Göndör Bertalan (Budapest, 1908. július 28. – Mauthausen, 1945. március 28.A halál időpontja bíróságilag megállapított.) festőművész, grafikus.
Élete
Édesapja Göndör Károly, édesanyja Fried Henrietta volt. Felesége Krausz Sámuel és Politzer Anna gyermeke, Krausz Ilona volt, akivel 1938. július másodikán kötött házasságot Budapesten, a IV. kerületben.Házasságkötésük bejegyezve Budapest IV. ker. polgári akv. 161/1938. folyószám alatt. Az Iparművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol Helbing Ferenc tanítványa volt. 19 évesen Ausztriába emigrált, s villanyszerelőként helyezkedett el. A Kunstgewerbeschulébban folytatott további tanulmányokat. 1931-ben és 1932-ben linóleummetszet-sorozatot készített a szegénységben élőkről. Később könyvillusztrációkat, s politikai karikatúrákat kreált. Az Anschluss után visszatért Magyarországra, s ismét könyvillusztrátorként, illetve grafikusként dolgozott. Krétarajzait az OMIKE Művészakció keretein belül ismerhette meg a magyar közélet. 1941-től kezdve több alkalommal is munkaszolgálatra rendelték. Kárpátaljára került, ahonnan ceruzával rajzolt karikatúrákat küldött feleségének. A Margarethe hadművelet után először Auschwitzba, majd Mauthausenbe deportálták, s itt is halt meg 1945 tavaszán.
Műveiből halála után 17 évvel (1962-ben) kiállítást rendeztek a Magyar Nemzeti Galériában.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
További információk Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Szita Szabolcs: Utak a pokolból. Magyar deportáltak az annektált Ausztriában 1944-1945. Bp., Metalon Manager Iroda Kft., 1991. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Pogány Ö. Gábor: G. B. (Bp., 1947); Oelmacher Anna: G. B. (G. B. emlékkiállítása, Bp., 1962.)
Kategória:1908-ban született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Meggyilkolt képzőművészek Kategória:A mauthauseni koncentrációs tábor foglyai Kategória:Az auschwitzi koncentrációs tábor foglyai