Mario Basler (Neustadt (Weinstraße), 1968. december 18. –) Európa-bajnok német labdarúgó, csatár, edző. A pontrúgás specialista Basler számos gólját szerezte szabadrúgásból és kettőt közvetlenül szögletrúgásból.
Pályafutása Klubcsapatban 1974-ben a VfL Neustadt csapatában kezdte a labdarúgást. 1984-től volt az 1. FC Kaiserslautern labdarúgója, ahol először a korosztályos, majd az amatőr csapatban szerepelt. 1987 és 1989 között tagja volt az első csapatnak, de mindössze egy bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz. 1989 és 1991 között a Rot-Weiß Essen, 1991 és 1993 között a Hertha BSC csapataiban játszott a másodosztályban. 1993-ban az élvonalbeli Werder Bremenhez szerződött, ahol 1993–94-ben német kupa-győzelmet ért el a csapattal és bajnoki gólkirály lett. A következő szezonban bajnoki ezüstérmet szerzett az együttessel. 1996-ban a Bayern Münchenhez igazolt, ahol két bajnoki címet és egy német kupa-győzelmet ért el. Az 1999-es BL-döntőben ő szerezte a Bayern vezető gólját szabadrúgásból a mérkőzés hatodik percében a Manchester United ellen, ahol az utolsó percekben kapott két góllal mégis kikapott a bajor csapat. 1999-ben visszatért nevelő egyesületéhez, az 1. FC Kaiserslautern és négy idényen át itt játszott. A 2003–04-es évben a katari Al-Rayyan csapatában szerepelt. 2004-ben vonult vissza a profi labdarúgástól.
A válogatottban 1994 és 1998 között 30 alkalommal szerepelt a német válogatottban és két gólt szerzett. Tagja volt az 1996-os Európa-bajnok csapatnak Angliában, de pályára egy mérkőzésen sem lépett.
Edzőként 2004-ben a SSV Jahn Regensburg vezetőedzőjeként kezdte edzői pályafutását, de pár hónap múlva kirúgták. 2007 júliusában a TuS Koblenz segédedzője lett. Egy év múlva az SV Eintracht Trier 05 vezetőedzője és menedzsere lett, de 2010. február 21-én kirúgták a klubtól. 2010 augusztusában az SV Wacker Burghausen menedzsereként kapott munkát de a csapattal a szezon végén kiesett a bajnokságból ezért elbocsátották. 2011. októbertől a Rot-Weiß Oberhausen edzője volt, de 2012. szeptember 14-én felmondtak neki miután hét mérkőzésből négyszer vesztett a csapattal.
Sikerei, díjai
Németország Európa-bajnokság aranyérmes: 1996, Anglia SV Werder Bremen Német bajnokság (Bundesliga) 2.: 1994–95 gólkirály: 1993–94 Német kupa (DFB-Pokal) győztes: 1994 Német szuperkupa (DFB-Supercup) győztes: 1993, 1994 FC Bayern München Német bajnokság (Bundesliga) bajnok: 1996–97, 1998–99 2.: 1997–98 Német kupa (DFB-Pokal) győztes: 1998 Német ligakupa (DFB-Ligapokal) győztes: 1997, 1998, 1999 UEFA-bajnokok ligája döntős: 1998–99 1. FC Kaiserslautern Német kupa (DFB-Pokal) döntős: 2003
Hivatkozások
Források
Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Kicker-Torjägerkanone díj győztesei Kategória:Az 1. FC Kaiserslautern labdarúgói Kategória:A Rot-Weiß Essen labdarúgói Kategória:A Hertha Berlin labdarúgói Kategória:A Werder Bremen labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:Az 1994-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Német labdarúgóedzők Kategória:Élő személyek Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Német bajnok labdarúgók