagy producer debütálás. A film vegyes kritikákat kapott. Ez évben megjelent még a Gayby és a Leaving Circadia filmjei.
2013-ban feltűnt az Amatőrök című filmben. 2014-ben a Love is Strange francia-amerikai drámában, mely pozitív fogadtatásban részesült. Emellett a Harry Potter 2 óta ismét együtt dolgozott Bonnie Wrighttal. A színésznő rendezte Know Thyself rövidfilmjében főszerepet játszik.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2002 A gyávaság tollai The Four feathers dobos fiú (stáblistán nem szerepel) Harry Potter és a Titkok Kamrája Harry Potter and the Chamber of Secrets Tom Riddle Simonyi Balázs Az órák| The Hours | Ralph Partridge | Szatmári Attila
| 2005 | | Take Me Back (rövidfilm) | Charlie
| 2007 | | Last Night | Nick
| rowspan="2"| 2012 | | Gayby| Aaron
| I Am Nasrine | Tommy
| rowspan="2"| 2013 | Egy szerelem története: a férfi| The Disappearance of Eleanor Rigby: Him| srác
| Amateurs | Evan
| rowspan="2"| 2014 | A szerelem útjai| Love Is Strange | Ian | Makranczi Zalán
| Know Thyself (rövidfilm) | fiatal férfi
| 2015 | | Peter and John | Peter Roland
| 2019 | | Bite Me'' James Thayer
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2001 Szerelem hideg éghajlat alatt Love in a Cold Climate Matt minisorozat (2 epizód) 2001–2002 Weirdsister College Ben Stemson 10 epizód 2002 A Forsyte Saga Jolly 2 epizód 2003 Őfelsége kapitánya: Hűség Hornblower: Loyalty Jack Hammond tévéfilm II. Károly: Erő és szenvedély Charles II - The Power and the Passion James Scott, Monmouth első hercege minisorozat (4 epizód) Angolkák Little Britain Joe 1 epizód 2005 Miss Marple Agatha Christie's Marple Edmund Swettenham Beethoven Habsburg–Lotaringiai Rudolf hercegérsek minisorozat (2 epizód) 2006 Brief Encounters Adam minisorozat (1 epizód) 2009 The Battery's Down Raoul 1 epizód 2010 Gossip Girl – A pletykafészek Gossip Girl Ivan 1 epizód 2011 Wiener & Wiener Garry 4 epizód A férjem védelmében The Good Wife Andre Bergson 1 epizód 2013 Jackie nővér Nurse Jackie Mr. Farrell 1 epizód 2016–2018 Mozart a dzsungelben Mozart in the Jungle Sebastian 7 epizód 2017 Nashville Damien George 8 epizód 2019 Until the Wedding James próbaepizód Zsaruvér Blue Bloods Brooks Hammond 1 epizód 2020 High Fidelity Benjamin 2 epizód
Színházi szerepek Rómeó és Júlia - Liverpool Playhouse, Liverpool (2002) Romeo Journey's End - Comedy Theatre, London (2004) Raleigh Festen - UK Tour (2006) Christian Ghosts - Gate Theatre, London (2007) Osvald Travesties - McCarter Theatre, New Jersey (2012) Tristan Tzara
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színészek Kategória:Manchesteriek