bélyegkép|<center>Római lány

Csabai Ékes Lajos (születési neve Engel) (Budapest, 1896. augusztus 2. – Háros-sziget, 1944.) magyar grafikus- és festőművész.

Élete Eredeti neve Engel Lajos, később használt neve csabai Ékes Lajos, majd Csabai Ékes Lajos.

Zsidó családban született, Engel Dávid és Kohn Adél fiaként, apjának címfestőműhelye volt. Tanulmányait a budapesti iparművészeti iskolában kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán Réti Istvánnál tanult. Grafikusnak indult, meseillusztrációkat, címlap- és plakátterveket készített.

Az első világháborúban tűzharcos volt.Komárom-Esztergom egyesített vármegyék testnevelési és népgondozó felügyelősége által 39/1938. sz. alatt kiállított igazolvány szerint. 1915-ben az olasz és az orosz hadszíntéren frontszolgálatot teljesített, megsebesült, tartalékos hadnagyként kitüntetéssel szerelt le. Kernstok Károly szabadiskolájában is képezte magát, 1919-ben pedig maga is képző- és iparművészeti iskolát nyitott. Hosszabb tanulmányutat tett Olaszországban (1922) és Németországban (1924).

A világháború után festészettel kezdett foglalkozni, a Műcsarnok 1920–1921. évi kiállításán mutatkozott be először. Hamarosan visszatért a grafikához. Bemutatta munkáit a svájci magyar grafikai kiállításon (1924), a lipcsei (1927), a kölni (1928) és a párizsi (1931) könyvkiállításon, a barcelonai világkiállításon (1929). Grafikái számos külföldi folyóiratban, még japán lapokban is megjelentek. 1927-ben a Nemzeti Szalonban állította ki grafikáit, a Magyar Grafika című lap különszámot szentelt munkáinak.

1922. július 17-én Budapesten házasságot kötött a nála hét évvel fiatalabb Tolnai Edittel, Tolnai Béla és Krausz Aranka lányával,A házasságkötés bejegyezve a Bp. V. ker. állami házassági akv. 521/1922. folyószáma alatt. majd 1929-ben elváltak. 1932. november 9-én Budapesten feleségül vette Kászony Aliz Gabriella Erzsébet Máriát, Kászony Imre és Kulka Matild lányát.A házasságkötés bejegyezve a Bp. V. ker. állami házassági akv. 770/1932. folyószáma alatt.

Tagja volt a Paál László Társaságnak és a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának.

A második világháború idején több alkalommal behívták munkaszolgálatra. 1944 nyarán a Háros-szigeti vasútállomáson látták utoljára.S. Nagy Katalin, i. m., 313. o., 283. sz. jegyzet hivatkozása: Porscht Frigye: Csabai Ékes Lajos. Magyar Művészeti Fórum, 1999. december.

Emlékkiállítása 1947-ben volt a Művész Galériában.

Jegyzetek

Források

További információk Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848-2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest, Ábra Kkt., 2008 Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968

Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Tűzharcosok Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Meggyilkolt képzőművészek Kategória:Budapesten született személyek